A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján közzétett 7 milliárd forintos pályázati kiírás révén járulna hozzá az Európai Unió ahhoz, hogy a nagy létszámú tömegintézményekben élő fogyatékos állampolgárok visszatérhessenek a társadalomba. Persze csak akkor, ha a kormány célja valóban az intézetek bezárása és a fogyatékos állampolgárok integrálódásának támogatása volna. Ez azonban a közzétett tender alapján kétséges.
Elvileg egyértelmű
Az EU politikája és a nemzetközi jogi helyzet egyértelmű. Az Európai fogyatékosságügyi stratégia és a bizottság által felkért szakértői csoport jelentése szerint az intézetek egy letűnt kor relikviái, haszontalanok és károsak. Ezért az EU kifejezetten az intézetek megszüntetését támogatja az erre elkülönített forrásokkal, és azt, hogy csak és kizárólag kiscsoportos, de még inkább egyénre szabott lakhatási formákat hozzanak létre. Ez az álláspont megfelel a legújabb (vagyis már Magyarországon is legalább 15 éve bevett) tudományos álláspontnak.
(A TASZ Láthatatlanok című filmje. 9:40-től a magyarországi intézetekről van szó.)
Magyarország a rendszerváltás óta nyilatkozatok és olykor törvénybe foglalt gesztusok szintjén támogatja az intézetek megszüntetését, de ennek érdekében tényleges cselekvésre nem szánta el magát. A kormány szociálpolitikája - az alább is említett különbségek ellenére - ebben a tekintetben hasonló elődjeihez: a tavaly nyáron elfogadott kormánystratégia 30 éves (!) határidővel szüntetné meg a tömegotthonokat, miközben lehetővé teszi 50 fős intézetek építését éppen úgy, mint a kisebb és emberibb lakhatási formák fejelsztését. Az olvasónak nem kell magyarázni, hogy egy 30 éves reformterv mennyire vehető komolyan.
Határozatlan szociálpolitika, határozatlan pályázat
A pályázati kiírásban ugyanezt a logikát találjuk. A pályázók vásárolhatnak lakásokat, építhetnek kiscsoportos lakóotthonokat és beruházhatnak 50 fős lakócentrumokba, vagyis tömegintézményekbe is: a fogyatékosok strukturális elzárását éppen úgy választhatják, mint az önállóságot segítő szolgáltatási formákat. A kérdés az, hogy miért?
Szakmai indokok nem szólnak a koncepció mellett. Az ötven fős lakócentrumok totális intézetek, ezek pedig szinte mindn mérhető mutatóban rosszabbul teljesítenek a személyre szabott szolgáltatásoknál.
De nem magyarázhatjuk a döntést a pénzügyi hatékonyságra törekvéssel sem: a nagyobb, tömegesebb megoldások ugyanis – ahogyan a téma elismert kutatói írják – nem olcsóbbak, hanem csak embertelenek.
Nem magyarázhatjuk a fogyatékos emberek szükségleteivel sem. Bár a pályázati kiírás és a kormánystratégia (18. oldal) egyaránt próbálja elhitetni velünk, hogy a súlyos fokban fogyatékos embereknek nagy létszámú intézményekre van szükségük, egyszerű tudományos tény, hogy ez nem igaz.
Erőviszonyok
A válasz szerintem az erőviszonyokban keresendő. A magas létszámok és a tömeges ellátások engedélyeztetése mellett erős érdekek mozdulnak meg: intézményfenntartók, önkormányzati vezetők, az országgyűlésben helyet foglaló polgármesterek. Nekik nem csak saját birtokaik védelmezése az érdekük, hanem az is, hogy a minél több fogyatékos ember egy helyben tartása révén mind több a költségvetésből finanszírozott munkahelyet tartsanak fenn településeiken. Gondoljunk bele, hogy egy 1500 fős településen milyen társadalmi hatása lenne egy 200 főt foglalkoztató intézet bezárásának!
Ugyanakkor egyre erősebben védik érdekeiket a fogyatékos emberek szervezetei, ráadásul ők az Európai Unió strandardaira és a nemzetközi jogra hivatkoznak, és az elmúlt években egyre hangosabbak lettek.
A Bajnai-kormány idején akár 150 fős intézményeket is lehetett volna építeni, mára ez a szám 50-re esett. Ez pedig az erőviszonyok módosulásáról sokkal pontosabban tudósít, mint a kormány szociálpolitikai szándékairól.
Mire való a társadalompolitika?
Az ugyanis – legalábbis ezen a területen – nincs. Ha lenne, akkor nem a létszámokról kellene vitatkozni. Mert ez a vita kicsit olyan, mintha arról kellene dönteni, hogy autóval vagy szekérrel menjünk Szegedről Debrecenbe. Természetesen a jogvédők – köztük a TASZ – az elmúlt három évben ezért voltak kénytelenek újra és újra elismtételni érveiket a szekérrel közlekedés ellenében. Ennek a fogyatékosügyi szakpolitikának – a rendszerváltás óta így van ez – kevés köze van a fogyatékos emberek érdekeihez.
Célja az, hogy csökkentse a konfliktusokat, halkítsa a tiltakozásokat, és az EU-s forrásokat (is) a társadalmi béke megőrzésére használja fel. Szakpolitikusaink pedig folyamatosan egyensúlyoznak, alkalmazkodnak.
Verdes Tamás