A Kínában üldözött Fálun Dáfá meditációs technika gyakorlói tüntetni próbáltak a kínai miniszterelnök budapesti látogatása idején, de tüntetésüket a rendőrség betiltotta. A tiltást hiába helyezte hatályon kívül a bíróság, a tüntetést megtartani már nem lehetett. A TASZ segítségével polgári perben próbáltak a magyar bíróságon érvényt szerezni a gyülekezési szabadsághoz fűződő jogaiknak, de a bíró eljárási okokra hivatkozva megtagadta a döntést.
A magyar kormánynak a szabadságjogokhoz való viszonyát maga a miniszterelnök fogalmazta meg a legvilágosabban 2011. június 27-én a parlamentben: „Ami pedig a tüntetések dolgát illeti, szeretnék nagyon világosan fogalmazni. Magyarország egy szabad ország. […] Ezért Magyarországon érvényben vannak a különböző szabadságjogok, például a gyülekezés és a véleménykifejezés szabadsága is. […] Ugyanakkor elvárjuk minden tüntetőtől azt, hogy ne lerombolni akarja azokat az állami célokat, amelyek Magyarország érdekét szolgálják. […] Ezért kifejezetten mindig is föl fogunk lépni az olyan típusú megmozdulásokkal szemben a törvény adta lehetőségeken belül, amelyek megvédik azokat a magyar állami célokat, amelyek egy-egy külföldi látogatáshoz kapcsolódnak. […] Tehát véleménykifejezés van, botrány, balhé nincs, tisztelt hölgyeim és uraim.” Az alábbi kafkai történet nem annyira a miniszterelnök súlyosan szabadságellenes jogfelfogásáról, hanem inkább arról szól, hogy mit is jelenthet az, hogy az állam „a törvény adta lehetőségeken belül” lép föl valami ellen.
Emlékezzünk a történtekre: a testvéri Kína hazánkba látogató miniszterelnökét a magyar kormány nemcsak a széltől, hanem attól is megóvta, hogy a tibetiek, Fálun Dáfá-gyakorlók és szimpatizánsaik tüntessenek ellene, és a létező kommunizmus egyik főkolomposának szabadon a tudomására hozzák nem feltétlenül hízelgő véleményüket. (Kína megszállva tartja Tibettet, államfőjét száműzetésbe kényszeríti, polgárai önrendelkezését akadályozza. A Fálun Dáfá, más néven Fálun Gong, egy meditációs technika, gyakorlóit Kínában üldözik és időnként koncentrációs táborokba zárják.) Míg a maroknyi hazai tibetit a bevándorlási hivatal szobáztatta a történetesen szombatra eső miniszterelnöki látogatás alkalmával, a magyar Fálun Dáfá-követők bejelentett tüntetését a rendőrség megtiltotta. (Aki mégis tüntetett, azt vehemens Kína-szimpatizánsok akadályozták meg véleménynyilvánításukban, a rendőrség asszisztálása mellett.)
A Fálun Dáfá-követők tüntetésének betiltását ugyan a bíróság hatályon kívül helyezte, ám mire ez a döntés megszületett, a magasrangú elvtárs eltávozott országunkból. Habár a magyar-kínai barátság állami felmelegítése az utóbbi években kecsegtethet azzal a reménnyel, hogy hamarosan ismét üdvözölhetjük a legmagasabb rangú delegációt, ilyesmi azért mégsem esik meg évente (kínai miniszterelnök ’87-ben járt azelőtt utoljára Magyarországon). A bírósági felülvizsgálat tehát nem nyújtott hatékony jogorvoslatot a kérelmezőknek abban az érelemben, hogy annak birtokában a tüntetés szabadon megtartható lett volna – már nem volt ki ellen tüntetni (a gyülekezési törvény egyébként úgy rendelkezik, hogy a tiltás hatályon kívül helyezése után a tüntetés új időpontjáról elegendő tájékoztatni a rendőrséget). Fontos tudni, hogy az idő szűkössége nem a bejelentőn múlott. Rendes körülmények között három nappal a tervezett rendezvény előtt kell bejelentést tenni, a rendőrségnek két napja van elbírálni a bejelentést, tiltás esetén három napon belül lehet bírósághoz fordulni, és a bíróságnak is három napja van a felülvizsgálat elvégzésére – csakhogy a szóban forgó esetben a kínai miniszterelnök látogatásának forgatókönyvét, megjelenésének helyszíneit, és mozgásának útvonalát az érkezése előtti napig titokban tartották. Amint ezek az információk ismertté váltak, a Fálun Dáfá-követők azonnal megtették a bejelentést. (Az ilyen gyors bejelentés nem jogsértő, lásd a 75/2008. (V. 29.) AB határozatot.)
A joguk gyakorlásától imigyen megfosztott Fálun Dáfá-követők a tiltó végzést meghozó Budapesti Rendőrfőkapitányhoz fordultak, lenne szíves legalább elnézést kérni a történtekért, ám ő nem volt szíves. Nem maradt más lehetőség, mint egy kártérítési perben, bíróságon keresni jogorvoslatot. A felperest a TASZ képviselte, a kereset a jogsértés megállapítására, a további jogsértéstől való eltiltásra és nyilatkozattal való elégtétel adására irányult, anyagi jóvátétel igénye nem merült fel.
A kereset alapján a bíróságnak kizárólag egyetlen egy jogkérdést kellett volna elbírálnia: felelős-e főkapitány azért, hogy alaptalanul tiltotta meg a bejelentett tüntetést. A kártérítés jogalapjának további feltételei ugyanis egyértelműen fennálltak. A kár abban állt, hogy a tiltás miatt a kínai miniszterelnök elleni tüntetést nem lehetett megtartani – szemben a magyar kormány politikája elleni tüntetéssel, aminek a jogellenes megtiltását a bírói felülvizsgálat hatékonyan orvosolni tudja (hiszen a magyar miniszterelnök másnap is itt lesz), a kínai politika elleni tiltakozás csak akkor az igazi, amikor a legmagasabb rangú állami tisztségviselő itt van. A kár bekövetkezésének egyetlen és közvetlen kiváltó oka a tiltó határozat meghozatala volt – nem a bíróságon múlott, hogy a hatályon kívül helyezés későn jött (a gyülekezési törvény felülvizsgálati szabályai megfelelnek az alapjogvédelemmel szemben támasztott jogállami követelményeknek). Az is egyértelmű, hogy a tiltás alaptalan volt, hiszen azt a bíróság utólag hatályon kívül helyezte. A kérdés tehát csak annyi lett volna, hogy elvárható lett volna-e, hogy a rendőrkapitány ne hozzon egy olyan határozatot, ami nélkülözi a törvényes alapot.
A Fővárosi Bíróság azzal kezdte, hogy felszólította a felperest, pontosítsa az alperes személyét: nem elég a rendőrfőkapitányra utalni, őt meg is kell nevezni, mivel a végzést személyesen ő hozta. Habár a gyülekezési törvény az illetékes rendőrkapitányságra ruházza a bejelentés elbírálásának jogát, a felperes eleget tett a bíróság kérésének. (Ennek a későbbiekben jelentősége lesz, ezért lássunk tisztán: a gyülekezési törvény egyértelmű szóhasználata szerint a bejelentés elbírálására a rendőrség, Budapesten a BRFK jogosult. Az eljárási részletszabályokat rögzítő BM rendelet utalja a bejelentés elbírálását az illetékes rendőrkapitányság vezetője, Budapesten a rendőrfőkapitány hatáskörébe. A határozatok rendre az ő aláírásával is születnek meg, fejléces papíron.)
Szintén hozzátartozik a történethez az a talán nem mellékes körülmény, hogy az eljárás során bíróváltás történt: a Fővárosi Törvényszéken az ügyet eredetileg Pataki Árpád bíróra szignálták, és a kereset pontosítására még ő szólított fel. Mire azonban érdemi tárgyalásra került volna sor, őt kinevezték kúriai bírónak, az ügyet pedig átszignálták Takács Péter Attilára. (Mivel innentől ő a történet főszereplője, jegyezzük meg, ami eddig tudható róla: ő ítélt meg kártérítést a Jobbiknak, amiért Karsai László történész egy tévéműsorban neonácinak nevezte a pártot, illetve szintén ő ítélt meg kártérítést Polt Péternek és a Legfőbb Ügyészségnek, amiért a Népszava politikai elfogultsággal vádolta őket. Jelenleg pillanatban még egyik ítélet sem jogerős.)
A tárgyalás, ahhoz képest, hogy csak fönt említett egyetlen kérdést kellett volna eldönteni, hosszasan elhúzódott. A bíró kétszer is halasztott, míg a harmadik tárgyalási napon döntést hozott: az ügy átszignálásától a döntésig fél év telt el. Föltűnő volt a bíró járatlansága a gyülekezési jogi kérdésekben – pl. a törvénynek a 2004-es kardinális módosításáról az első tárgyalási napon kellett őt felvilágosítania felperes ügyvédjének. (Arról a módosításról van szó, ami Magyarország EU-hoz való csatlakozásának egyik feltétele volt: a bejelentett tüntetés megtiltását a rendőrség nem mérlegelheti azon az alapon, hogy az a közlekedés aránytalan korlátozásával járna-e – a hatályos szabályozás szerint csak abban az esetben hozhat tiltó határozatot, ha a forgalom más útvonalon nem biztosítható.) De nemcsak gyülekezési jogi kérdésekben volt bizonytalan a tárgyalás vezetése: habár a tényeket egyik fél sem vitatta, a bíró mégis bizonyítékok szolgáltatására hívta fel őket. A felperes Fálun Dáfá-t kötelezte arra, hogy a tiltást hatályon kívül helyező bírósági végzést csatolja – holott azt szintén a Fővárosi Törvényszék (akkor még Bíróság) hozta meg. Az alperes BRFK-t arra kötelezte, hogy csatolja azt a közlekedésrendészeti szakvéleményt, ami alapján a rendőrfőkapitány megtiltotta a bejelentett tüntetést – holott a tiltást hatályon kívül helyező végzésében a bíróság egyszer már kimondta, hogy az a tiltást nem alapozta meg.
Mindezek után került sor arra a tárgyalási napra, amelyen az ügy lezárult – és amelyre minden érdekelt úgy készült, hogy érdemi ítélet születik. Nem ez történt. Miután a felek utolsó nyilatkozatai is elhangzottak, a bíró vett egy mély levegőt és kijelentette: az eljárást megszünteti. A megszüntetés indoka az volt, hogy a keresetet nem a törvény szerinti alperes ellen indították! Ennek az indoklásnak az alapját a polgári perrendtartásról szóló törvény (Pp.) legfrissebb módosítása szolgáltatta, amely egy hónappal azelőtt, június 1-én lépett hatályba. E szabály szerint „ha a munkáltató helytállási kötelezettsége körébe tartozó személyhez fűződő jogot sértő tevékenység és egyéb károkozás miatt a pert a munkavállaló ellen indították”, akkor a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül, azaz érdemi vizsgálat nélkül, el kell utasítani (a folyamatban levő pert pedig meg kell szüntetni). A módosítást a folyamatban levő perekben is alkalmazni kell. Mivel a keresetben alperesként a főkapitány, és nem a rendőrség volt megjelölve, a bíró szó nélkül alkalmazta a szabályt az esetre (nem hívta fel a felperest a kereset módosítására, az alperes személyének pontosítására).
El lehet gondolkodni azon, hogy vajon hogyan illeszkedik a bíróság jogszolgáltató feladatához egy olyan gyakorlat, amelyben nem túl jelentős, illetve könnyen orvosolható eljárási okokra hivatkozva a bíróság levetheti a válláról az érdemi döntés terhét. Az is érdekes kérdés lehet, hogy milyen indok szól amellett, hogy ezt a Pp-módosítást a folyamatban levő ügyekben is alkalmazzák. Mindezt azonban az olvasóra bízom. Az a kérdés, amire viszont szeretnék kitérni, a következő: vajon a bíró helyesen értelmezte-e a hivatkozott jogszabályhelyet? Ha igen, akkor abból az következik, hogy a rendőrfőkapitány, amikor egy bejelentett gyülekezés tárgyában közlekedésrendészeti szakvéleményt készíttet az irányítása alá tartozó rendőrségi egységgel, majd annak alapján tiltó határozatot hoz, akkor ő a rendőrség munkavállalójaként jár el – ha kárt okoz, akkor helyette a munkáltató BRFK felel. Ha ez igaz, akkor a helyzete ugyanolyan, mint amikor a rendőrjárőr pl. tolatás közben koccan, vagy a rendőrségi bérszámfejtő, aki rosszul számolja ki a szolgálati nyugdíj alapját. Az ügyetlen sofőr és könyvelő esete valóban nem különbözik a magánalkalmazottak helyzetétől, akik céges autóval járnak, illetve a cég bérügyeit intézik. Ám a tiltó határozatot hozó rendőr beillesztése ebbe a sorba a közhatalom gyakorlásának teljesen abszurd felfogását eredményezné.
A mi esetünk helyes értelmezése a következő. A rendőrfőkapitány, amikor határozatot hoz – tehát a polgárok jogait és kötelességeit illetően dönt –, nem alkalmazott munkavállaló, hanem a közhatalom megtestesítője, aki képviseli a BRFK-t, egyben a magyar államot: a rendőrfőkapitány döntése a magyar állam döntése! Ennek megfelelően a magánjogi felelősség kérdése a jelen ügyben nem is a rendőrfőkapitány személyét érinti, hanem azt a közhatalmi pozíciót (tisztséget, hivatalt), amit ő betöltött, amikor a kérdéses döntést meghozta – lényegében a magyar állam felelőssége volt itt a kérdés. A hivatkozott Pp-szabályt tehát ebben az esetben nem lett volna szabad alkalmazni.
Az eljárás ilyetén lefolytatása és megszüntetése után a Fálun Dáfá-gyakorlók képviselője teljes joggal érezte azt, hogy a bíróság ennek az ügynek az eldöntését el akarja hárítani, ezért elállt a keresettől. Volt-e ilyen eredményre irányuló szándék, vagy csak a körülmények szerencsétlen összjátéka hatott dermesztően a felperesre, eldönthetetlen. A bíróság mindenesetre megmentette a rendőrséget attól, hogy viselnie kelljen a felelősséget a jogsértő eljárás miatt. Az őr bezárta a törvény kapuját.
Hegyi Szabolcs
a TASZ programvezetője