Egy magyar fejlesztésű mentőautó, aminek minden négyzetcentimétere milliméterre pontosan ki van találva. Egy gyermekmentős, akit a 12 órás szolgálati ideje alatt legalább hat alkalommal riasztanak, hogy kritikus állapotú gyerekeket lásson el. Hogyan lehet ezt a feladatot rutinból és nem belehalva, de mindvégig lélekkel ellátni? Riportfilmünkben Dr.Krivácsy Péter gyermekorvost, a Gyermekrohamkocsis ügyelete alatt kérdeztük.
Egy rohamkocsiban nem „csak” a munka, de önmagában már a közlekedés és az elhelyezkedés sem egyszerű. Aki először próbálja, az óhatatlanul beveri a fejét az imbolygó jármű tetejébe, valahol a gyerekpácienseknek bekészített plüsskígyó és a mentő oldalán felakasztott defibrillátor között keresve kapaszkodót. Egy szinte elképzelhetetlenül picike térben zsúfolódik össze a kórházba szállítás ideje alatt a mentőorvos, az ellátásra szoruló kisgyerek és a szülő, méghozzá egy konfliktusoktól korántsem mentes stresszhelyzetben. Persze a betegszállítás nem a kényelemről szól a mentősök számára – itt minden felszerelés és játék a gyerek érdekét szolgálja.
16 évvel ezelőtt a Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány kezdeményezésére láttak hozzá – az Országos Mentőszolgálattal közösen – az első hazai gyermekmentő orvosi kocsi működési feltételeinek megteremtéséhez. A budapesti Gyermekrohamkocsi és a két vidéki gyermek-mentőorvosi kocsi évente közel 3000 esetet lát el.
A mentőautóban tényleg nincsen hely felesleges tárgyaknak, plusz tehernek, nagyobb műszereknek, a gyermekmentősök mégis megoldják, hogy a gyerekek plüssállatok között, mesefilmekkel nyugtatva érkezzenek meg a kórházba. Mindannyiuk közös érdeke, hogy a szülő az orvos partnereként, a gyereket és önmagát is nyugtatva utazzon. Erre külön hangsúlyt fektetnek a szállítás során.
„Azért szeretem a gyermekmentőzést, mert ez picit lazább, ebben lélek van.” - mondja Dr. Krivácsy Péter, aki 9 évig a Szent László Kórház Gyermekintenzív Osztályán dolgozott, majd az 1999-es évektől tért át a gyermekmentőzésre. A Gyermekrohamkocsi bármilyen helyszínen percek alatt képes egy mobil intenzív osztályt "felépíteni", ennek köszönhetően szakmai eredményeik európai szinten is kiemelkedőek.
Péter már nem rándul össze a rádió hangjára, ha riasztás érkezik. Pedig ahogy ő mondja, ezt a munkát nem lehet félszívvel, kívülállóként végezni, akkor abba kell hagyni. Tudja, hogy nem halhat bele minden tragédiába, mert akkor nem tud segíteni többé. „Volt már olyan, hogy elvesztettünk valakit, de egy idő után azt éreztem, hogy lehet, hogy ez így rendben volt". Egy gyógyíthatatlan tumoros gyerek ugyanis a mentőkocsiban halt meg, viszont mindezzel együtt sikerült az adott helyzetben emberivé tenni a gyermek halálát.”
Nincs sok időnk, éppenhogy a felszerelést végig tudja mutatni nekünk, amikor érkezik a következő riasztás. 2 éves, fulladás, irány Buda. Munkatársával rutinosan pakolják össze a felszerelést, gyorsan végigfut szemmel az eszközökön, és már indulnak is. Mi maradunk, és örülünk annak, hogy Péter szakmai vezetésével a Bókay Gyermekklinikán új, gyermekbarát Sürgősségi Osztály épül, amit reméljük, pár éven belül további jó gyakorlatként mutathatunk majd be.
Mi a te történeted?
Kedves szülők, orvosok, nővérek,
várjuk a ti történeteiteket, személyes élményeiteket is a „Gyerekkel vagyok” kampány során. Ajánljatok nekünk szakembereket, innovatív gyakorlatokat, amiket bemutathatunk. Osszátok meg velünk véleményeteket, jó és rossz tapasztalataitokat. Várjuk a kommentjeiteket minden kórház profilja alatt is.
Leveleket a tasz@tasz.hucímre küldhettek, a tárgyba kérjük írjátok bele, hogy “Gyerekkel vagyok”. A történeteket szemlézzük és (a szerző engedélyével) megjelentetjük a gyerekkelvagyok.tasz.hu oldalunkon.