Miközben sok gyermek otthon örömmel bontogatja az ajándékait, több száz társuk továbbra is kilátástalan intézményi körülmények között él. A kormány a szakma tiltakozása ellenére újabb tömegintézményeket hoz létre ahelyett, hogy a kisbabákat családjukhoz, vagy szerető örökbefogadó szülőkhöz, nevelőszülőkhöz juttatná.
Be kellett perelnünk a gyermekvédelemért felelős állami szerveket, hogy kiderüljön: tényleg nem tudnak arról, hány magára hagyott kisbaba vár a kórházakban jogszerű elhelyezésre, vagy csak nem vállalják a felelősséget azért, hogy képtelenek róluk gondoskodni? A Gyermekjogi Világnapon eléggé egyértelművé vált, hogy az utóbbiról van szó: a sajtónak elárulták a kórházi babák számát, majd a bíróságon váltig állították, hogy fogalmuk sincs ezekről a gyerekekről és nem is gondolják, hogy közük lenne hozzájuk.
Miközben a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán Semjén Zsolt került a figyelem középpontjába, fontos lenne, hogy azokról a gyerekekről beszéljünk, akik elszenvedik a gyermekvédelmi rendszer válságát. Mit tehetnek azok, akik úgy érzik, hogy a hivatalos utakat járva nem tudnak fellépni a visszaélések ellen és tartanak a megtorlástól, de szeretnék megnyugtatni a lelkiismeretüket azzal, hogy mindent megtettek?