Sátrakban és bugyikban matattak a rendőrök a SUN fesztiválon

Súlyosan megsértették ügyfeleink alkotmányos jogait a SUN fesztiválon drog után kutató rendőrök – panaszt tettünk a Független Rendészeti Panasztestületnél.

A TASZ ügyfele július 22-én délután a csobánkapusztai SUN fesztivál résztvevőjeként a barátaival üldögélt a sátra előtt, beszélgettek. A helyszínen rendőrök jelentek meg, felszólították őket, hogy a területet nem hagyhatják el. Mindenkit igazoltattak, ruházatot kutattak át, illetve házkutatást tartottak a sátrakban. Összesen körülbelül 30, véletlenszerűen kiválasztott ember sátrát és ruházatát vizsgálták így át. A hatósági vegzatúra délután körülbelül 17 óra és este 22 óra között tartott, ez idő alatt nem hagyhatták el a helyszínt, tehát lemaradtak azokról a programokról, amelyekre drága pénzen befizettek. Arról nem beszélve, hogy ügyfelünk olyan dolgozó fiatal, akinek a régóta várt nyári szabadságát árnyékolta be a rendőri razzia. Ügyfelünk olyan lányokkal is beszélt, akiket úgy motoztak meg a sátrukban, hogy levetették róluk a bugyit. 

A házkutatást elrendelő határozat szerint a sátorátvizsgálásra “halaszthatatlan nyomozati cselekményként” volt szükség, mivel a fesztiválon kábítószerrel való visszaélés miatt nyomozás folyt, és a „késedelem a bűnjelek megsemmisülésével járt” volna. Összességében egy razziát tartott a rendőrség a fesztiválon, rajtaütésszerűen átvizsgált pár tucat fiatalt és ez idő alatt őket a személyi szabadságukban korlátozta. Panaszt tettünk a balassagyarmati rendőrkapitányságon és a Független Rendészeti Panasztestületnél.  

A TASZ már régóta küzd a hasonló rendőrségi diszkórazziák gyakorlata ellen. A rendőrségi törvény szerint a rendőri intézkedés nem járhat aránytalan sérelemmel az intézkedés alá vontaknak. A rendőrségi törvény a ruházat átvizsgálására – a törvény által meghatározott célok érdekében – lehetőséget ad a rendőr számára. Az állampolgári jogok biztosa azonban rámutatott, hogy ez a jogosultság nem terjed ki arra, hogy egy szórakozóhely vagy fesztivál közönségét válogatás nélkül hosszú órákig korlátozzanak a személyi szabadságukban. A fesztiválon intézkedő rendőrök megalapozott gyanú nélkül, találomra kiválasztott embereket vegzáltak feltűnően hosszú ideig. Ez aránytalan az elérni kívánt bűnüldözési céllal, tehát azzal, hogy kábítószert találjanak. A tömegesen igazoltatott, vegzált, eljárási jogaikat érintően tájékozatlan, előállított személyekkel szemben – az önvádra kötelezés tilalma ellenére – a terhelő adatok beszerzése érdekében, feltehetően olyan módszereket is alkalmaztak, amelyek alkalmasak voltak a megfélemlítésre, de nem volt biztosított sem a védelemhez való jog, sem a panaszjog. A TASZ panasza nyomán a Független Rendészeti Panasztestület egy korábbi debreceni razzia ügyében már kimondta, hogy a szórakozóhelyeken, fesztiválokon történő vetkőztetős motozás súlyosan jogsértő – erre kizárólag a rendőrkapitányságon kerülhet sor.

Ha téged is hasonló jogsérelem ért valamelyik nyári fesztiválon vagy szórakozóhelyen, kérünk, keresd meg a TASZ jogsegélyszolgálatát! Letölthető panaszminták sátorátvizsgálásra és vetkőztetős motozásra!

Sárosi Péter 

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.