A kitartáson és a jó szándékon múlt, hogy ne száműzzék szegregált iskolába az autista kislányt

A legtöbben valószínűleg észre sem vennék Barbarán, hogy autizmus spektrumzavarral él – egy vidám kislányt látnának, aki szívesen beszélget felnőttekkel is, ha volt ideje megismerni őket. A váratlan helyzeteket viszont nehezen viseli, gyakran fél, szorong, muszáj elvonulnia, ha telítődik bizonyos ingerekkel és szenzoros érzékenysége miatt nem tud részt venni az ének- és testnevelésórákon. (A szenzoros érzékenység azt jelenti, hogy bizonyos hangokra, vagy érintésre sokkal érzékenyebben reagál, mint mások, ezek nagyon zavarók, vagy akár elviselhetetlenek lehetnek számára.)

Ahogy egyébként sincs két egyforma gyerek, úgy az autizmus spektrumzavarral élő gyerekek is nagyon különböznek egymástól. Nekik és szüleiknek mégis ugyanazzal a rendszerszintű problémával kell megküzdeniük, ami sokuk számára elképzelhetetlenné teszi, hogy más gyerekekkel együtt, integráltan tanuljanak, játsszanak vagy épp kiránduljanak.

Barbarára és hasonló helyzetben lévő társaira sajátos nevelési igényű gyerekekként tekintenek, akikről egy szakértői bizottság állapítja meg, hogy hol tanulhatnak: többségi iskolában, vagy speciális iskolában, szegregálva nem fogyatékossággal élő társaiktól. A bizottság azt is eldönti, hogy az érintett gyerek egyéni munkarendben, vagy iskolába járással teljesítse tankötelezettségét.

Barbara a szakértői bizottság véleménye alapján ugyan tanulhatott volna integráltan, de egy másik településen, a lakóhelyétől nagyon távol jelöltek ki neki iskolát, ahol egyébként sem voltak meg a feltételek, hogy ott tanulhasson: túl sokan voltak az osztályban, és nem volt megfelelő képzettségű gyógypedagógus sem. Ezért végül Barbara magántanuló lett egy szegregált iskolában, ami a valódi igényeinek és képességeinek ugyancsak nem felelt meg.

Ez a helyzet sajnos tipikusnak mondható: az érintett szülők sokszor azzal szembesülnek, hogy gyerekük a tanulásban együtt tudna haladni a többiekkel, mégis szegregált iskolába irányítják, vagy magántanulói státuszt javasolnak nekik.

Barbara szülei úgy látták, jót tenne a kislánynak, ha bejárhatna a lakóhelyéhez közeli többségi általános iskolába a délutáni művészeti órákra. Ebből az lett, hogy mindenki rájött: Barbara nagyon hamar be tudott illeszkedni, szereti ezt a közeget és biztonságban érzi ott magát. A rendszer merevsége mégsem tette lehetővé, hogy Barbara hivatalosan is oda járjon iskolába, mert az intézmény az alapító okirata szerint nem fogadhatott autizmussal élő gyerekeket.

Bár ezt a dokumentumot módosíthatták volna,

Ezt a helyzetet Barbara szülei nem hagyták annyiban, és regionális projektünk jogsegélyszolgálatához fordultak. Az illetékes tankerületi központtól és az általános iskolától kértük az alapító okirat módosítását, illetve a helyzet átmeneti és jogszerű megoldását. Számos kérelem és egyeztetés után, a tankerület és az általános iskola együttműködésének, valamint a szülők kitartásának köszönhetően egyedi döntés született, ami alapján Barbara már az elmúlt tanévben az intézménybe kerülhetett, bár még csak magántanulóként.

A jövő tanévtől kezdve viszont már naponta bejárhat az iskolába, mert az intézmény hivatalosan is fogadhat majd autista tanulókat, a kislány pedig megkapta a felmentéseket azokból a tantárgyakból, amelyeket szenzoros érzékenysége miatt nem tudna teljesíteni. Azzal a gyógypedagógussal is szerződött az iskola, akivel Barbarának már korábban kialakult egy bizalmi viszonya, így továbbra is az általa ismert és megszokott szakembertől kaphat fejlesztést.

Az iskola és a tankerületi központ rugalmassága, valamint a szülők végtelen kitartása kellett ahhoz, hogy Barbara ne szoruljon ki a többségi oktatásból. Reméljük, hogy a jövőben egyre több ilyen esetről számolhatunk be, hiszen Barbara esete a példa arra, hogy

(Címlapi illusztráció: TASZ / Pivarnyik Balázs)

Támogass bennünket, hogy továbbra is segíthessünk a jogaid érvényesítésében!