A rossz szándékú rémhírterjesztők ellen a korábbi szabályokkal is fel lehetett volna lépni, az új szabályokat viszont alapvető jogaikat gyakorló állampolgárok ellen használták fel. A rémhírterjesztés miatti botrányos rendőri intézkedéseknek viszont az is a következménye lett, hogy a két előállított véleménye sokkal több emberhez eljutott, és arra is felhívta a figyelmet, hogy mit visz véghez a kormány a járványveszély leple alatt.
Ha megengedték volna, hogy Orbán Viktort helyettesítse, ma Varga Judit kiállt volna az Európai Parlament elé és azt mondta volna, hogy „a magyar kormány rendkívüli intézkedései nem korlátozzák a média tevékenységét és nem érintik a véleménynyilvánítás szabadságát”. Mindezt egy, illetve két nappal azután, hogy a véleményük miatt állítottak elő a rendőrök egy gyulai ellenzéki aktivistát és egy szegi nyugdíjast.
Az előállítások váratlanok is voltak, meg nem is. Még nem fogadta el az Országgyűlés a koronavírus elleni védekezés ürügyén megalkotott, a kormánynak rendkívüli felhatalmazást adó törvényjavaslatot, amikor felhívtuk a figyelmet arra, hogy „dermesztő hatással” járhat a rémhírterjesztés büntetőjogi tényállásának szigorítása. Akkor leginkább attól tartottunk, hogy újságírók ellen vetik majd be az új szabályt és szerkesztőségeket béníthatnak meg arra hivatkozva, hogy a védekezést akadályozzák, ha meg merik írni, hogy vannak problémák a kormány járványügyi intézkedéseivel.
Ehhez képest most két, a véleményét vállaló embert vettek elő – egyikük ellen már megszüntették az eljárást, és reméljük, hogy a másik ügy is hasonlóan végződik. Az igazi tét viszont az, hogy hány internetező retten meg a történteket látva, hányan lesznek, akik elhallgatják majd véleményüket, mert nem akarják, hogy reggel hatkor rendőrök csöngessenek az otthonukban, majd – hiába bizonyosodik be még aznap az ártatlanságuk – a rendőrség trófeaként mutogassa a lakásukban készített felvételeket a honlapján.
A szólásszabadság – amit a kormány is fontosnak tart, de csak akkor, ha a saját véleményét éri kritika – sérülékeny jog. A közbeszédnek nemcsak a közvetlen cenzúra tud ártani, hanem az is, ha a polgárok félnek kimondani a véleményüket. A jogi nyelvben ezt „dermesztő hatásnak” nevezik. Azok a jogszabályok, amelyek ilyen hatással járnak, már önmagukban is aránytalanul korlátozzák a szólást, és ez elég ok lehet arra, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítse azokat. Több országban ezzel az indokkal törölték a büntető törvénykönyvből a nálunk még létező rágalmazást.
A rémhírterjesztés tényállásának szigorítására nem volt szükség. Korábban már megírtuk, hogy a valódi, rossz szándékú rémhírterjesztőket az addig meglévő szabályok alapján is hatékonyan felelősségre lehetett vonni. Ráadásul az új szabályt zavarosan fogalmazták meg, és rosszul kezdte alkalmazni a rendőrség, amiből az következik, hogy senki nem tudja pontosan, milyen közlések után számíthat arra, hogy megjelennek nála a rendőrök.
Igen, tartani lehet attól, hogy sokan arra a következtetésre jutnak, hogy inkább megtartják maguknak a véleményüket közéleti kérdésekben. Ám a szegi nyugdíjas és a gyulai aktivista előállításának az is következménye lett, hogy a véleményük sokkal több emberhez eljutott és – amint azt a hozzánk nagy számban érkező hazai és külföldi sajtómegkeresések, vagy épp a mai EP-vita is mutatja – még többek figyelmét hívta fel arra, hogy milyen intézkedéseket visz véghez a kormány a járványveszély leple alatt.
Bár mindig akadnak, akik megkérdezik, hogy hol volt a TASZ 2006-ban, mi akkor is segítséget nyújtottunk azoknak, akik véleményük kinyilvánítása közben váltak rendőri túlkapások áldozataivá. Most erőszakos fellépéssel szerencsére nem kell szembenézniük a véleményüket vállalóknak, de épp elég fenyegető, ha egy házkutatással kell számolniuk. Mi következetesen kiállunk azok mellett, akiket ilyen retorzió ér és jogsegélyszolgálatunk várja a jelentkezésüket, bár bízunk abban, hogy a két botrányos eset után a rendőrség változtat a rémhírterjesztéssel kapcsolatos gyakorlatán és békén hagyja az alapvető jogaikat gyakorló állampolgárokat.