Tényleg jobb szülő az állam?

Bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy nem tudja biztosítani gyermekének az ideális körülményeket, nem tud neki megadni mindent, amit szeretne és amit a hatóság elvár. Ilyen esetben a 12 éven aluli gyermekek nevelőszülőkhöz kerülnek, ám a legkiszolgáltatottabb gyerekeknek nem jár ez a lehetőség. A tartósan beteg és súlyosan fogyatékos gyerekek a nevelőszülők helyett intézményi ellátásba kerülnek. Ebben az írásban ezen intézmények állapotát és ezt az igazságtalan helyzetet szeretnénk bemutatni

Kedves olvasó!

Csak a játék kedvéért, tippeljen, az alábbi idézetek honnan származnak:

„A ház falai salétromosak, a szobák padlózata hullámos, .. a csaptelepeken nem volt forgatható szerelvény, .. melegvíz nem volt. A lakószobák takarítatlanok, kellemetlen szagúak, a szobákban leszakadt szekrényajtók, széttört szék volt. A kert műveletlen.A fürdőszobában csap nem működött, tisztálkodószerek, fogkefék nem voltak kirakva. A dohányzást tiltják, de érdemben megakadályozni nem tudják.”

A. válasz: Borsod megyei ügyfelünk, Kati gyermekeinek kiemeléséről szóló gyámhatósági határozat indokolása

B. válasz: Rákospalotai Fegyház és Börtön állapotát felmérő vizsgálat eredményei

C. válasz: veszélyeztető családjukból kiemelt gyermekek biztonságát, egészséges környezetét biztosítani hivatott gyermekotthon leírása.

Nem járt messze a valóságtól, aki az első választ adta, hiszen Kati gyermekeit azért emelte ki a hatóság a családjából, mert „magas a fű a kertben”, „takarításra nincs nyom”, a bejárat kívülről koszos, „valószínűleg a lakás belseje sem különbül néz ki.” Másik ügyfél-családunk gyermekeit pedig azért, mert „állandó lakhelyük nincs, mivel a tulajdonukban álló lakóépületet kényszerlebontásra ítélte az építési hatóság. Azóta a család vándorol, hol egyik- hol másik rokon fogadja be őket. A gyermeke higiéniai környezete, úgy környezeti, mint testi szempontból, kifogásolható.” Ez adott okot arra, hogy a gyerekeket a veszélyeztető családból a biztonságot jelentő állami intézménybe, gyermekotthonba vigyék. Ezek a gyermekotthonok azonban a legtöbb esetben nem jelentenek biztonságot és gyakran a körülmények is rosszabbak annál, mint ahonnan az állam kiemeli a gyermekeket.

A helyes válasz nem az A. hanem a C.

Az idézetek egy borsod megyei gyermekotthonról szólnak, ahol az alapvető jogok biztosa folytatott vizsgálatot. Az ott élő, 36 halmozottan hátrányos helyzetű, enyhe- vagy középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő gyakran traumatizált gyermekek közül a legtöbbet az állam azért mentett ki a családjából, hogy végre biztonságot teremtsen számukra. Valójában azonban ezzel egy még sokkal sivárabb, traumatizálóbb helyzetbe hozta őket.

A négy kis lakásotthon az alig 800 fős Tornanádaskán, az ország legészakibb, legszegényebb részén, a szlovák határ mentén található. Tornanádaska minden szociológiai mutató szerint a legelmaradottabb, legkilátástalanabb települések egyike. Itt található az a 4 lakásotthon, ahol az ajtókon, ablakokon rácsok, leszerelt kilincsek mögött élnek a leghátrányosabb helyzetű, többségében fogyatékossággal élő gyerekek, olyan házakban, melyekben nincs melegvíz, salétromosak, nedvesek a falak, nem működnek a vízcsapok, páncélszekrénybe zárva tartják a ruhákat, és nincs sem internet, sem túl sok társasjáték, vagy bármilyen személyes tárgy.

A pszichésen terhelt gyerekek pszichológusai sofőri munkát látnak el, semmilyen pszichológiai, vagy fejlesztő foglalkozást nem kapnak a terhelt gyermekek. Az ereit vagdosó, önbántalmazó fiatal sebeit ellátják, de lelki segítséget nem tartanak szükségesnek az önkárosító kamasz esetében.

Többen vannak szökésben, bántalmazás, bűncselekmények miatt is indultak eljárások az utóbbi években. 

A jelentés összegzése szerint „az otthonok sivár hangulata, lepusztult körülményei nyilvánvalóak, … nincsenek megfelelő higiéniai körülmények, hiányoznak vagy szakadtak a bútorok. A gyermekek deprivált környezetben élnek, fizikai elhanyagolás tapasztalható, ami fokozza az egyébként is többszörösen terhelt, traumatizált gyermekek áldozattá válását.” Az ott dolgozókkal készült interjúk „egyértelműen mutatják a kétségbeesést, reménytelenséget, eszköztelenséget, … mely tényezők alapjaiban veszélyeztetik a gyermekek fizikai és mentális állapotát.”

Kati gyermekei is beszámoltak arról, hogy miként élték meg - egy másik - gyermekotthonban szerzett tapasztalataikat. Kiemelésük után havi egyszer láthatták a szüleiket egy-egy órára, illetve hétvégente telefonálhattak egymással, pár percet. „Nagyon kegyetlen volt a nagyobbik lányomnak, beleesett a pánikbetegségbe, folyton sírva telefonozott. A két kicsi is nagyon nehezen viselte, egyfolytába csak sírt, mind a három beleesett a bánatbetegségbe.” A 12 éves nagylány lakóotthonba került. Zavartan meséli, hogy „Rengetegen voltak folyton szökésben, kurválkodni. Én nem gondoltam rá, hogy megszökjek, csak vártam, hogy anya mikor hív.

Ezek után egyetlen kérdés marad: ezért minek kiemelni a gyermekeket a családjukból? Tényleg jobb szülő lenne az állam? Hogy megengedhető az, hogy a legkiszolgáltatottabb gyermekeket még sokkal rosszabb állapotok közé helyezik, mint amilyenek a családjukban voltak?

Nem megengedhető! Lehet, hogy nem tökéletes szülő Kati, de biztosan jobb szülő, mint az állam.