A poszt könnyen érthető verzióját ide kattintva érheted el.
Képzeld el, hogy van egy sugárzó tekintetű, kedves és kitartó gyermeked, akit nagyon szeretsz. Képzeld el, hogy kisgyermeked súlyos-halmozott fogyatékossággal él: nem tud beszélni, járni, értelmileg akadályozott. Szeretnéd, hogy más gyerekekhez hasonlóan iskolába járjon, tanuljon, fejlődjön. De nincs iskola, nincs férőhely...
Vagy van iskola, de 70 km-re az otthonotoktól. Minden hétköznap reggel utaznotok kell. Senki sem segít.
Vagy van iskola, de a gyermekeddel rosszul bánnak: nem adnak neki pépes ételt, nem teszik tisztába. Gyermeked kolonc a nyakukon: megkérnek, hogy minden nap délben menj el érte és hozd haza.
Vagy otthon kell tanulnia a gyermekednek. Úgy nő fel, hogy nem lehet együtt a társaival, sosem lesz egy osztályközösség része. Az utazó gyógypedagógus csak heti 7 órában tud foglalkozni vele a törvényileg ajánlott 20 helyett. De ezzel még szerencsésnek is mondhatjátok magatokat.
Vagy szociális bentlakásos intézetbe kell mennie a gyermekednek. De fejlesztést ott is csak papíron kap. A hétvégéket tölthetitek együtt, nagyon hiányoztok egymásnak.
3500-4000 súlyos-halmozott fogyatékossággal élő gyermek és családja számára ma Magyarországon ezek a választási lehetőségek, nincs más - emberhez méltó - opció.
Az ombudsman a napokban nyilvánosságra hozott jelentésében részletesen és alaposan elemezte a kilátástalannak tűnő helyzetet, élesen rávilágítva megannyi rendszerszintű problémára.
Egyúttal felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést, hogy a tényleges oktatás feltételei biztosítva legyenek.
Hogy mik legyenek ezek a konkrét intézkedések? Itt a történet egy picit megáll, ez a jelentés legvégén, az ajánlások között nem kerül bővebb kifejtésre.
Persze minden kiderül a magas színvonalú és precízen megírt jelentés figyelmes olvasásából. De mindig ott a léha csábítás, hogy az ember átugorja a hosszú oldalakat és rögtön az írás végére lapozzon. Ez a csábítás pedig olyannyira emberi, hogy időnként minden embert elgyengít, talán még a minisztereket is.
Mi most segítünk Balog Zoltánnak és összefoglaljuk azokat a konkrét intézkedéseket, amiket haladéktalanul meg kéne tennie azért, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek oktatáshoz való jogát végre maradéktalanul biztosítsák!
Ezeket a feladatokat pedig tovább halasztani nem lehet! Ezek a családok évek óta folyamatosan várnak valamire. Várnak arra, hogy legyen iskola. Várnak arra, hogy legyen pedagógus. Várnak arra, hogy legyen remény. Felelős miniszterként az a dolga, hogy ezt megadja nekik!
- Biztosítsák, hogy a fogyatékossággal élő emberek és szervezeteik be legyenek vonva a döntéshozatali folyamatokba. Hallja meg a minisztérium a fogyatékossággal élő emberek, szülők, gyógypedagógusok hangját, akarja megismerni mindennapi tapasztalataikat! Innen indulunk.
- A köznevelési fejlesztési terv térjen ki a fogyatékossággal élő tanulók oktatáshoz való hozzáférésére! Legyen stratégia arra vonatkozóan, hogy minden gyermek az egyéni szükségleteinek megfelelő, inkluzív oktatásban részesülhessen.
- Nevesítse a köznevelési törvény a súlyos-halmozott fogyatékossággal élő tanulókat, a kifejezés szerepeljen az értelmező rendelkezések között! Ez lehetővé tenné, hogy ezek a gyermekek láthatóak legyenek a rendszerben.
- Mérjék fel és kövessék nyomon a súlyos-halmozott fogyatékossággal élő tanulók helyzetét. Gyűjtsenek pontos adatokatl arról, hogy mekkora ezen tanulók létszáma és milyen szolgáltatásokban részesülnek!
- Dolgozzanak ki stratégiát a szakemberhiány orvoslására! Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar becslése szerint, ha másfélszer ennyi gyógypedagógus lenne ma Magyarországon, ők is csupán a gyermekeknek járó minimális szolgáltatásokat tudnák nyújtanit. A szakemberhiányra pedig nem lehet megoldás az, hogy az értelmi fogyatékossággal élő gyerekek tanításához nem kell gyógypedagógus végzettség - a köznevelési törvény módosításának logikája a szakma megcsúfolása.
- Különítsenek el költségvetési forrást a tárgyi és személyi feltételek megteremtésére és a férőhelyek bővítésére! Az időben véges EU-s pályázatok nem jelentenek fenntartható megoldást, ezekkel takarózni nem lehet. Különösen olyan időkben, amikor sportra és gyűlöletkeltő plakátokra folynak el milliárdok.
- Építsék újra a támogató szolgálatok rendszerét! Állítsák vissza a támogató szolgálatok állami normatív finanszírozását, növeljék azok időbeli és térbeli lefedettségét. Megengedhetetlen, hogy fogyatékossággal élő gyermekek azért nem járnak iskolába, mert nincs, aki az utazás megoldásában segítené őket. Nem a fogyatékossággal élő embereknek kellene ezekhez a szolgáltatásokhoz alkalmazkodni, hanem éppen fordítva!
- Töröljék el a fejlesztő nevelés-oktatást mint oktatási kategóriát és biztosítsák, hogy súlyos-halmozott fogyatékossággal élő gyermekek is heti 40 órát az iskolában tölthessenek! Ez a kategória eredeti célja szerint azért jött létre, hogy a súlyos-halmozott fogyatékossággal élő tanulók rugalmas körülmények között, egyéni szükségleteikhez igazodó módon teljesíthessék tankötelezettségüket. Ugyanakkor az alulszabályozottság a jogi garanciák hiányához vezetett: a különálló oktatási kategória lehetővé teszi a gyermekek iskolai oktatásból való kirekesztését. Valóban, a kutatások szerint közülük mindössze minden 3. gyermek tanul iskolában, s - noha az ajánlott heti 20 órától való óraszámbeli eltérést csak a szülő kezdeményezheti - az otthon és intézetben tanulók átlagban 6-7 órát tanulnak. Ez egy nem fogyatékossággal élő gyermek heti egy iskolai napja.
- A szakértői bizottságok munkája korlátozódjon a diagnózisalkotásra! Ne kelljen a bizottságoknak kijelölni az oktatási intézményt, hiszen ez ahhoz vezet, hogy a diagnózisokat nem a gyermekek valós állapotfelmérése határozza meg, hanem az elérhető férőhelyek. Dolgozzanak ki szakmai protokollokat a diagnózisalkotás folyamatára!
Bővebben az ombudsman jelentéséről itt olvashatsz.
Milanovich Dominika
foto:AP