- Miközben a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán Semjén Zsolt került a figyelem középpontjába, fontos lenne, hogy azokról a gyerekekről beszéljünk, akik elszenvedik a gyermekvédelmi rendszer válságát.
- A gyermekvédelmi dolgozóknak sem állhat más az érdekében, mint az, hogy ha másként nem megy, a botrányok miatti társadalmi felháborodás nyomán változzon meg a rendszer működése.
- Mit tehetnek azok, akik úgy érzik, hogy a hivatalos utakat járva nem tudnak fellépni a visszaélések ellen és tartanak a megtorlástól, de szeretnék megnyugtatni a lelkiismeretüket azzal, hogy mindent megtettek?
A gyermekvédelem helyzete nem most vált tarthatatlanná. A TASZ felületein és a sajtóban régóta számolunk be olyan történetekről, amelyekből úgy tűnik, hogy a hivatalok és az állami szervek nem a problémák megoldásában, hanem az ügyek lezárásában érdekeltek, a gyerekek és a családok érdekeit figyelmen kívül hagyva. Ahelyett, hogy segítenének elérni azt, hogy a gyerekek megfelelő körülmények közt, a saját szerető családjukban nevelkedhessenek, kiszakítják őket onnan, és még reménytelenebbé teszik a helyzetüket azzal, hogy olyan intézményekbe kerülnek, ahol gondoskodás helyett bántalmazásban, elhanyagolásban, akár kizsákmányolásban van részük.
Hogyan jutottunk idáig?
Ha a hatalom a gyerekek védelmezőjének akarja beállítani magát, miért nem látszik a szándék sem a problémák szakmai alapú megoldására, és arra, hogy biztosítsák az ehhez szükséges forrásokat? Ehelyett a teljes közéletet felforgatják azok a botrányok, amelyek rávilágítanak a kormány gyermekvédő szólamainak álságosságára: a tavalyi kegyelmi botrány után most arra vár választ a közvélemény, hogy a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója miként folytathatta hosszú éveken át bűnös tevékenységét, melynek során szexuálisan kizsákmányolta a gyermekvédelmi rendszerben ellátottakat.
Bizonyítékok nincsenek, csak feltételezések, de azok egyre hangosabbak: a vezető politikusok érintettségéről szóló pletykák napok alatt a legmagasabb szintre jutottak, és a kormány már megtorlással fenyeget miattuk. Ám miközben Semjén Zsolt személye került a figyelem középpontjába, a legfontosabb mégis az lenne, hogy a gyerekekről essen a legtöbb szó, akik elszenvedik a gyermekvédelmi rendszer válságát. Már önmagában az is épp eléggé felháborító, hogy a kormány cserben hagyta őket. Követelni kell a visszaélések, jogsértések, bűncselekmények teljes körű feltárását, a rendszer gyökeres átalakítását, garanciákat arra, hogy ilyenek ne fordulhassanak elő – de a bizonyítékok nélküli, felelőtlen vádaskodás épp a gyerekek helyzetéről tereli el a figyelmet. Ha az alá nem támasztható pletykák kerülnek előtérbe, az a hatalom számára lehetőséget ad arra, hogy ne a lényegről, a gyerekek helyzetéről kelljen beszélnie, és alkalmat teremt ahhoz, hogy leszámoljon azokkal, akiket ellenségeinek jelölt ki – ilyen például a független sajtó, amely egyébként felelősen eljárva nem nevezte meg Semjént, és nem is utalgatott a személyére.
Egyes gyermekvédelmi dolgozók azt érzik most, hogy olyan irányba ment el a közbeszéd, ami az ő méltóságukat sérti. Érthető, hogy vannak, akiket rosszul érint, hogy a hivatásuk vagy a munkahelyük ma döntő részben botrányok miatt szerepel a nyilvánosságban, és nem kerül minden cikk mellé egy másik, ami a lelkiismeretes gyermekvédelmi dolgozók erőfeszítéseiről szól. Ám nekik sem állhat más az érdekükben, mint az, hogy ha máshogyan nem megy, akkor a botrányok miatti társadalmi felháborodás nyomán megváltozzon a gyermekvédelmi rendszer működése, és ne fordulhassanak elő ismétlődően olyan visszaélések, amelyekből egy is elviselhetetlen.
Mit tehetek gyermekvédelmi dolgozóként, ha visszaélést tapasztalok?
A gyermekvédelemben dolgozók kötelesek jelezni a tudomásukra jutott visszaéléseket. De mit tehetnek, ha azzal találkoznak, hogy a visszaéléseket a szőnyeg alá söprik, és a feltárásuk helyett azzal vannak elfoglalva a feletteseik, hogy annak az életét keserítsék meg, aki megpróbált tenni valamit?
A hazai közéletben eseményszámba megy, ha valaki az egzisztenciáját kockáztatva a nyilvánosság elé áll, hogy leleplezzen egy visszaélést, amely ellen a hivatalos utakat járva nem tudott fellépni. Sokan lehetnek azonban, akik nem szeretnének a figyelem középpontjába kerülni, nem tehetik meg, hogy a megélhetésüket feláldozzák, de szeretnék megnyugtatni a lelkiismeretüket azzal, hogy mindent megtettek. Ebben szövetségesük lehet a független sajtó, amely feltárja és nyilvánosságra hozza azokat az információkat, amelyeket olyan állampolgároktól kap, akik elkötelezettek a szakmájuk iránt, és a nyilvánosság a végső eszközük ahhoz, hogy változást érjenek el.
Fontos, hogy ha a tudomásodra jutott visszaélésekről a sajtóval szeretnél információkat megosztani, járj el körültekintően: válassz olyan megbízható médiumot, amely betartja a sajtóetikai szabályokat. A sajtót megilleti a forrásvédelem, ami azt jelenti, hogy az újságírók és médiumok alapvetően nem kötelezhetők arra, hogy felfedjék információik forrását – ez hozzátartozik a sajtószabadsághoz, és csak kivételes esetben korlátozható. Nagyon súlyos sajtóetikai vétségnek minősül, ha az újságíró ennek ellenére elárulja, hogy kitől kapott információt, és végérvényesen lerombolhatja ezzel a saját hitelességét. Komoly szerkesztőségek és újságírók ezt soha nem kockáztatnák meg.
Ha még így is tartasz attól, hogy kiderül a kiléted, gondold végig, hogyan kerülheted el, hogy az információ kiszivárogtatójaként azonosíthassanak téged. Egyes szerkesztőségek titkosított csatornákat is fenntartanak az érzékeny információk fogadására, ezekről az impresszumukban tájékozódhatsz. Segítsd az újságírók munkáját azzal, hogy összefoglalod az ügyet, kontextusba helyezed az általad küldött információkat, iratokat.
Fontos, hogy mindezt ne érezd árulkodásnak, vagy árulásnak. Csak úgy érhető el a gyermekvédelem, és végső soron az egész állam működésének megtisztulása, ha a közügyekkel kapcsolatban mindannyian tisztán látunk. Ha visszaélésről van tudomásod, minket is megkereshetsz, segítünk abban, hogyan léphetsz fel a jogsértéssel szemben.