- A Ligetvédők a Városligetet védik attól, hogy a kormányzat ott építsen múzeumi negyedet –folyamatos helyszíni jelenléttel, erőszakmentes tiltakozó akciókkal, a polgári engedetlenség eszközeivel.
- Békés gyülekezéshez való alkotmányos joguk gyakorlását a rendőrség rendszeresen korlátozza, úgyhogy ők is védelemre szorulnak: ők jogvédelemre.
- A tiltakozáshoz való jogukat a TASZ védi.
„A történelem arról tanúskodik, hogy azoknak az alapjogoknak a jó részét, amelyekkel mi itt és most rendelkezünk, az előző generációk kitartó utcai tiltakozásainak eredményeként szereztük meg: a gyerekmunka tilalma, az etnikai egyenlőség felé tett lépések, a nők szavazati joga – hogy csak párat említsünk – mind e követelések nyilvános kifejezésével váltak valóra. Ha a véleménynyilvánítás szabadsága a demokrácia panaszfóruma, akkor a tiltakozás és a békés gyülekezés joga a demokrácia hangosbeszélője. Ez a szegények és a marginalizált társadalmi csoportok eszköze – azoké, akik nem férnek hozzá közvetlenül a hatalom és a befolyás eszközeihez, azoké, akik kénytelenek kimenni az utcákra, hogy hallassák a hangjukat.” (Az idézet forrása)
A Városliget beépítésének ötlete és kivitelezésének kezdete 2016 egyik legjelentősebb hazai tiltakozási hullámát váltották ki. A ligetvédő aktivisták folyamatos jelenléttel tiltakoznak a munkálatok ellen, és tavaly többször konfliktusba keveredtek a kivitelező és biztonsági cégekkel: munkagépek útjába ülve akadályozták a munkavégzést a Közlekedési Múzeumnál és a volt Kertem területén is. Ezekben az esetekben a rendőrség rendre a Ligetvédők jogait korlátozta, békés tüntetéseiket feloszlatta, az erőszakmentes tiltakozásra kényszerrel reagált, majd büntető és szabálysértési eljárások tömegét indította ellenük. A rendőri felszólításokkal szembeni engedetlenség szabálysértése címén a rendőrség mintegy félszáz tüntetőre szabott ki ötven-százezer forintos pénzbírságokat.
A tömeges engedetlenségi szabálysértési eljárásokkal, a tiltakozás önkényes minősítésével és többtízezres pénzbírságokkal a rendőrség elég hatékonyan tudja elvenni a polgárok kedvét a tiltakozástól. Az eljárás nagyon hasonlít egy büntetőeljáráshoz, a védekezés felkészültséget igényel, maga az eljárás is időt és energiát emészt fel, a pénzbüntetés megterhelő szankció, és a szabálysértési priusz két évig tart. S ha mindez tömegesen történik, akkor a másokat elrettentő hatás sem egy lebecsülendő „eredmény”. Ugyanakkor, ha a bíróság úgy dönt, hogy a szabálysértések megállapítása önkényes volt, akkor annak is van hatása: megerősíti a tiltakozókat abban, hogy amit tesznek, helyes, és arra ösztönözhet másokat is, hogy csatlakozzanak, vagy maguk is álljanak ki a saját igazukért.
Az engedetlenségi ügyekben egy kifogás-mintával siettünk a Ligetvédők segítségére, így a pénzbírságot kiszabó rendőrségi határozatok a bíróság elé kerültek, a Pesti Központi Kerületi Bíróság pedig szépen sorban meg is szüntette az aktivistákkal és szimpatizánsaikkal szembeni eljárásokat. A volt Kertem melletti tiltakozásokkal kapcsolatban a bíróság még formális érvekre támaszkodott. A rendőrség itt az ingatlanfejlesztő cég javára szóló birtokvédelmi határozat érvényesítésére hivatkozva számolta fel a tiltakozásokat, úgyhogy a bíróság is ezt a hivatkozást vizsgálta. A vizsgálat eredményeként pedig arra jutott, hogy a hatóságok nem a törvénynek megfelelően jártak el: nem is közölték a határozatot a törvényesen demonstráló ligetvédőkkel, és nem is hagytak időt az önkéntes teljesítésre. Ennek következtében a jogszerűen tiltakozó Ligetvédőkkel szembeni, testi kényszert is magában foglaló végrehajtásnak nem volt meg a kellő jogi alapja, szabálysértési felelősségüket emiatt kizárta.
A Közlekedési Múzeumnál tiltakozók elleni eljárásokban azonban nem lehetett megkerülni az alapjoggyakorlás és annak rendőrségi kezelésének érdemi megítélését. A bíróság nem is spórolta meg a mérlegelést. Egyfelől világossá tette, az Alkotmánybíróság egy korábbi határozata nyomán, hogy az engedetlenség törvényi tényállása olyannyira tág, hogy a jogkövető állampolgár nem tudhatja, hogy egy rendőrrel szemben mikor minősül engedetlennek – a rendőr túl tág határok között foghatja rá valakire azt, hogy engedetlen (vagy éppen azt, hogy nem engedetlen). Másfelől a bíróság arra a megállapításra is támaszkodott, hogy a ligetvédők polgári engedetlenségben megnyilvánuló spontán demonstrációja a Múzeum parkolójában nem a rendészeti érdekek érvényesítése ellen irányult. (Ez kimondatlanul azt is jelenti, hogy a tiltakozásukkal nem is sértették a közrendet.) Mindebből vonta le a bíróság azt a következtetést, hogy a túl tágan megfogalmazott tényállás körébe a rendőrség önkényesen sorolta be a ligetvédő tiltakozásokat. A Ligetvédők tehát nem büntethetők amiatt, hogy egy egyébként jogszerű, békés demonstrációban vettek részt – a rendőrség járt el önkényesen akkor, amikor cselekményüket szabálysértésnek ítélte.
Ezzel persze nincs vége! A szabálysértési eljárások mellett büntetőeljárások is folyamatban vannak, a kényszerintézkedésekkel kapcsolatban panaszeljárások folynak, és persze bepereltük a rendőrséget a tüntetések jogszerűtlen feloszlatása miatt is. A feloszlatási per tisztán a tiltakozáshoz való alapjog gyakorlásának védelmét szolgálja. Álláspontunk szerint nem volt indokolatlan a rendőrség fellépése, hiszen a ligetvédő tüntetők, illetve a kivitelező és a biztonsági cég emberei ugyanarra a területre tartottak igényt, és a konfliktus a jogsértés veszélyével fenyegetett. Ugyanakkor azt is állítjuk, hogy a rendőrség nem a rá vonatkozó alapjogvédelmi kötelezettségeknek megfelelően járt el: ahhoz képest, hogy a tiltakozás erőszakmentes volt, és annak ellenére, hogy a gyülekezési jog gyakorlásával szemben gazdasági, üzleti, munkavégzési érdekek álltak szemben, a rendőrség különösebb mérlegelés nélkül azonnal a tiltakozók jogainak a korlátozásához nyúlt, és rögtön a lehető legsúlyosabb eszközt, a feloszlatást alkalmazta. Ezt nevezik az alapjog-korlátozás aránytalanságának, és ennek megállapítását várjuk a bíróságtól is.
Hegyi Szabolcs