Lajos egyedül intézi az ügyeit, dolgozik és családja is számíthat rá a mindennapokban, mégis gondnokság alá akarták helyezni. Méltatlan és elszomorító, hogy egy alaptalan kórházi jelzés miatt elindulhat a gondnokság alá helyezési eljárás. Ezzel a gyámhatóság évekig tartó pereskedésnek tehet ki bárkit, akiről egyetlen orvos azt gondolja, hogy pszichiátriai betegsége miatt nem tud felelősen dönteni a saját életéről. Szerencsére Lajos nem hagyta magát.
Lajos egy Pest megyei településen él, szülei halála óta testvérei között ingázva. Autizmussal és skizofréniával él, kismértékben halláskárosodott is. Rokonaira is számíthat, emellett megtalálta a fogyatékossággal élő embereket segítő civil szervezeteket is. Hiába volt rendezett az élete, egy kórházi kezelés után a gyámhatóság teljesen korlátozó gondnokságot és választójogtól való megfosztást kért a bíróságtól, ami azt jelentette volna, hogy élete minden területén a gondnoka dönt Lajos helyett. Arról is például, hogy Lajos hol éljen, mennyit költsön a saját pénzéből, milyen egészségügyi ellátást vegyen igénybe.
Első fokon a bíróság a gyámhatóságnak adott igazat, ezt a döntést azonban Lajos saját maga, kézzel írt fellebbezésével támadta meg. Ekkor ismertük meg Lajost és nyújtottunk további jogi segítséget neki, hogy saját maga dönthessen az életéről. Lajos ugyanis teljesen önálló, és ha mégis támogatásra van szüksége, akkor tud segítséget kérni. De ő maga is rendszeresen besegít családja életébe, például az unokaöccsére vigyáz iskola után vagy segít testvérének befizetni a számlákat.
Három évig tartott Lajos ügyében a pereskedés, majd a gyámhatóság, amelyik az egész eljárást kezdeményezte, azt kérte a bíróságtól, hogy szüntesse meg az eljárást. Miért történt ez a pálfordulás? Miért gondolta egyszer csak mégis a gyámhatóság is azt, amit Lajos három éven keresztül folyamatosan szajkózott, és amiben a TASZ is képviselte őt, hogy nem indokolt a gondnokság alá helyezése? A válasz a per során született kivételesen alapos szakértői vélemény, amely egyértelműen és világosan kimondja, hogy Lajos felelősen tud dönteni az életéről, belátja döntései következményét.
Sajnos azt tapasztaljuk, hogy a pszichiáter orvosok szakértői véleményei sokszor nagyon egészségügyi szemléletűek, nem térnek ki elég alaposan arra, hogy az illető fogyatékossága mennyiben akadályozza őt a mindennapi életben, és milyen segítséggel oldhatóak meg ezek a nehézségek. Lajos korábbi szakértői véleményeiben például ilyen téves megállapítások szerepeltek: "önmaga ellátására nem képes. Önálló életvitelre képtelen." Emiatt azt kértük a bírótól, hogy rendeljen ki új szakértőt. Ajánlottunk lelkiismeretes szakembereket a bíróságnak, amely figyelembe vette a javaslatunkat. Az alapos vizsgálatnak köszönhetően a friss szakértői vélemény már azt írja le, hogy Lajos
teljes mértékben orientált, önellátásra, illetve igényeinek megfelelő funkcionalitásra képes.
Ebből is látszik, hogy a gondnoksághoz vezető utat gyakran a pszichiátriai betegségekkel kapcsolatos előítéletes gondolkodás övezi. A pongyola, leegyszerűsítő szakértői vélemények könnyen esnek az előítéletes gondolkodás csapdájába. Az általunk kiharcolt perdöntő szakértői vélemény helyesen mutat rá, hogy a pszichiátriai betegség gyakran jár stigmával, de önmagában az a tény, hogy valakinek van valamilyen pszichiátriai betegsége, nem indokolja a gondnokság alá helyezést. “A nem racionális, hanem érzelmi megalapozottságú döntéshozatal azonban nem feltétlenül valamilyen mentális zavar tünete, hanem valamennyi ember saját döntési szabadságának része is lehet."
Nem légüres térben élünk, az életben mindenkinek szüksége van néha segítségre. Sokfélék vagyunk, kinek kevesebb, kinek több tanács kell egy döntés meghozatalához.
Senkitől sem vonható meg azonban a döntés joga csak azért, mert fogyatékossággal él.
Az állam feladata abban segíteni állampolgárait, hogy maguk legyenek képesek az életükkel kapcsolatos döntéseket meghozni. Erre nem a gondnokság elavult intézménye a megoldás, amelyben a mai napig az emberi jogi szempontok helyett az orvosi szemléletmód dominál. OIyan támogató rendszerek kialakítására van szükség, amelyek biztosítják, hogy mindenki jogfosztás nélkül megkapja a döntéseihez szükséges támogatást. Ezért óriási siker az, hogy egy állami szerv (a gyámhatóság) maga látta be, hogy a gondnokság nem nyújt megfelelő szociális segítséget Lajos számára, akinek valójában pszichés támogatásra, sorstársi közösségre, munka- és lakhatási lehetőségekre van szüksége, nem pedig arra, hogy más döntsön az életéről.