A közelmúltban elindult tiltakozások az oktatásügy jelentős részét érintették, és a vitákban, követelésekben több érintett csoport is hangot adott véleményének: megszólaltak pedagógusok, szakszervezetek, iskolai közösségek, diákok és szülők, szimpatizáló állampolgárok is. A tiltakozáshoz februárban egy több száz, autista vagy más fogyatékos gyereket nevelő szülő is csatlakozott. Petícióban tettek közzé követeléseket, amelyek javarészt a családok életét, illetve a gyerekek oktatáshoz való jogát érintik.
A fogyatékos, elsősorban autista gyermeket ellátó, nevelő szülő tiltakozása kis sajtóvisszhangot váltott ki, és az oktatási kerekasztal-tárgyalásokon valamint tüntetéseken is csak érintőlegesen említődött a téma – annak ellenére is így volt ez, hogy több bizonyítékunk is van arra: az értelmi sérült, autista vagy halmozottan fogyatékos gyermeket nevelő családok komoly hátrányban vannak évtizedek óta a többi családhoz képest.
Emelkedő görbék
Kutatásokból tudjuk, hogy már 2002 és 2008 között megduplázódott a közoktatásban tanuló autista gyerekek száma, és habár frissebb adatok nincsenek, a becslések szerint már a 2008-as számok is jócskán megduplázódtak mára. Az autizmussal élő gyerekek alapvető jogát a közoktatásban (köznevelésben) való részvételhez – hasonlóan minden más gyerekhez – a jelenleg hatályos Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény és az Alaptörvény is elismeri, így egyfelől állami kötelesség a megfelelő oktatás biztosítása, másfelől viszont a helyzet azt mutatja, hogy az állam nem képes ezt a feladatát ellátni.
Idézet az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyik háttérintézményének 2010-es kutatásából:
Az Autisták Országos Szövetsége által 2009-ben végzett országos vizsgálat eredményei szerint a Közoktatási Információs Rendszerbe bejelentett, a közoktatási intézményekben tanuló, autizmussal élő gyermekek száma 2002/2003 és 2008/2009 között jelentősen, több mint két és félszeresére nőtt, és a közoktatásban autistaként megjelenő gyerekek száma fele az adott korosztályban autizmus diagnózissal rendelkezők számának.
Azaz: a magyar köznevelés nem autistaként tanítja az autizmussal diagnosztizált és iskolapadban ülő gyerekek felét. Ez ahhoz hasonló, amikor valaki, aki látássérült (pl. súlyosan gyengénlátó), nem kaphatna szemüveget, de a remekül látó társaival együtt kellene iskolába járnia és ott is ép látásúként tanítanák és osztályoznák. Azt hiszem, nem kell bizonygatni a helyzet igazságtalanságát és jogtalanságát. (A témában készült, Vályi Réka és Verdes Tamás által 2009-ben végzett kutatás azt is feltárta, hogy ettől a helyzettől nemcsak az autista gyerekek, de a pedagógusok is szenvednek, és az autizmus diagnózist a családok és szakemberek közösen „tüntetik el”, csak hogy az autista gyereket végre felvegye valamelyik iskola.)
Épp a fenti kutatások és érdekvédelmi követelések hatására a Kormány egy 2009-es kormányhatározatban feladatok sorát vállalta, és 2012-ben több mint 800 millió forintos költséggel EU-s programot is indított, így mára több száz oktatási és szociális szakember kapott valamilyen szintű, autizmussal kapcsolatos tudást, kiadványok és szakkönyvek, oktatási segédanyagok sora áll rendelkezésre magyarul, korszerű tudásra támaszkodva (ezekről itt lehet érdeklődni). Eközben az ELTE is indított egy autizmus szakirányú képzést, így elmondható, képzések terén legalább folynak programok.
A szülők követelései azonban jóval többet kérnek.
Csökkenő életszínvonal
A fenti, oktatást érintő helyzet mellett a családok helyzete más szempontból is tarthatatlan. A TASZ már több alkalommal beszámolt arról, mennyire elkeserítő helyzetben élnek érintett családok tízezrei: az otthon ápolás zsákutcája nemcsak az érintettek, de a szakemberek előtt is jól ismert probléma. A fogyatékossággal járó szegénység annak a politikának az eredménye, amely nem ismeri el a fogyatékos családtagot segítő szülő vagy egyéb rokon munkáját: a kivéreztetett szociális és oktatási szektor csak keveset segít a családnak, amely így maga próbálja megoldani a lehetetlen feladatot. A kapott pénzbeli juttatások azonban messze nem kompenzálják a gyakran napi 12-18 órás felügyelet miatt kieső munkajövedelmet – az így egykeresőssé váló családok szinte törvényszerűen kerülnek a szegénységi küszöb környékére, vagy leginkább az alá.
A mostani tiltakozás sok más kérdést is érint: amit a szülők kérnek, az pedig nem valami „plusz”, hanem Magyarországnak nemzetközi jogi egyezményben is vállalt feladata, amint azt alábbi táblázat is illusztrálja. Amikor ugyanis összevetjük az autista gyereket nevelő szülők 12 pontos követeléslistáját a vonatkozó nemzetközi jogszabállyal, akkor azt találjuk, hogy a kérések és problémák szinte mindegyike szerepel az ENSZ Fogyatékos emberek jogairól szóló egyezményében is – amit a magyar Kormány 2009-ben ratifikált és teljesítését vállalta.
Az összehasonlítást azonban nemcsak az ENSZ vonatkozó (és szükségszerűen inkább elveket, irányokat adó, de feladatokat nem ütemező) előírásaival, de a jelenleg hatályos Országos Fogyatékosságügyi Programmal is érdemes összevetni – ezt tartalmazza az alábbi táblázat.
A táblázatot böngészve szembeötlik a szülői követelések összhangja az ENSZ Egyezményével. A Kormány Országos Fogyatékosügyi Programja azonban már nem illeszthető rá ilyen szépen a 12 pontos petícióra: a legtöbb követelésre jelenleg nem kínál megoldást.
Az Országos Fogyatékosságügyi Program – legalábbis jelenlegi, 2018-ig tartó szakasza – tehát nem lesz megoldás a szülők kéréseire, mind ezzel együtt ha mindazt végrehajtják, amit a Program leír, sok pozitív változás fog történni. A probléma máshol van tapasztalataink szerint.
Az eddigiek, pl. az elmúlt 10-15 év hasonló fogyatékosügyi programjai – és saját, mind köztisztviselőként, mind civil szervezeti vezetőként szerzett tapasztalataim – alapján azonban a magyar jogalkotásban az ilyen kormányhatározatok hagyományosan marginális, kevéssé komolyan vett anyagok, amelyek végrehajtását és ellenőrzését sem kíséri komoly figyelem sem a Kormány, sem a tágabb társadalom részéről. A szociális tárca néhány elkötelezett munkatársán kívül az apparátus egészét hidegen hagyja. Másképp fogalmazva: kisebb szakpolitikai kérdésekben jelenthet ugyan előrelépést egy ilyen program, de átfogó, a rendszert érintő kérdésekre nem tér ki, ilyeneket nem ír elő, nem követel meg a minisztériumoktól és nem is hajt végre.
Az autista gyereket nevelő szülők kérésenek teljesítését tehát nem várhatjuk jelenlegi fogyatékosügyi szakpolitikai intézkedésektől, azokat csak egy tágabb társadalmi-politikai mozgalom és egy átfogó követeléslista részeként lehet majd esetleg érvényesíteni. Ezért jó lenne, ha jelenlegi oktatási kerekasztal-tárgyalásokon az azokat szervezők komolyan vennék a fogyatékos gyermekeik nevében felszólaló családokat és problémáikat: és nem ugyanúgy széljegyzetként szerepelnének a fenti 12 pontban leírtak, az autizmussal érintett családok gondjai, mint ahogyan az elmúlt és jelenlegi kormányok jogszabályi hierarchiájában.
Az EMMI friss válaszát a szülők követeléseire itt olvashatod. Erről a későbbiekben még írunk bővebben is, addig pedig a szülőkkel közösen keressük a megfelelő válaszlépéseket.
A posztban említett petíció aláírásához kattints ide.
Petri Gábor
Photo credit: hepingting via VisualHunt.com / CC BY-SA