"Holnap is fel fog kelni a nap"

Mozgalmas és eredményes áprilist tudhat magáénak az LMBTQ mozgalom: három állam is legalizálta az azonos nemű párok házasságát, ezzel tizennégyre bővítve világszerte azoknak az országoknak a számát, ahol az azonos nemű párok egyenlő jogokat élveznek a különnemű párokkal.

Elsőként Dél-Amerikára koncentrált az LMBTQ-világ és a jogkiterjesztés többi híve, hiszen Uruguayban április 12-én szavazta meg a parlament az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt, 71-21 arányban. A formális elnöki ellenjegyzést követően tehát már két latin-amerikai államban is megilleti a házasodás illetve az örökbefogadás joga az azonos nemű párokat.

"Egyetértek azzal, hogy a család a társadalmunk alapja, de abban is hiszek, hogy a szeretet a család alapja. Es a szeretet se nem homoszexuális, se nem heteroszexuális." Fernando Amado kongresszusi képviselő – Uruguay 

Latin-Amerika után egy másik földrész következett: Új-Zélandon, elsőként Óceánia országai közül, április 17-én 77-44 arányban a harmadik meghallgatáson szavazta meg a képviselőház az azonos neműek házasságáról szóló törvénymódosítást, április 19-én pedig a törvény a kormányzótól megkapta az uralkodói jóváhagyást is. A törvény augusztus 19-én lép hatályba.

"Megígértem azoknak, akik aggódnak a törvény miatt, hogy a nap holnap is fel fog kelni, a tinédzser lányuk ugyanúgy mindentudóan fog visszafeleselni, a jelzáloghitelük nem fog növekedni, és nem lesznek bőrbetegségeik és kiütéseik. A világ nem fog megállni." - mondta parlamenti beszédében Maurice Williamson új-zélandi képviselő

Az új világok után Európáé lett ismét a figyelem, Franciaországban, ahogy arról korábbi írásomban már beszámoltam a parlament alsó háza még február 12-én megszavazta az egyenlő jogokat az azonos nemű párok számára, április 12-én pedig a felsőházon is átment a törvényjavaslat. A Nemzetgyűlés végül április 23-án 331-225 arányban fogadta el a törvényt, amely nem csak a házasság, hanem az örökbefogadás szempontjából is egyenlő jogokat biztosít az azonos nemű pároknak.

Ezzel tizennégyre növekedett világszerte azoknak az országoknak a száma, ahol már nincs szexuális orientáció vagy nemi identitás alapú hátrányos megkülönböztetés a házasság és az örökbefogadás területén: Argentína, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Dél-Afrikai Köztársaság, Svédország, Uruguay és Új-Zéland.

Emellett számos országban zajlik már az azonos nemű párok házasságának jogi legalizálása, sok helyen már csak egy újabb törvénykezési szint, vagy formális ellenjegyzés hiányzik ahhoz, hogy a törvény életbe léphessen: Andorra, Kolumbia, Finnország, Németország, Írország, Luxembourg, Nepál, Tajvan, és az Egyesült Királyságban, valamint újabb USA államok, Ausztrália bizonyos területei, és az önálló törvényhozással rendelkező Skócia.

Az Egyesült Királyságban az Alsóház (House of Commons) még 2013. február 5-én - 400-175 arányban - megszavazta az azonos nemű párok házasságát és örökbefogadását lehetővé tevő törvényt, felsőházi elfogadása után már csak a királynőnek kell azt ellenjegyeznie. Nem valószínű , hogy II. Erzsébet akadályokat fog gördíteni a törvény elé, sőt, nyilatkozata szerint alá fogja írni a Brit Nemzetközösség államfői által kidolgozott Egyenlőségi Kartát is, amely hangsúlyozza a nemi és nemi identitás alapú diszkrimináció tilalmát. A Karta amellett, hogy a nemek közti egyenjogúságot hangsúlyozza, támogatja az LMBTQ közösségek jogait is. Erre nagyon is szüksége van a Brit Nemzetközösségnek, ugyanis az 54 nemzetből álló közösség 41 államában van még valamilyen, az azonos nemű párkapcsolatokat szankcionáló törvény. Nigériában és Pakisztánban akár halálbüntetést is kaphat az, akiről bebizonyosodott, hogy homoszexuális aktusban vett részt, Trinidad és Tobagoban 25 év börtön, Sierra Lenoneban, Tanzániában, Ugandában, Bangladesben és Guyanaban életfogytig tartó börtönbüntetés is járhat érte. David Cameron felfüggesztette a Malawinak szánt brit segélyeket az ottani törvények miatt - 14 év börtönre ítélhetik, aki homoszexuális kapcsolatot létesített - és ugyanezt helyezte kilátásba Ugandával és Ghánával szemben is.

“Ez az első alkalom, hogy Őfelsége nyilvánosan elismeri alattvalói azon 6%-ának a fontosságát, akik melegek.” - Ben Summerskill, a Stonewall meleg és leszbikus csoport igazgatója

Finnországban március 19-én aláírásgyűjtés indult azért, hogy a parlament tárgyalja az azonos neműek házasságáról szóló törvényjavaslatot. Ahhoz, hogy ez napirendre kerüljön, legalább 50 ezer aláírásra van szükség, amit kevesebb mint egy nap alatt sikerült összehozni. A legfrissebb közvéleménykutatási adatok szerint a finnek több mint a fele támogatja az azonos nemű párok jogait. Ezzel Finnország utolsóként a skandináv államok közül szintén rendezheti az azonos nemű párok jogi helyzetét, egyenlő jogokat biztosítva számukra.

A finn alkotmányból egyébként, szemben a magyar Alaptörvénnyel, levezethető az azonos nemű párok egyenlősége. A 6. cikk biztosítja az egyenlőséget nemtől, életkortól, származástól, anyanyelvtől, vallástól, meggyőződéstől, egészségi állapottól, fogyatékosságtól vagy má,s a személyt illető tulajdonságtól függetlenül. A magyar Alaptörvény azonban a házasság fogalmában nevesíti, hogy az csak férfi és nő között jöhet létre.

Az európai változásoknak azonban megvoltak az árnyoldalai is LMBTQ szempontból. Lech Walesa, a lengyel szabadság szimbóluma nagy nemzetközi felháborodást váltott ki, amikor márciusban negatívan beszélt a lengyel politikában egyre nagyobb szerepet kapó szexuális kisebbségekről. A köztudottan vallásos és konzervatív Walesa szerint a meleg illetve transznemű parlamenti képviselőknek legfeljebb a leghátsó sorban, vagy még inkább egy fal mögött kellene ülniük.

Oroszországban, ahol Putyin éppen azon dolgozik, hogy megakadályozzák, hogy külföldi azonos nemű párok orosz gyerekeket fogadhassanak örökbe, vannak pozitív fejlemények is. Az elmúlt évben ugyan számos önkormányzat adott ki a meleg felvonulásokat és fesztiválokat tiltó jogszabályokat (az érvelés minden esetben a kiskorúak védelmére hivatkozott), tiltva minden meleg propagandát, ugyanakkor Kostroma regionális bíróságának március 20-i döntése kimondta, hogy a meleg büszkeség felvonulás nem számít propagandának, hanem információ átadásnak a nyilvánosság részére, ezért a bíróság szerint a meleg büszkeség felvonulások illetve az azokat tiltó rendeletek ellen szervezett tüntetések betiltásai törvényellenesek.

Budapesten július 6-án tartják a Meleg Méltóság Menetét, amely idén sok év után először, a rendőrségtől elsőre megkapta az engedélyt a felvonulásra. Az LMBTQ közösség számára ez apró siker, de a teljes egyenjogúságtól, amely nemcsak a házasságot, hanem az örökbefogadás lehetőségét is magába foglalj,a egyre messzebb kerül az ország. Az Alaptörvénnyel és a februárban elfogadott új Polgári Törvénykönyvvel is egyértelműen visszafelé halad az LMBTQ jogok helyzete Magyarországon. Úgy tűnik, hogy a magyar politika az LMBTQ jogok területén sem az Európai Unió országainak a trendjét követi, helyette az eddig kivívott jogok csorbításán dolgozik.

Az azonos nemű párok házasságának bevezetése nem csak a párok jog előtti elismerését jelenti. Az azonos nemű párok házasságának illetve élettársi kapcsolatának szabályozása alapvetően csökkentheti a homofóbiát egy adott társadalomban, ahogy ez két magyar kutató által írt, "A homofóbia és az azonos nemű párkapcsolatok jogi szabályozása Európában" című tanulmányból is kiderül. (Judit Takács, Ivett Szalma, (2011) "Homophobia and same-sex partnership legislation in Europe") A homofóbia csökkenése pedig hosszú távon pozitív irányba befolyásolja a társadalmakat, befogadóbbá válunk, ezért is fontos, hogy a döntéshozók túllépjenek a moralizáláson és nem csak az az LMBTQ közösségek, hanem a társadalmak egészének érdekében is az azonos nemű párok jog előtti egyenlő elismerésére törekedjenek.

Ugyanakkor a jogalkotónak szem előtt kell tartania az adott társadalom nyitottságát és ennek megfelelő mértékű lépésekkel lehet csak a teljes egyenjogúság felé haladni. Sajnos ma Magyarországon mind a társadalom nyitottsági foka, mind a politika populizmusa miatt inkább a jogelvonás, mint a jogkiterjesztés irányába haladunk, és ez nem csak az LMBTQ közösségeket érinti.

Bagyinszky Ferenc - TASZ