Nem rendel többé cikket Aczél Endrétől a Népszabadság, miután a lap régi munkatársa szexista kommenteket tett közzé a Facebookon. Jogszerűen járt el a Népszabadság, vagy a szólásszabadság sárba tiprásával, vélemény alapú diszkriminációval állunk szemben?
A napokban került nyilvánosságra, hogy 1961-ben a magyar büntetőbíróság csoportosan elkövetett nemi erőszak bűntettében bűnösnek találta és börtönbüntetésre ítélte Kiss Lászlót, a magyar úszóválogatott - azóta már lemondott - szövetségi kapitányát. A hír sokakat sarkallt véleménynyilvánításra. Aczél hozzászólásaiban kisebbíteni igyekezett a történtek súlyát, sőt, arról írt, hogy szó sem volt erőszakről, a tinédzser lány egyszerűen szégyellte a szülei előtt, hogy “szeretett kefélni”, ezért vádolta meg később a három fiatal úszót; az eljáró bíróság pedig csont nélkül bevette a sztorit.
Ez a vélemény azt a súlyosan szexista narratívát erősíti, miszerint a nők ellen valójában sokkal kevesebbszer követnek el erőszakot, mint ők azt állítják, csupán a tisztességes férfiak zsarolására és megnyomorítására használják ezeket a vádakat. Ennek az érvnek az abszurditására most nem térek ki, megtették már azt sokan mások. Most arról lesz szó, hogy jogszerű-e a Népszabadságnak az a döntése, hogy megválik az újságírótól.
A szólásszabadság alapjog, az egyik legfontosabb egy demokráciában. A szólásszabadságnak köszönhetjük, hogy büntetlenül kritizálhatjuk a döntéshozókat, a közéleti szereplőket, sőt akár magát a demokratikus berendezkedést is. A szólásszabadság teszi lehetővé, hogy közéleti kérdésekben véleményt alakítsunk ki, és ezt a véleményt, ha akarjuk, megosszuk másokkal is.
A nemi erőszak elterjedtsége, annak erkölcsi megítélése, majd az erőszakoló társadalmi szerepválallása mind közéleti kérdések, azok megvitatása szabad. Néhány szélsőségtől eltekintve - például az áldozat személyes adatainak nyilvánosságra hozatala - az ebben a vitában kifejtett véleményéért az állam senkit sem vonhat felelősségre, nem büntethet meg. A közéleti kérdésekben vallot véleménye miatt senkit nem érhet hátrány a munka világában sem, hiszen az védett tulajdonságnak számít egy másik alapjog, az egyenlő bánásmódhoz való jog szempontjából. Nem rúgható ki tehát a rasszista gyári munkás és a kommunista buszvezető politikai véleménye miatt. Ám ez a szabály nem abszolút, egyes esetekben kimentheti magát a munkáltató, ha a munkavállaló politikai vélemény miatt dönt az elbocsájtás mellett.
Abban az esetben, ha valakinek újságíróként az a munkája, hogy közzétegye a politikai véleményét, joggal várhatja el az újság, hogy ez a véleménye egybeessen a sajtótermék meggyőződésével. Ha az újság szerkesztősége köteles lenne minden véleményt válogatás nélkül közzétenni, joggal tarthatna attól, hogy előbb-utóbb elpártolnának az olvasói és lehúzhatja a rolót. Ehhez hasonlóan, ha tovább kellene alkalmaznia egy olyan munkatársat, aki nyilvánosan az újság számára vállalhatatlan hangot üt meg, saját hitelességét kockáztatná. Ha Aczél tördelőként dolgozott volna a Népszabadságnál, a lap nehezebben tudná megvédeni a döntést, hogy megvált tőle. Így azonban jól igazolható, hogy nem szeretné a lap, hogy egy nyíltan szexista szerzővel azonosítsák és emiatt pártoljanak el tőle az olvasók.
Hasonlít az eset a néhány hónappal ezelőtti Ákos-ügyre, amely arról szólt, hogy a popénekes szexizmusa miatt szeződést bontott vele az egyik nagy szponzora. Ahogyan akkor sem, most sem jár jogsérelemmel, hogy a XXI. századi magyar társadalomban egyre több cég dönt úgy, hogy nem fektet pénzt olyan véleményvezérekbe, akik középkori eszméket hirdetnek a nőkről.
Dojcsák Dalma
Photo via Visual Hunt