- A választások lezárultával lehetőségünk van leszámolni számos, a magyar választási rendszert övező mítosszal.
- Ebben az írásban a több választási ciklust végigkísérő Választási Jogi Programunk és a 2022-es választásra létrejött Tiszta szavazás koalíció tapasztalait összegezzük.
- Amellett érvelünk, hogy a választás napját övező visszaélések jelentősek, de az egyenlőtlen versenyhelyzet nagyobb mértékben befolyásolja jogellenesen az eredményt, és már a választás napja előtt létrejön a jogsértő helyzet.
- Az érdemi jogorvoslatok hiánya pedig olyan adottság, amely még fontosabbá teszi, hogy más eszközökkel is küzdjünk a szabadabb választásokért.
A választási eljárás lezárult, az eredmények véglegesek, de a számadatok önmagukban semmit nem árulnak el arról a rendszerről és eljárásról, amelyben a választások lezajlanak. Gondolhatunk bármit az immár végleges eredményről, 2022-ben – a példátlan civil összefogásnak köszönhetően is – lehetőségünk van leszámolni számos olyan, a magyar választásokat övező mítosszal, amelyek a laikusokat és gyakran a szakembereket is megtévesztik. Ezek három megállapítás köré csoportosíthatók.
A nagy horderejű, rendszerszintű visszaélések már jóval a szavazás napja előtt megtörténnek. A választás eredményére sokkal nagyobb hatással van az egyenlőtlen versenyhelyzet, amely már a kampány alatt vagy még korábban jogellenesen befolyásolja a versenyt.
Tömeges csalások és visszaélések valóban léteznek a szavazás napján, de ezek döntően nem a szavazóhelyiségben történnek. A választást nem a szavazókörökben vagy a szavazatok összeszámolásakor “csalják el”, sokkal fontosabb figyelembe venni a rendszerszintű kiszolgáltatottságot, amely a legszegényebb települések szavazóira jellemző.
A csalások és a visszaélések ellen nem lehet fellépni jogi eszközökkel, sem a szavazókörökben, sem országos szinten, ezért más módon kell tennünk a tisztább választásokért.
Az első és második megállapítás több elemzésben is visszaköszönt már, igazán súlyos problémává azonban az teszi őket, hogy nem lehet érdemben fellépni sem az egyenlőtlen versenyből fakadó, sem a választás napján történő visszaélésekkel szemben. A hatékony jogorvoslat léte egy olyan mítosz, amellyel 2022-ben a jogvédő szervezetek is kénytelenek voltak leszámolni. De kezdjük az elején.
1. A legnagyobb jogsértések nem a szavazás napján történnek
Egyetlen választási rendszerben sem várható el, hogy a jelöltek és a pártok a szó legszorosabb értelmében vett egyenlő esélyekkel álljanak ki a startvonalra. Demokratikus országokban nem létezhet olyan szabályozás, amely előírja, hogy az 5%-os támogatottságú pártnak ugyanannyi emberi és anyagi erőforrással kell rendelkeznie, mint a 35%-os támogatottságúnak. Vagy, hogy minden pártnak és jelöltnek ugyanolyan szimpatikus jelöltekkel és széles tömegek számára vonzó programmal kell kampányolnia, ezek hiánya esetén pedig sérül a jelöltek és jelölőszervezetek egyenlősége.
De egy demokratikus országban olyan szabályozás sem létezhet, amely megengedi, hogy az állami szervek kampánytevékenységet folytassanak. Magyarországon viszont ez történik.
A választási eljárási törvény szerint “nem minősül választási kampánynak (...) állami szervek jogszabályban meghatározott feladatuk során végzett tevékenysége.” A gyakorlatra lefordítva ezt azt jelenti, hogy
az állami szervekre nem vonatkoznak a választási kampánnyal kapcsolatos szabályok. Ezért van az, hogy formálisan jogszerűen kampányolhat a kormány óriásplakátokon maga mellett, vagy küldhet ki a miniszterelnök nevében az ellenzéket lejárató e-maileket az oltásregisztrációs adatbázisra. Ez elképesztő mennyiségű erőforrás, így már csak azért sem beszélhetünk egyenlő esélyekről, mert régen elmosódott a határ az állam és a kormányzó párt között. Az egyenlőtlenségnek azonban ezzel nincs vége.
A sajtó és a média szerepét nem lehet elég sokszor hangsúlyozni a választásokkal és a közélettel kapcsolatban. A magyar költségvetés óriási összeget, évente több mint 130 milliárd forintot költ a közmédia működtetésére. A közmédia működését elvileg több jogszabály szorítja olyan keretek közé, hogy betöltse közszolgálati jellegét. A médiatörvény szerint a közszolgálati médiaszolgáltatás célja “kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős hírszolgáltatás, valamint tájékoztatás”, “az egyes eltérő vélemények ütköztetése, a közösség ügyeivel kapcsolatos viták lefolytatása, a megbízható tájékoztatáson alapuló, szabad véleményalkotáshoz való hozzájárulás”. És hogy működik ez a valóságban?
Öt perc. Ennyi műsoridőt kaptak a választási kampányban az országos listát állító pártok és pártszövetségek programjuk bemutatására. Azon a napon, amikor a hatpárti ellenzék miniszterelnök-jelöltje élt a maga 300 másodpercével, kilencszer ismételték meg a miniszterelnök március 15-i (kampány)beszédét.
Ezt leszámítva ellenzéki politikusoknak esélye sincs megjelenni a közmédiában. Ha mégis nevüket és pártjukat említik, általában félrevezető vagy egyenesen hazug állításokat közölnek a szándékaikról. A politikai elfogultság rendszerintű a közmédiában, ahogy arra nemzetközi választási megfigyelők is felhívták a figyelmet.
Az elhallgatás és a lejáratás mellett legalább ennyire fontos a kormány propagandaüzeneteinek szajkózása. Erre akár mondhatnánk azt is, hogy bárkinek lehetősége van más csatornákból tájékozódni. De számtalan választópolgár számára a közmédia, és az abban megjelenő szereplők – az előző rendszer örökségeként, amikor kizárólag állami televízió létezett – nem kritika tárgyai, és az egyetlen hozzáférhető hírforrást jelentik.
Azok sem menekülnek a propagandától, akik valamiért nem követik a közmédia adásait. A formálisan az államtól független, de értékrendjében vállaltan kormánypárti médiabirodalom, a KESMA több száz sajtóterméket ellenőriz. Ide tartozik az összes megyei lap, amely egységes kórusban, szó szerint ugyanazokkal a tartalmakkal támogatja a kormányzatot. A kormánypártokkal kapcsolatban kritikátlanul nyilvánulnak meg a rádiók, televíziók, napi- és hetilapok, internetes híroldalak tucatjai. A kormányzat számára kellemetlen híreket elhallgatják vagy relativizálják, a számára kedvezőeket felnagyítják és unásig ismétlik, a kormányétől eltérő álláspontot képviselőket pedig kitartó munkával támadják, hiteltelenítik.
2022-ben még inkább igaz volt az, hogy a közösségi média vált az egyik legfontosabb kampányfelületté. A laza kampányköltési szabályok, vagy inkább ezek hiánya lehetővé tette, hogy a kormánypárti és állami hirdetéseken kívül 1 milliárd forintot költsenek el arra, hogy kormányközeli megmondóemberek fizetett hirdetésben sulykolják a kampányüzeneteket a Facebookon, és amikor a Telex a források hátterét feszegette, még ők kaptak pert a nyakukba.
Félreértés ne essék: minden párt legitim célja, hogy meggyőzze a választópolgárokat arról, hogy az ő jelöltjeit támogassák. Ezt hívjuk kampánynak. Azonban amit Magyarországon tapasztalunk, már túllép ezen. Egyrészt azért, mert permanens: nemcsak a választási időszakra fókuszál, hanem az év minden napján folyamatosan és kikerülhetetlenül jelen van az életünkben. Másrészt
állami erőforrások, közvagyon felhasználásával működik, ami látszólag lehet jogszerű, de ellentétben áll a jogállami elvekkel. Amikor pedig a jogszabályi keretek túl szűknek bizonyulnak, akkor azokat a kormánypárti igényekhez igazítják, így a választási szerveknek lesz valamilyen alapjuk arra, hogy ne állapítsanak meg jogsértést. Erről a harmadik pontban még szó lesz.
2. A szavazás napján nem a szavazókörökben zajlanak a tömeges csalások
Sok ellenzéki szavazó vigasztalta magát a 2018-as, harmadik kormánypárti kétharmad után azzal, hogy a választást egyszerűen elcsalták a szavazás napján. Elemzők már akkor felhívták rá a figyelmet, hogy ilyen rendszerszintű, központilag szervezett csalássorozatot nem lehet kivitelezni, és szükség sincsen rá. A több tízezer civil szavazszámlálónak és megfigyelőnek köszönhetően most bebizonyosodott, hogy a központilag szervezett, a szavazatokat meghamisító csalás olyan mítosz, amellyel egyszer és mindenkorra le kell számolni.
Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének olykor súlyos visszaélések, de az ellenzéki delegáltak jelenléte idén még ezek ellen is viszonylag hatékony védelmet nyújtott a szavazókörökben. A hibák egy része valószínűleg csak a hozzá nem értésből fakadt, azok a csalási módszerek pedig, amelyektől a szavazók leginkább félnek – például az eltűnő tinta vagy a hamis pecsét –, teljesen életszerűtlenek és kijelenthetjük, hogy nem léteznek.
Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy
bizonyos csalások és visszaélések megdöbbentő nyíltsággal történnek meg egyes, főleg kistelepülési szavazókörök környékén. A számos, aktivistáktól és szavazatszámlálóktól érkező beszámoló mellett felvételek is bizonyítják, hogy nem városi legenda a néhány ezer forintért vásárolt szavazat, vagy a tömegével (mikro)buszoztatott választópolgárok. Ezek a jelenségek nemhogy léteznek, de egyes helyeken a szavazás napjának természetes kísérőjelenségei. A választás tisztasága szempontjából leginkább veszélyeztetett területeken dolgozó aktivisták és jogászok első kézből tapasztalták meg, hogy valóságos konvojokkal hordják a szavazókat az urnákhoz, vagy a kistelepülési boltban útmutatást adnak egy beszélgetés közben arról, hogy a megfelelő helyre behúzott és lefotózott szavazat 10 ezer forintot ér.
A visszaélések kiterjedtségéről még nem tudunk eleget, hiszen ezeket nem a szavazóhelyiségben követik el, így a szavazatszámláló bizottsági tagoknak legfeljebb közvetett információk lehetnek erről. Ugyanakkor a Tiszta szavazás koalíciónak köszönhetően tíz megyében jelenlévő aktivisták és jogászok minden megyéből jelentettek komolyan vehető, megfigyelt választási visszaélést. Azt nem tudjuk pontosan megmondani, hogy mekkora befolyása van mindennek a végeredményre, tudjuk viszont, hogy a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokat érinti a jelenség. Azt is tudjuk, hogy ha létezne erre politikai akarat, akkor lennének olyan eszközök, amelyekkel a választók kiszolgáltatottsága jelentősen mérsékelhető volna.
Honfitársaink 75%-a él az Európai Unió szegénységi küszöbe alatt, sokan közülük az emberi méltóságot is sértő körülmények között. Minél inkább szegénységben él, illetve minél kevésbé iskolázott valaki, annál nagyobb eséllyel szavaz a jelenlegi kormánypártokra. Ugyanez igaz a közmunkások arányának és a kormánypártokra leadott szavazatok arányának összefüggésére is.
A kormányzó pártok és a hozzájuk kapcsolódó különféle önkormányzati és egyéb szervezetek függőségi rendszert építettek ki az utóbbi évtizedben. Kérdés, hogy mennyire beszélhetünk szabad döntésről az olyan választópolgárok esetében, akik nemcsak ki vannak szolgáltatva a jelenlegi rendszernek, hanem híján vannak például az írás-olvasás képességének, esetleg azzal sincsenek tisztában, hogy egyáltalán kiket választunk meg a választásokon. Egy következetetést biztosan le tudunk vonni: a rossz társadalmi helyzet minden téren, így a politikai szabadságjogok gyakorlása során is kiszolgáltatottá teszi az embereket. Ezért
óriási csapda, mikor az ellenzéki szavazók a választási eredmények alakulása miatt éppen a legkiszolgáltatottabb embereket teszik felelőssé. Százezrek, milliók élnek szándékosan fenntartott információs karanténban, megfosztva a közügyek alakításának képességétől úgy, hogy erről még csak nem is tudnak. Ez olyan probléma, amellyel nem csak négyévente kellene foglalkoznunk, és meggyőződésünk szerint nagyobb jelentőségű, mint a választás napján történő visszaélések.
3. A csalásokkal és visszaélésekkel szembeni jogi fellépésre alkalmatlan a jogi környezet és az intézményrendszer
A visszaélések kiterjedtségéről és hatásáról már csak azért sem tudhatunk többet, mert a választási bizottságoktól érdemi vizsgálatot vagy fellépést ezekkel szemben nem várhatunk. A választópolgárok, a civil megfigyelők és a jelöltek is csak bejelentéseket tudnak tenni. Az már a választási szervek és a rendőrség feladata volna, hogy ezeket hatékonyan ki is vizsgálják, ők pedig legtöbbször adósok maradnak ezzel.
Ne tévesszen meg senkit, hogy a szavazást sehol sem kellett megismételni: ez nem jelenti azt, hogy mindent törvényesen zajlott április 3-án.A jogi helyzet és a választási szervek működése ennél bonyolultabb, és egyre elszomorítóbb. A választási kifogások (a köznyelvben panaszok) elsöprő többségét általában már a nulladik lépésnél visszadobják formai dolgokra hivatkozva.
Egy mindannyiunkat érintő közügyben, a választások tisztasága kapcsán szinte egy polgári peres keresetlevél alaposságát követelik meg a jogban teljesen járatlan emberektől is. Számos adat feltüntetése mellett a beadványozónak meg kell jelölnie, hogy milyen jogszabályt sérült. Nem, az nem elég, hogy a “választási törvényt”, az érintett szakasz (paragrafus), bekezdés, pont szintén szükséges. A hozzáértők számára is értelmezést igénylő választási eljárási törvény érdemi része 345 paragrafusból áll.
Utána le kell vezetni, hogy miért, mivel sértették meg az adott szabályt. Bizonyítékokat is kell csatolni: képeket, videókat, tanúvallomásokat. Az abszurd azonban akkor jár a csúcsra, amikor úgynevezett nemleges bizonyítást várnak el. Idén – ahogy az négy éve is történt – sokaknak nem vitték ki a mozgóurnát, akik így lemaradtak a szavazásról. Mivel is utasították el a kifogásukat? Azzal, hogy nem bizonyították, hogy NEM kapták meg az urnát! Lehetséges, hogy egy 10 órás vágatlan videofelvétel a lakás ajtajáról, amin nem kopogtatnak az urnával, elegendő bizonyíték lett volna.
Ha nincs megfelelő bizonyíték, akkor a visszaélés meg sem történt. Ha pedig mégis megállapítják a jogsértést, akkor is csak olyan esetekben lehet megismételtetni a szavazást, amikor a visszaélés a végeredményre érdemben kihatott. Tehát ha az első és második helyezett közötti különbség 100 szavazat, de csak 99 ember esetében bizonyítható, hogy megvették a szavazatukat, akkor nincs helye új voksolásnak.
Azaz a választási csalás megállapításának hiánya sokszor mindössze azt jelenti, hogy az adott választópolgárnak nem volt lehetősége kellően jó bizonyítékokat gyűjteni, vagy formai hibán csúszott el a beadványa, esetleg azt, hogy
csalás ugyan volt, de nem elég nagy.A nem választókerületi szintű, hanem országos jogorvoslati lehetőségekre más probléma a jellemző. A Nemzeti Választási Bizottságban a pártosság olyan mértékűvé válik, hogy a választási jogorvoslati rendszer már csak önmaga paródiája. A helyzeten csak tovább rontott, hogy az ellenzéki delegáltak száma drasztikusan lecsökkent a nagyobb ellenzéki pártok közös listaállítása miatt. Az elemi logikával és a törvényi követelményekkel leplezetlen cinizmussal szembe menő döntéseket olvashattunk szinte minden olyan esetben, amikor a kormánypártokhoz köthető, országos szintű jogsértéssel szemben akart valaki fellépni. (Vagy éppen akkor, amikor a közhatalom ellenőrzésére hivatott civil szervezetek megleckéztetése volt a cél.)
Az NVB megdöbbentő határozataival szemben a Kúriához lehet fordulni, amely szerv szintén nem mentes a politikai elfogultságtól, ha pedig a Kúria mégis megsemmisítette a döntést, akkor az Alkotmánybíróságra még mindig számíthatott a hatalom. Nézzünk pár ügyet!
A koronavírus elleni regisztráció során megadott e-mail-címekre ömlik az ellenzéket támadó, kormányzati propagadandaanyag? A választási szervek szerint az adatvédelmi szabályok nem irányadóak a választási eljárás során, és egyébként is, a kormánynak joga van kommunikálni, különösen a mostani vészterhes időkben.
Kamarai tagok a miniszterelnök aláírásával ellátott, kormányzati kampánylevelet kapnak? Csak az adott hivatást űzőket tájékoztatták a szomszédban zajló háború lehetséges következményeiről.
Levélszavazatokat égetnek el Erdélyben és a kormánnyal szoros viszonyt ápoló szervezetek aktivistái viszik ki a szavazólapokat a posta helyett a Vajdaságban? Ezzel nincs mit tenni, mert
a választási eljárás csúcsszerve szerint a választási eljárási törvény nem kényszeríthető ki Magyarország határain kívül. Kérdés persze, hogy akkor hogyan állapítja meg ugyanezen testület a levélben szavazás eredményét. Legkésőbb mostanra világossá vált, hogy a levélszavazás jelenlegi rendszere alkalmatlan a biztonságos joggyakorlásra, de ez hidegen hagyta a választási szerveket.
A választásokat tehát nem úgy és nem akkor csalták el, ahogy sokan féltek tőle. De mindenkit óva intenénk attól is, hogy a lebonyolítás viszonylagos szabályosságából és a kevés megállapított jogsértésből azt a következtetést vonjuk le, hogy tiszta és szabad választáson döntöttünk az ország jövőjéről. Tudatosítanunk kell, hogy
a szélsőségesen torz rendszerkörnyezet létrehozása is lehet választási csalás, csak nem olyan jellegű, amely ellen elég a szavazás napján fellépni. Az érdemi jogorvoslat hiánya pedig olyan adottság, amellyel szembe kell néznünk, és ezzel a tudással felvértezve kell dolgoznunk tovább a tisztább választásokért.
Döbrentey Dániel, a Választási Jogi Program koordinátora
Támogass minket adód 1%-ával, hogy továbbra is dolgozhassunk egy egyenlőbb és szabadabb országért!