A TASZ Drogriporter munkatársai idén márciusban Új-Zélandon forgattak arról, hogy miért döntött úgy az ottani kormány, hogy az eddigi tiltó megközelítés nem alkalmas a dizájner drogok visszaszorítására, és hogyan próbál legális, ellenőrzött piacot teremteni néhány alacsonyabb kockázatú szer számára.
Új-Zéland távol esik a drogkereskedelmi útvonalaktól, ezért a hagyományos kábítószerek kevésbé jutnak el oda, az ott élők javarészt a saját maguk által megtermelt/megtermesztett drogokat fogyasztják. Például a hazai termesztésű füvet, amelynek fogyasztásában dobogós helyen állnak a világon. A lakosság mintegy fele szív Az állam azonban nem különösebben tolerálja ezt a szokást, itt jóval magasabb a kannabisz miatti rendőrségi előállítások száma, mint a legtöbb fejlett országban. A hagyományos drogok hiánya és a rendőri szigor együtt oda vezetett, hogy Új-Zélandon már régóta nagy igény mutatkozott az olyan új drogok iránt, amelyek olcsó és legális alternatívát kínálnak a hagyományos kábítószerekkel szemben (ezeket hívjuk dizájner drogoknak). Jóval hamarabb, mint Európában, a kilencvenes évek végén.
Az új-zélandi kormány végigpróbálta ugyanazokat a módszereket, mint az európai kormányzatok: sürgősségi tiltólistára vétel, a boltok bezárása, a forgalmazók bebörtönzése, generikus lista (szercsoportonként való betiltás). A fő cél a döntéshozók számára sokáig az volt, hogy minél több anyagot tiltsanak be minél rövidebb idő alatt, a kihívást csupán abban látták, hogyan lehet lerövidíteni az időt egy szer piacon való megjelenése és betiltása között. Ez a módszer azonban csődöt mondott, hiszen a dizájnerek már előre fel voltak készülve a betiltásra, és sietve új, még legális helyettesítőszereket dobtak a piacra. A lehetséges kémiai helyettesítők száma végtelen. Ráadásul a folyamatos betiltások állandó változásra ösztökélték a drogpiacot, ami önmagában kockázati forrás: amikor egy új, ismeretlen adagolású, hatásmechanizmusú szer jelenik meg, a fogyasztók nagy eséllyel fogják félreadagolni, túladagolni azt.
2013-ban végül egy egészen más módszerrel próbálkoztak. A parlament szinte teljes egyetértéssel fogadta el a pszichoaktív anyagokról szóló törvényt, amely lehetővé tette a forgalmazóknak, hogy klinikai vizsgálatokkal igazolják, az általuk piacra dobni kívánt szer alacsony kockázatú. Ezután ellenőrzött körülmények között forgalmazhatják ezeket a szereket felnőttek számára. A döntés mögött az a megfontolás állt, hogy amennyiben az új drogok eltüntetése lehetetlen, akkor legalább azt kell megakadályozni, hogy folyamatosan új, veszélyesebb szerek jelenjenek meg a piacon, és érdemes annyit elérni, hogy legalább már a ismert, relatíve alacsonyabb kockázatú szerek maradjanak a forgalomban, a fogyasztó pedig megkapja azokat az információkat, amelyek birtokában elkerülheti a legnagyobb ártalmakat. Ez a megoldás persze nem olyan tetszetős, mint a drogmentes társadalom ígérete, de bár keveset ígér, annál többet képes elérni.
A kormány előzetes engedélyeket adott ki egyes boltoknak, hogy bizonyos, kizárólag szintetikus kannabinoidokat tartalmazó szereket piacra dobjanak még azelőtt, mielőtt a kockázatelemzés módszerét részletesen kidolgozzák. Arra gondoltak, hogy addig is jobban megéri, ha nem a szürkepiacon árusítják ezeket a szereket. Az új szabályozás ebben máris jó eredményeket ért el, a piacon lévő szerek száma néhány hónap alatt jelentősen csökkent, akárcsak a szereket áruló üzletek száma. Ez több, mint amit a korábbi tiltó megközelítés valaha is fel tudott mutatni. A bulvármédia, egyes szülői csoportok és állatvédő szervezetek azonban másként gondolták, és kampányt indítottak az új szabályozás ellen. A bulvármédia felkapta azoknak a szülőknek a történetét, akik rossz szemmel nézték, hogy a gyerekeik ilyen szereket használnak (az új szabályozás szerint persze csak felnőttek vásárolhattak ilyen szereket, a fiatalok a feketepiacon pedig már eddig is hozzájutottak). Állatvédők pedig azzal érveltek, hogy állatkínzás a dizájner drogokat állatokon tesztelni. A közelgő szeptemberi választások miatt a kormány meghátrált, és április végén bejelentette, hogy visszavonják az előzetes engedélyeket, bár magát a törvényt nem, ami hatályban maradt. Jelenleg a következő kormány döntésére vár, mit kezd ezzel a szabályozással.
Tény, hogy az új-zélandi szabályozás körül rengeteg a kérdőjel: vajon hogyan állapítják majd meg, hogy egy szer alacsony kockázatú? Vajon sikerül-e megnyugtató megoldást találni az állatkísérletekre (amiket egyébként a legális iparágakban is folytatnak)? Azonban érdemes szem előtt tartani, hogy tökéletes megoldás nincs, a jogalkotók gyakorlatilag csak két tökéletlen megoldás között választhatnak, és azt kell mérlegelniük, hogy a kettő közül vajon melyik jár nagyobb ártalommal a társadalom egészére. Ha pedig a kérdést így tesszük fel, akkor az új szabályozás mellett jóval meggyőzőbb érvek szólnak. Ha már azt sikerül elérni, hogy a korábban folyamatosan őrült dervis-táncot járó drogpiac megnyugodjon és némi stabilitást mutasson, már az is hatalmas eredmény. Mivel egy új, a világon kipróbálatlan szabályozásról van szó, a felmerülő kérdéseket csak útközben lehet megoldani, ezért nagyon fontos, hogy a kormány gondosan monitorozza és értékelje az eredményeket, kiigazítsa a hibákat.
És persze van még egy kérdés: ha a rendszer lényege, hogy a kevésbé kockázatos szerek kerüljenek a piacra, akkor vajon miért kell szintetikus kannabisz-szerű anyagokat árulni, miért nem a természetes növény kerül forgalmazásba? Hiszen arról jóval többet tudunk, és ez a tudás azt mutatja, hogy maga a növény jóval kevésbé kockázatos, mint a különféle szintetikus verziók. Az új-zélandi kormány nem volt olyan bátor, mint az uruguay-i, és nem mert szembemenni az ENSZ kábítószer-egyezményeivel, amelyek a kannabisz-növényt tiltólistára helyezték. Hosszú távon azonban az egész új-zélandi szabályozás szembemegy az ENSZ egyezmények szellemiségével, hiszen a totális tiltás helyett a piac szabályozására, a drogmentesítés helyett az ártalmak csökkentésére törekszik.
Sárosi Péter
videó: Takács István Gábor és Sárosi Péter