Nekik itthon nem volt semmi gondjuk

Kati gyerekeit októberben vitték el, azóta harcol értük minden nap. Végül 4 hónapos küzdelme eredményre vezetett, a három gyerek újra otthon van. Sem ők, sem szüleik nem értik, mi szükség volt erre a „kis kirándulásra”, - ahogyan a gyámhivatal nevezte, amikor nevelőszülőkhöz szállította a gyerekeket.

Az októberi váratlan kiemelési döntést egy 46 oldalas, nyíltan rasszista „névtelen” lakossági bejelentés előzte meg. A „névtelen panasz” - egy jópár oldalas társadalomelméleti és cigány néplélektani elemzés után - rátért a család bűneire. A névtelen bejelentő szerint magas a fű a kertben, „takarításra nincs nyom”, a bejárat kívülről koszos, „valószínűleg a lakás belseje sem különbül néz ki.” Felszólította a gyámhivatalt, „kezeltesse” az anyát és a kislányát is, mert a védőnő, és a családsegítő hivatalok „nem ellenőrzik kellőképpen a családot”. Egyébként is hangoskodnak, ünnepelnek, zenélnek.

Akármilyen hihetetlen, erre a névtelen bejelentésre hivatkozva hozta meg a gyámhivatal a döntését: a gyerekeket kiszakítják a családból. Hiába tiltakozott ellene a családon kívül a helyi általános iskola igazgatója és a gyerekek tanárai is.  A családot figyelemmel kísérő védőnő szerint is rendesen el voltak látva a kicsik. És hiába volt nyilvánvaló, hogy a korábban hatóságilag elrendelt feladatokat az elmúlt egy évben maradéktalanul teljesítette a család: a gyerekeknek egy darab igazolatlan órájuk sem volt, tanáraik szerint szorgalmasak és kedvesek.

Október 24-én Katinak kellett bevinnie a gyerekeket a gyámhivatalba. Innen vitték el őket otthonba és nevelőszülőkhöz. Azt a napot sose felejtem el, az nagyon kegyetlen volt. Magamon kívül voltam, azt se tudtam, hol vagyok. Ha a testvérem nincs mellettem, haza se találok.”

 

Innentől kezdve havi egyszeri láthatáson találkoztak a gyerekekkel, illetve hétvégente telefonálhattak egymásnak, pár percet. „Nagyon kegyetlen volt a nagyobbik lányomnak, beleesett a pánikbetegségbe, folyton sírva telefonozott. A két kicsi is nagyon nehezen viselte, egyfolytába csak sírt, mind a három beleesett a bánatbetegségbe.” A 12 éves nagylány lakóotthonba került. Zavartan meséli, hogy „Rengetegen voltak folyton szökésben, kurválkodni. Én nem gondoltam rá, hogy megszökjek, csak vártam, hogy anya mikor hív.” A nevelőszülők beszámolója szerint a két kicsi nehezen illeszkedett be. A másfél éves Adrián  „eleinte az ételt sem fogadta el, a mai napig egykedvű, rendszeresen sír, nagyon ritkán játszik a többi gyerekkel. Tibi fél egyedül lenni, minden nap számolja a napokat, hogy mikor mehet haza a szüleihez.”

Mindeközben a szülők a TASZ segítségével fellebbeztek a döntés ellen, kérték a gyámhivatalt, kérdezzen meg bárkit a cigányellenes “bejelentőn” kívül, a tanárokat, a védőnőt, a helyi jelzőrendszeri tagokat, készítsen környezettanulmányt. A miskolci ügyintéző végül kijött családlátogatásra, és lekérte a szakmai véleményeket. Mint határozatában végül meg is állapította, „a szülő a szolgálattal együttműködik, a védőnő utasításait betartja, a gyermekek oltásaikat és szükséges egészségügyi kezeléseket megkapták. A pedagógusok meglátása szerint reggelente a gyermekek pontosan érkeztek, felszerelésük néha volt hiányos, az anya az intézménnyel rendszeresen együttműködött. A kiskorúak könnyen beilleszkedtek, társaikkal jó kapcsolatot alakítottak ki, pedagógusaikkal tisztelettudóak. Könnyen motiválhatóak.”

A hatóság előzetes figyelmeztetés nélkül látogatta meg a családot decemberben, de a váratlan családlátogatás ellenére is rendezett volt a lakás, jelentős mennyiségű élelmiszer, tisztítószer állt rendelkezésre, megállapították,  „a bejelentésben szereplő elhanyagolás teljes mértékben alaptalan”.

Mindezek kapcsán a másodfokú hatóság megállapította, hogy a gyámhivatal döntését kizárólag egy névtelen bejelentésre alapozta,  és „helytelenül ítélte meg azt, hogy a gyermekek veszélyeztetése oly mértékű, hogy a gyermekvédelmi gondoskodás legsúlyosabb eszközének alkalmazását, a nevelésbe vételt igényli”. Továbbá a gyerekek mielőbbi hazaengedéséről rendelkezett.

Kati alig hitte el, amikor megjött a másodfokú határozat. „Megállt bennem minden..”  Az iskolában mindenki nagyon örült a hírnek, az igazgató úr, a tanár néni, aki mindvégig sokat segített a gyerekek hazakerülése érdekében.

A hazautat végigcsicseregte a két kiskamasz.  Evelin már alig várja, hogy másnap iskolába mehessen, Tibi viszont kicsit megijedt útközben. Fél, hogy intézetisnek fogják csúfolni. Legjobban mindkettőjüknek a család, a barátok, a suli és a játékok hiányoztak. Nem csoda, hogy amint megérkezünk, Evelint az osztálytárs barátnői, Tibit pedig a focista bátyja és az unokatesók várták a kapuban. Még ki sem pakoltunk, már el is tűntek egy labdával a kertben. Evelint viszont első útja a nagymamájához vezette, és már készül a másnapi iskolára.

Kati felhőtlenül boldog, ki nem ereszti karjából Adriánt, de már újra aggódik. A névtelen, - de általuk jól ismert - bejelentő megállította reggel az utcán: ne nagyon élje bele magát, hogy itthon vannak a gyerekek, hamarosan visszaviteti őket. „Én azt már nem élném túl. Öt hónapot voltak távol, de olyan volt, mintha 5 év lett volna.”

Álláspontunk szerint a gyermekeknek jobb szegény, de szerető családi környezetben felnőni, mint a szüleiktől elszakítva, szakellátásban nevelkedni. Ezt a nemzetközi és hazai jogszabályok is megerősítik, de még nyilvánvalóbb, ha figyelembe vesszük a jelenlegi gyermekvédelmi szakellátás állapotát. A gyermekvédelmi szakellátás a veszélyeztetett gyermekek védelmét hivatott ellátni, de mint az Kati gyermekeinek beszámolójából is kiderül, a jelenlegi rendszerben gyakran veszélyeztetettebb helyzetbe kerülnek a fiatalok, ha gyermekotthonba kerülnek, mint amilyen helyzetből bekerültek. Hiszen a szakellátásban élő gyerekek különösen kitettek a szökés, gyermekprostitúció és emberkereskedelem, továbbá a droghasználat veszélyeinek.

 

A mélyszegénységben élő magyar roma lakosságot sújtó jogellenes kiemelési gyakorlatot rendszerszintű problémának tekintjük, éve óta jogi segítséget nyújtunk a hozzánk fordulóknak. Ha segítségre van szüksége, keressen minket a jogsegély@tasz.hu címen, vagy hétfőnként 14-16 óra között telefonon.

Boros Ilona