Legenda járja át a magyar gyermekvédelem lassan minden szintjét: eszerint a törvény új keletű szabályozása miatt két év sikertelen védelembe vétel után, még a legjobb szándék mellett is muszáj kiemelni a gyermekeket családjukból. Olyan gyerekekről van jellemzően szó, akiket nem bántalmaznak, nem is abuzálnak a családban, viszont nehéz anyagi körülmények között élnek.
Visszatérően hallunk védőnőktől, családgondozóktól egy bizonyos “új szabályról”, miszerint a gyerekek védelembe vételét két év után már nem lehet meghosszabbítani: marad a kiemelés. Sajnálkozva hivatkoznak a szakemberek a törvény állítólagos rendelkezésére, olyan jóindulatú családgondozók, esetmenedzserek, védőnők, akik saját elmondásuk szerint sem szívesen javasolják az érintett gyerekek kiszakítását a családjukból, de hát mit van mit tenni. Hiszen olyan nehéz sorsú családokról van szó, akik igyekeznek ugyan mindent megtenni a helyzetük javítása érdekében, de ettől még anyagi körülményeiken, lakhatási helyzetükön önerejükből nem tudnak változtatni.
Pár napja épp újra egy jószándékú védőnővel vitatkoztunk azon, hogy az egyébként vele is együttműködő, többgyermekes, közmunkán tengődő családban nem merült fel súlyos veszélyeztetés, mégis elvitték a gyerekeket. Azt mondta, sajnos nem volt mit tenni, hisz két éve fennállt a védelembe vételük. Átnézve a korábbi hatósági kötelezéseket, a szülők majd mindet teljesítették - persze, a rossz lakáskörülményeiket és az északkelet-magyarországi munkanélküliséget nem oldották meg az elmúlt két évben sem. Látja ugyan ő is, a családgondozó is, hogy igyekszik a család, a gyerekek járnak szépen iskolába, komoly fejlődést értek el, dicsérik az osztályfőnökök is a gyerekeket. A szülők pedig minden közmunkát elfogadnak, de sajnos jött a következő felülvizsgálat, muszáj volt a gyerekeket állami nevelésbe venni.
Van egy jó hírünk: ez egy TÉVHIT, ilyen törvényi szabály NEM LÉTEZIK!
Valóban történt törvénymódosítás e téren, és bekerült a gyermekvédelmi törvény szövegébe egy új bekezdés arról, hogy mi a teendő, „ha a védelembe vétel már két éve fennáll és a védelembe vétellel a gyermek veszélyeztetettségét nem sikerült megszüntetni”. Ám a törvény így fogalmaz: a gyámhatóság teendője ilyenkor, hogy „haladéktalanul megtegye a szükséges intézkedést”. (Gyvt. 68.§ (5) bek.) Egyetlen szóval nem említ kötelező kiemelést! Ha pedig nem lenne elég egyértelmű a törvényszöveg maga, a módosítás indokolása még pontosabb: „a két éve zajló sikertelen védelembe vétel esetén kötelező jelleggel írja elő az illetékes gyámhivatal értesítését”. Azaz, a gyámhivatalnak tudnia kell arról, hogy telik az idő, nem oldódtak meg a problémák, de ez közel sem jelenti a gyermek kiemelésének szükségszerűségét. Legtöbbször inkább a szociális ellátórendszer sikertelenségéről van ugyanis szó, és nem a szülők elhanyagoló magatartásáról. Az állami ellátórendszer hiányos működését pedig nem lehet a szülőkön leverni.
A védelembe vétel, mint hatósági intézkedés célja éppen az, hogy a szülőket rászorítsa arra, komolyan vegyék a problémákat, és ha maguktól megoldani nem tudják, a kirendelt családgondozó és esetmenedzser segítségével előre tudjanak lépni.
Ha a szülők sehogysem működnek együtt, még hatékony és érdemi segítség mellett sem tesznek semmit a gyerekek jólléte érdekében, és ha ezzel súlyosan veszélyeztetik a gyerekeik életét, egészségét, akkor persze a megfelelő intézkedés lehet a gyermekek kvázi kimenekítése a családjukból.
Ellenben az együttműködő, gyermekeit szerető, róluk gondoskodó, de mélyszegénységben élő szülőktől nem lehet jogos indok a gyerekeik elvételére, ha nem tudnak valamennyi hatósági elvárásnak megfelelni két év alatt. A szükséges intézkedés ilyen esetben az az érdemi segítségnyújtás a családnak, amivel családban tartható a gyermek - legyen szó pszichológushoz utalásról, családterápiáról, tanácsadásról, iskolai problémák közvetítéséről, lakhatási nehézségek kezeléséről, átmeneti lakhatás kereséséről, jogi tanácsadásról vagy a helyi közösségben való közösségi szociális munkáról. Ezer és egyféle lehetőséget végig kell zongorázni, hiszen a gyermekek indokolatlan elszakítása nem lehet megoldás a családok alapvetően szociális problémáira. A „szükséges intézkedés” tehát nem a gyermekkiemelés ilyen esetben, és erre a két éve fennálló védelembe vétel sem ad okot.
Szeretnénk eloszlatni a fenti tévhitet minden gyakorló szakember számára, NINCS tehát ilyen törvényi kötelezettsége a családot segítő szakembereknek. Senki ne dőljön be a legendának, ugyanis visszafordíthatatlan károkat okoznak ezek a téves döntések az indokolatlanul elszakított gyermekek és szüleik életében is.
Boros Ilona