A súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek a magyar közoktatás páriái. Tankötelezettségük ellenére nem járhatnak iskolába. A magyar közoktatás immár két évtizede képtelen megoldani e mintegy háromezer gyerek iskoláztatását. A TASZ azon dolgozik, hogy az érintett gyerekek és családok jogvédelmet kapjanak.
Kik a súlyosan, halmozottan fogyatékosok?
Magyarországon mintegy 15-18 ezer súlyosan, halmozottan fogyatékos személy él, közülük mintegy 3000-3500 fő 18 évesnél fiatalabb. Ők olyan emberek, akiknek legalább két súlyos fogyatékosságuk van, ezért egész életükben kísérésre, ápolásra szorulnak. Legtöbbjük súlyosan mozgáskorlátozott, nem képes beszélni, s több mint háromnegyedük értelmi fogyatékos. Ők azok, akik a hazai fogyatékos népességen belül is az egyik leginkább hátrányos helyzetű csoportnak tekinthetőek. Kétharmaduk a létminimum alatt él, és saját tapasztalataik szerint a helyi önkormányzatoktól és más állami hatóságoktól szinte semmilyen segítséget nem kapnak.
Legnagyobb problémájuk teljes magára hagyatottságuk. A jóléti rendszernek az ő szükségleteikre reagáló szolgáltatásai ugyanis rendkívül hiányosak: a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekeket nem szívesen fogadják az óvodában, az iskolákból továbbra is kirekesztik őket, felnőttkorukban pedig ugyancsak nem férnek hozzá a nappali intézmények és lakóotthonok szolgáltatásaihoz, támogatott lakhatás pedig Magyarországon voltaképpen nem létezik. A állam egyetlen beavatkozási potenciálja a jogfosztás szélsőséges formája: a fogyatékos személy gondnokság alá helyezése és intézménybe kényszerítése. Ez pedig aligha jelenthet mást, mint a család integritásának megbomlását és a fogyatékos családtag szó szerinti értelemben vett fizikai elszigetelését, elzárását.
Márkus Eszter, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar kutatójának előadása a Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége konferenciáján 2013. január 30-án. Az előadás címe: A halmozottan sérült emberek és a társadalom
Az iskolarendszeren kívül
E kirekesztési rendszer egyik legfontosabb eleme a közoktatási szabályozás. Közhely, hogy a magyar iskolarendszer merőben szelektív, vagyis a tanulókat megannyi külön kategóriába sorolja, és e kategóriákhoz külön pedagógiai szolgáltatásokat, jogosultságokat rendel. Ennek a működésmódnak az egyik ismert esete a roma vagy szegény sorban élő tanulók fogyatékossá minősítése, majd szegregált iskolákba helyezése. Esetünkben egy ehhez hasonló mechanizmusról van szó.
Ajánljuk:
.
TASZ: Iskolások - iskola nélkül (A TASZ filmje)
.
Verdes Tamás:Állami Taigetosz - a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek iskolai oktatásáról. Magyar Narancs, 22,42, 58-59.
A súlyos, halmozott fogyatékosság kategóriájához a fejlesztő nevelés-oktatásnak keresztelt szolgáltatási csomag tartozik, ami a köznevelési törvény értelmében azt jelenti, hogy az érintett gyerek (a) egyéni vagy csoportos formában, (b) heti húsz órában, de indokolt esetben ennél magasabb vagy alacsonyabb óraszámban (c) családjában vagy bentlakásos szociális otthonban vagy közoktatási intézményben veheti igénybe a pedagógiai szolgáltatásokat. A csomag tartalma olyannyira rugalmas, hogy a családok alig tudhatnak biztosat: a gyerek voltaképpen bárhol és bármilyen óraszámban tanítható és bárhonnan elutasítható, mivel tényleges kötelezettségek éppen a közoktatási rendszer oldaláról alig-alig vannak. Mivel pedig a források rendre hiányoznak, és a (gyógy)pedagógusok is sokszor idegenkednek a gyerekektől, sokszor semmilyen szolgáltatáshoz nem férnek hozzá, vagyis az érintett gyerekek sokasága egyszerűen nem jár iskolába. Ez a szabályozás lehetetlen helyzetekbe hozza a családokat.
Egy példa: a Fodor család esete
.
A Fodor család Szihalmon él. Gyermekük, Tomi Egerben vett részt fejlesztő nevelés-oktatásban. Erre azért volt szükség, mert lakóhelyéhez közel egyetlen iskola sem vállalta a tanítását, törvényi kötelezettség híján érthető módon. Mivel a két település 30 km-re van egymástól, Tomit a támogató szolgálat kocsija utaztatta naponta iskolába és vissza. De a támogató szolgálatok normatív állami támogatása megszűnt 2009-ben, a szolgáltatás akadozni kezdett, majd leállt. Ekkor két lehetőség közül kellett választaniuk: az anya naponta iskolába vihette volna Tomit. Ekkor naponta kétszer kellett volna mindösszesen három órát utaznia fogyatékos gyermekével. S mivel az iskolaelőkészítő csoportban Tomi csak négy órát lehetett bent összesen, ezért kénytelen lett volna megvárni a négy órás oktatás végét. Hiszen ha a szülő visszaindul dolgozni Szihalomra, mire hazaér, ismét indulhatott volna Egerbe. Ha ezt az opciót választják, akkor az anya aligha tudott volna dolgozni. Ezért kénytelenek voltak úgy dönteni, hogy Tomit beadják az egri intézetbe, amelyben iskolai csoport is működik, azonban hét közben ott is kell laknia. Azóta Tomi az egri székhelyű intézetben él, s a ha a család mindent megtesz is annak érdekében, hogy amikor csak lehet, hazahozzák ők, kényszerű szakadásként élik meg a történteket.
.
A TASZ ügyvédje a család képviseletében az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult novemberben. A hatóság december elején megállapította, hogy a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi törvény 11. §-a „ugyan rögzíti, hogy a fogyatékos személy részére biztosítani kell a fogyatékossága által indokolt szükségletinek megfelelő támogató szolgálat igénybevételét, azonban jelenleg támogató szolgálat működtetése nem kötelezően ellátandó önkormányzati feladat.” A hatóság saját hatásköri korlátaira hovatkozva végül arra jutott, hogy az EBH nem vizsgálhatja azt, hogy egyes jogszabályok és rendelkezések sértik-e az egyenlő bánásmód követelményét, ezért a beadvánnyal érdemben nem foglalkozhat. Mindazonáltal jelezte: a köznevelési törvény „nem jelent minden esetben megoldást a fogyatékos gyermeket nevelő családok helyzetére”. A TASZ a hatóság határozatának felülvizsgálatát kérelmezte a bíróság előtt.
.
A Fodor család történetéről szóló filmünk itt érhető el:
Különös szomszédaink - Törvénybe vésett trauma. (2012.10.09.)
Hol vannak most ezek a gyerekek?
Az Oktatási statisztikai évkönyv szerint 2012-ben 2357 gyerek vett részt fejlesztő nevelés-oktatásban. Csoportosan 1356, egyéni formában 1001 tanulót tanítottak. A népesség ennél a számnál azonban nagyobb – róluk semmit sem tudunk. Az egyéni formában tanuló gyerekek családban élnek, az egyéni formában kapott pedagógiai szolgáltatás pedig azt jelenti, hogy a gyógypedagógus hetente egy vagy két alkalommal meglátogatja őket – valójában azonban igazi és tényleges oktatást-nevelést nem kapnak. Teljesen családjuk gondoskodik róluk. A csoportosan tanulók számát mutató adatok esetében fontos lenne tudni, hogy hol is vannak ezek az iskolai csoportok: mert biztos, hogy igen nagy számban vannak köztük olyanok, akik nem gyógypedagógiai iskolákban, hanem bentlakásos szociális intézményekben helyezkednek el. Ez pedig nem jelent mást, mint azt, hogy a gyerekeket az iskolai ellátás szükségességére hivatkozva intézményekbe utalják, és igen korai életkorban elzárják, elszigetelik őket. Olyan intézetekben, amelyeket hazánk hatályos törvényei értelmében is le kellene bontani, mert elzárják a lakókat a világtól, és súlyosan károsítják az ott élők és dolgozók személyiségét. A magyar közoktatás súlyos kudarca, hogy e csoport közoktatásba történő befogadását az elmúlt több mint két évtizedben nem tudta megoldani.
Merre kellene tovább lépni?
Régóta tudhatjuk: ezeknek a gyerekeknek iskolába kellene járniuk, felnőttként pedig biztosítani kellene a lehetőségét a családról való leválásnak, a korcsoportba való beilleszkedésnek és a munkavállalásnak. Mert ez is lehetséges: megannyi egyszerű munkatevékenység végzésére képesek a súlyosan, halmozottan fogyatékos emberek, akik megélhetésük fenntartásához aktívan hozzá képesek járulni, miközben értelmes elfoglaltságban vesznek részt. Ehhez azonban az kell, hogy az érintettek gyerekkoruktól kezdve megkapják a szükséges támogatást és a színvonalas pedagógiai szolgáltatásokat. Ehhez hazánkban minden feltétel – iskolai kapacitás, gyógypedagógiai tudás, pedagógiai programok – rendelkezésre áll. Mindössze arra lenne szükség, hogy a gyerekekért reggel megérkezzen az iskolabusz, és elvigye őket tanulni a helyi iskolába, amely – mint bármely más gyerekeket – őket sem utasíthatja el.
Verdes Tamás