Nem vizsgálták, mitől van vérzése a várandós Máriának, majd miután elvetélt, a magzatát órákra egy zacskóban a földre tették
- Súlyos vérzése ellenére kétszer is érdemi vizsgálat nélkül küldték haza a kórházból Máriát.
- Tragikus otthoni vetélése után az intézményben is méltatlanul bántak vele, a zárójelentésben pedig rá akarták hárítani a felelősséget.
- Bár Mária betegjogi panaszt tett, ott is csak felületes vizsgálattal, bagatellizálással és megalázó hangnemmel szembesült.
- Pert indítottunk azért, hogy a bíróság mondja ki: a beteg emberi méltósága nem vehető semmibe, és a rendszer mulasztásait nem lehet a szőnyeg alá söpörni.
Nem kapott segítséget a kórházban Mária, amikor várandóssága korai szakaszában görcsölt és erőteljesen vérzett. Nagyon megijedt, hogy baja eshet a magzatnak, a védőnő javasolta neki, hogy azonnal menjen kórházba – kétszer is elment a miskolci intézménybe, ahol végeztek ugyan ultrahang-vizsgálatot, de nem találtak problémát, a vérzés és a görcsök okát pedig nem keresték tovább. Amikor Mária kétségbeesésében azt mondta: „tessék, nem hazudok, nézzék meg, hogy vérzek”, a szülésznő még rá is szólt, hogy „ne gusztustalankodjon”. Mindkétszer hazaküldték alapos kivizsgálás nélkül, a betegdokumentációban pedig azt tüntették fel diagnózisként, hogy veszélyeztetett terhes.
Több gyermeket szült már, így Máriának több kórházzal is volt tapasztalata. Nem akart belenyugodni abba, hogy Miskolcon nem kapott ellátást, ezért időpontot kért az edelényi kórházba, abban bízva, hogy ott majd alaposabban kivizsgálják. Az ottani rendelésre azonban már nem jutott el: még előtte, az otthonában elvetélt. Mentőt hívott, és újra a miskolci kórházba vitték, ahol megalázó helyzeteket kellett átélnie. Hosszan várakoztatták, miközben a magzatot Mária szeme láttára egy zacskóban a földre tették. Később a magzat vizsgálata súlyos fertőzést igazolt, amit korábban is fel lehetett volna ismerni.
Mindezek után a zárójelentésbe azt is beleírták, hogy Mária a kórházban „elhanyagoltan” jelent meg – mintha ő lenne a felelős azért, ami vele történt. Rosszul esett neki, hogy ezt állították róla.
Edelényben normálisan bántak velem, mert olyan volt még a megjelenésem is. Akkor itt miért nem? Még arra is figyeltem olyan állapotban, hogy a mentősnek véres volt a keze. Mondtam neki, hogy mosson kezet, mert hozzám ért
– idézte fel.
Máriának három lánya van. Mint mondta, egyszer majd ők is fognak szülni, és nem szeretné, hogy velük is ez történjen. Még most sem tudta feldolgozni azt, ahogyan bántak vele. „Jó lenne, ha tanulnának ebből az orvosok” – mondta. A segítségünkkel panasszal fordult a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz (NNGYK), de a hatóság felületesen vizsgálta az ügyet, több tényt is figyelmen kívül hagyott, és kioktató, Máriát hibáztató, az érzéseit bagatellizáló hangnemben állapította meg, hogy szerinte nem történt jogsértés. Az elutasítás újra megalázó helyzetbe hozta Máriát.
Eleve nagyon kevés lehetőségük van azoknak, akiknek megsértik a betegjogait, hogy kiálljanak magukért. Az egyik – és a legtöbbek számára járható – út a betegjogi panasz, de sokszor tapasztaljuk más ügyekben is, hogy a panaszokat nem vizsgálják ki megfelelően, a sérelmek egy részét figyelmen kívül hagyják, és nem indokolják meg, hogy szerintük miért nem történt jogsértés. Ez a hozzáállás nem segít a panaszosnak, csak tovább mélyíti a sérelmeit.
A bíróságtól azt kérjük, állapítsa meg, hogy az NNGYK megsértette Mária jogait azzal, hogy a panaszát nem vizsgálta ki alaposan, nem indokolta meg, hogy miért nem állapított meg jogsértést, a vizsgálat eredményéről szóló tájékoztatás pedig sérti Mária emberi méltóságát.
Amikor belépünk a kórház vagy a rendelő ajtaján, kiszolgáltatott helyyzetbe kerülünk. Az orvosoknál, egészségügyi dolgozóknál van a tudás, a betegnél pedig a bizonytalanság és a félelem. Gyakran nem tudjuk érvényesíteni az érdekeinket, nem merünk kérdezni, vitatkozni. A rendszer úgy működik, mintha ez természetes és magától értetődő lenne. Pedig az ellátók felelősek azért is, hogy az emberek ne megalázva, traumatizálva, megfelelő ellátás nélkül lépjenek ki arról a helyről, aminek elvileg a gyógyítás lenne a célja.
Amikor megtörténik a baj, nagyon kevés lehetőségünk marad a fellépésre. Sokszor szembesülünk azzal, hogy úgy érezzük, megsértették a jogainkat, de ennek alig, vagy egyáltalán nincs következménye. A rendszer nem az egyéni sérelmek feldolgozását segíti, hanem a saját működését védi. Ezért is fordulunk a bírósághoz Mária ügyében – és ha a bíróság nekünk ad igazat, azzal azt is üzeni, hogy a közigazgatás minden döntése elszámoltatható, és nem mentesülhet a bírósági felülvizsgálat alól.