Nem csak előválasztóknak nyújt hasznos tudást a VálaszTASZ

  • Az országgyűlési választásokra jövő tavasszal kerül majd sor, de a választási folyamat ezúttal egy Magyarországon újnak számító elemmel, az előválasztással bővül.
  • VálaszTASZ honlapunk az előválasztás iránt érdeklődő, és az abban részt venni nem kívánó, más pártokat és jelölteket támogató választópolgároknak egyaránt kínál tudást és eszközöket a közéleti részvételre.

Augusztus 23-án elindult az előválasztás azon szakasza, ami már a polgárok széles körét közvetlenül érinti – ekkortól lehet ugyanis jelöltet ajánlani. Az előválasztás hosszú folyamat, egészen október végéig tart majd. Ennek során a polgárok megtapasztalhatják, hogy ők maguk is a politikai folyamatok még aktívabb alakítói lehetnek – ez nem a pártok vagy jelöltek privilégiuma.

A beleszólás azonban nem csak a jelöltek ajánlásában, vagy a rájuk szavazásban merül ki.Más eszközökkel is lehetséges aktív alakítójává válni a folyamatnak: jelöltet támogató gyűlést szervezhetsz, gyűjthetsz a jelöltnek ajánlásokat, megfogalmazhatsz egy jelöltet támogató vagy elítélő véleményt, nyilvánosságra hozhatod az egy-egy jelölt megítélése szempontjából jelentős tényeket. Szervezhetsz közösségeket, ahol közügyeket vitattok meg, és a számotokra fontos kérdésben számonkérhettek egy jelöltet – például, hogy mi a véleménye egy adott beruházásról, szakpolitikai kérdésről, tervez-e fellépni egy aggasztó jelenség ellen. Ezekkel a kérdésekkel és a minél szélesebb kört elérő válaszokkal másokra is hatással lehetsz: talán éppen ezek az érvek győzik meg az előválasztáson résztvevőket arról, hogy az adott jelöltet támogassák, vagy éppen ellene szavazzanak. 

Emellett a polgárok részt vehetnek a szavazatok összeszámlálásában, és így az előválasztás tisztaságának megőrzésében, de ha adatvédelmi természetű sérelem éri őket, akkor is jogorvoslathoz juthatnak, ahogy a személyiségi jogok megsértésével szemben is nyitva állnak a jogi utak.

A polgárok tehetnek azért is, hogy az előválasztás kívülről ellenőrzött, így szabályos legyen, ahogy az bármilyen választástól elvárható.VálaszTASZ oldalunk a választásokhoz kapcsolódó tudásanyagunkat és eszköztárunkat gyűjti össze, bemutatva, hogy milyen jogaid vannak a választások legkülönfélébb eljárási szakaszaiban, és milyen eszközökkel érvényesítheted ezeket egyszerűen. Az oldalon az egyes választás-típusokkal kapcsolatos tudnivalók mellett számtalan eszköz található, aminek az előválasztás során is hasznát vehetik a polgárok.

Bár az előválasztást egészében nem szabályozza a jog, mégis számos jogi kérdést vet fel: például adatvédelemmel (ki láthatja az ajánlóíveket), a gyülekezési joggal (hogyan zajlik a tüntetések, gyűlések bejelentése), vagy a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatban (mi számít ténynek vagy véleménynek, mit kell eltűrnie egy közéleti szereplőnek).

Ezek mindig aktuális kérdések, nem csak az országgyűlési vagy önkormányzati választásokon.Az előválasztás a polgárok számára lehetőséget ad arra, hogy hallassák a hangjukat a közügyekben – ehhez az szükséges, hogy a folyamatra ne csak mint pártok jelöltjeinek háziversenyére, hanem mint demokratikus fórumra tekintsünk, ahol nekünk is lehetőségük van alakítani az eseményeket cselekedeteinkkel, kiállásunkkal, elmarasztaló vagy éppen támogató véleményünkkel. A TASZ, mint mindig, most is azon lesz, hogy jogi segítséget nyújtson a közügyekben aktívan résztvevő polgároknak.

Támogass bennünket, hogy továbbra is segíthessünk a jogaid érvényesítésében!