A végére érhet lassanként az először 2009-ben útjára indított intézménytelenítési program első szakasza, amelyet az Európai Unió forrásaiból valósít meg Magyarország. A program célja, hogy fogyatékos emberek nagy létszámú bentlakásos intézetei helyett a helyi közösségbe integrált lakhatási szolgáltatásokat hozzanak létre. Az elmúlt három évben 1500 fogyatékos ember hagyta el az intézeteket, és ők ezekben a hónapokban foglalják el új szállásukat a korábbinál sokkal emberségesebb lakásokban és lakóotthonokban. Döntéshozók és intézetvezetők, a folyamatban részt vevő szakemberek értékelték saját munkájukat az Intézményi Férőhely Kiváltást Támogató Országos Hálózat találkozóján november 17-én.
Jelenleg hat helyszínen zajlik intézetbezárás Magyarországon: Bélapátfalva, Berzence, Kalocsa, Mérk, Szakoly és Szentes településeken. Az intézményekben összesen 660 értelmi fogyatékossággal vagy mentális problémával élő személy lakott, ők ebben az évben vagy a következő év elején költöznek át lakóotthonokba, lakásokba vagy helyenként 25 fő számára együttlakást biztosító lakócentrumokba.
A konferencián kiderült, hogy az egyenként közel egymilliárd forint értékben megvalósított projektek sok kívánnivalót hagynak maguk után: a résztvevők elégedetlenségüket fejezték ki a szakmai kíséréssel, a tervezéssel, a fogyatékos személyek szükségleteinek figyelembevételével vagy éppen a helyi szükségletek érvényesítésével kapcsolatban.
Czibere Károly, szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár elmondta, hogy tapasztalataik szerint a projektek végrehajtása során több ponton is problémák adódtak, és véleménye szerint hibát követtek el akkor, amikor olyan településeken is alakítottak ki támogatott lakhatási szolgáltatásokat, amelyeken nem biztosítottak az elemi közlekedési, közszolgáltatási és közlekedési feltételek.
A TASZ korábban már számos ellentmondásra hívta fel a figyelmet. Problémásnak tartottuk a projektek egyenlőtlen költségvetését: volt olyan beruházás, amelyben 6,5, máshol közel 16 millió forint jutott egy lakó kiköltözésének támogatására. Súlyos visszásság véleményünk szerint az is, hogy nagyon sok esetben került sor új ingatlanok építésére. Ezek szakmai szempontból kifejezetten aggályosak, hiszen a fogyatékos személyek közösségbe való beilleszkedését az segíti, ha átlagos, a helyi viszonyok közé beolvadó ingatlanokba költözhetnek be. A magas áron kialakított új ingatlanok sok esetben inkább egy ingatlanberuházási mintsem lakhatási program látszatát erősítették.
A TASZ határozottan ellenezte, hogy a beruházások során bármilyen, a lakóotthonoknál nagyobb lakhatási egységeket hozzanak létre. Sajnálatosnak tartjuk, hogy több intézet is létrehozott olyan lakócentrumokat, amelyekben 25 fő él együtt. A lakók döntő többsége lakásokba és legfeljebb 12 főt befogadó lakóotthonokba költözik be, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a létrehozott kevés lakócentrum voltaképpen intézetnek tekinthető.
Mindennek ellenére a program megvalósult. 2009-ben az eredeti kiírás szerint ez a program egy intézetfelújítási beruházás lett volna, amelynek keretében a régi intézetek helyére új tömegotthonokat húznak fel. Ami pedig végül megvalósult az egy intézetbezárási program lett, amelyben az intézeteket bezárják, a volt lakók visszaköltöznek a hétköznapi életbe, miközben az új szolgáltatások egy részében helyenként konzerválják az intézeti kultúrát. Ez jelentős különbség, amit érdemes fejben tartanunk.
Összességében tehát örülhetünk annak, hogy hazánk lassan befejezi az első komoly lépését abba az irányba, amelyben elkezdjük felszámolni az elmúlt századok szégyenletes örökségét. Czibere Károly államtitkár bevezető előadásában azt mondta, hogy a következő hétéves időszakban további 3600 személy számára terveznek támogatott lakhatási férőhelyeket létrehozni, és erre 36 milliárd forintot különítenek el. Ha így lesz, esély van arra, hogy Magyarország megrendüljön az intézetek egyeduralma.
Verdes Tamás
A kép forrása: http://compfight.com/