A fekete ruhába öltözött ápolók a szólásszabadságukat gyakorolják, így az ilyen öltözet megtiltása elfogadhatatlan.
Szombaton benyújtotta a felmondását Sándor Mária, az egyik budapesti kórház ápolója. Sándor szombaton feketében ment dolgozni, így tiltakozott az egészségügyben dolgozók, és különösen az ápolók katasztrofális munkakörülményei és bérezése miatt. A kórházban megtiltották neki, hogy fekete ruhával fejezze ki az elégedetlenségét, ezért döntött úgy, hogy távozik. Azzal, hogy az ápoló fekete ruhát húzott, nonverbális eszközökkel, szavak nélkül fejezte ki a véleményét egy fontos közügyről. A munkáltatója megsértette a szólásszabadságát, amikor megtiltotta számára a tiltakozásul felvett fekete ruha viselését.
Miről szól a fekete ruha?
A véleménynyilvánítás szabadsága nem csupán a szavakba öntött véleményt védi, magában foglalja az elmutogatott, eltáncolt vagy hallgatással kifejezett vélemények közlésének szabadságát is. A szimbólumokkal történő kommunikáció is teljes értékű szólás ebből a szempontból: egyértelmű politikai üzeneteket lehet közvetíteni kokárdával vagy szivárványszínű zászlóval. Sándor Mária is így tett, szimbolikus eszközt választott a véleménye kifejtésére, ami egyben az ápolói szakma érdekérvényesítése is volt.
A tiltakozás oka, az ápolók katasztrofális helyzete, egy komoly kihívásokal küzdő egészségügyi rendszerben pedig mindenkire kihat, aki a rendszerbe bekerül. Mi TASZ-ként gyakran emeljünk fel a szavunkat, ha a betegek, az egészségügyi ellátást igénybe vevők jogainak sérelmével találkozunk. Ugyanakkor azt is fontos mindig hozzátenni, hogy a jogsérelmek egy része elválaszthatatlanul összefügg az egészségügyi dolgozók helyzetével: az agyonhajszoltsággal, a kifogásolható munkafeltételekkel, a meg nem fizetett szakértelemmel, az emberhiánnyal. A helyzet sok helyen drámai, ami mindannyiunk közös ügye.
Miért védhetetlen a fekete ruha tiltása?
A szólásszabadság nem korlátozhatatlan jogosultság, bizonyos esetekben, bizonyos indokok miatt korlátozható szabadság. Ilyen ok mások jogainak védelme, de például az állami szervekbe vetett közbizalom is. Ez indokolja, hogy bizonyos hivatások képviselői, a köztisztviselők, a rendvédelmi szervek dolgozói nem gyakorolhatják úgy a szólásszabadságukat, mint egy magánember. A minisztériumi alkalmazott nem kritizálhatja korlátlanul a kormány döntéseit nyilvánosan, hiszen ezzel a közigazgatás hitelességét áshatja alá. A munka törvénykönyve szerint a munkavállaló szólásszabadsága is korlátozható, aki a munkáltatója jó hírnevét, jogos gazdasági és szervezeti érdekeit súlyosan sértő vagy veszélyeztető módon nem nyilváníthat véleményt.
Sándor esetében viszont a jobb munkakörülményekért és javadalmazásért való küzdelem egy olyan eszközzel valósult meg, ami elsősorban a politikai döntéshozóknak szólt, hiszen ők döntenek az egészségügy finanszírozási kérdéseiről. A választott kommunikációs eszköz pedig nem veszélyzeteti senki jogait, hiszen a fekete ruhás ápoló éppen úgy látja el a feladatát, mint a fehérbe öltözött kollégája. Amit az ápoló, és sok más feketébe öltözött társa tesz, az tulajdonképpen egy szimbolikus sztrájk, hiszen munkájuk teljesítése mellett folyamatosan kiállnak a céljaikért. Aki pedig ebben megakadályozza őket, az a szólásszabadságukat sérti meg.
Dojcsák Dalma