- Egyrészt azért, hogy a gyermekeim a legtöbb védelmet kapják, és a lehető legjobban felkészüljenek az önálló életre.
- Másrészt, nem akarok biankó csekket kiállítani sem a kormánynak, sem másnak.
- A TASZ ügyfelének írása.
Amikor négyéves gyermekem feltette nekem a kérdést, hogy „hogyan lesz a gyereknek apukája”, bizony bajban voltam. De tudtam, hogy a korának megfelelő szinten válaszolnom kell neki: ha mi szülők, pedagógusok, szakemberek nem adjuk meg a megfelelő információt, akkor máshonnan fognak tájékozódni. Internet, osztálytársak, ismerős felnőttek, idegenek. Vajon azt akarjuk, hogy a gyerekek megbízhatatlan forrásból tájékozódjanak? Esetleg szándékosan félrevezessék őket?
A pedofil bűncselekmények túlnyomó többségét nem vadidegen ember, hanem rokon, szülők barátja, szomszéd, pap, pedagógus követi el, akikben a gyerek, esetleg a szülő is megbízik. Az esetek többségében a gyerek nem tanúsít ellenállást, nem tiltakozik, ugyanis nem tudja, mi történik vele. Mire rájön, hogy amit csinálnak vele, az árt neki, addigra késő. Esetleg évekkel az eset után jön rá, hogy amit vele tettek, az nincs rendben: nem azért, mert aki mindezt ellene elkövette, az vele azonos, vagy tőle különböző nemű személy volt, hanem azért, mert az a valaki eszközként használta őt, nem törődve azzal, hogy milyen károkat okoz ezzel. A felismerés talán csak akkor jön el, amikor talál valakit, akivel szeretne intim kapcsolatba kerülni, de nem megy neki a korábbi trauma miatt.
Nem lehetünk állandóan a gyerekünk mellett. 10-12 éves korban természetes módon elindul a gyerekek önállósodása. Egyedül szeretnének iskolába menni. Szülői felügyelet nélkül akarják a barátaikat meglátogatni, szórakozni. Ha ezt megpróbáljuk megakadályozni, azzal a gyereknek ártunk: azt fogja gondolni, hogy nem bízunk meg benne, nem tartjuk képesnek az önállóságra. Meggyőződésem, hogy a gyerekeket a megfelelő tájékoztatás védi legjobban attól, hogy pedofil bűncselekmények áldozataivá váljanak, ez a tudás pedig csak olyan környezetben adható át, ahol a szexualitásról szabadon lehet ismeretekhez jutni.
A népszavazási kérdések, és a kormány által propagált válaszok szinte mindegyike arra irányul, hogy a gyerekek bizonyos dolgokról ne is halljanak. Sőt, a szülőket egyik kérdésnél sem említik kivételként. Ha felelősen gondolkodó szülőként megpróbálom a gyerekemet megfelelően tájékoztatni, törvénysértést fogok elkövetni? Félnem kell attól, hogy megáll a házunk előtt egy fekete autó, mert beszéltem a gyerekeimmel a szexualitásról, a legjobb tudásom szerint megválaszoltam a kérdéseiket?
A gyerekeim felkészítése az önálló életre nem népszavazás kérdése, hanem erkölcsi kötelességem.Miért kell ez a népszavazás egyáltalán? A kormány nemrég fogadott el hasonló témakörben egy törvénymódosító csomagot. Normális helyeken általában a törvénymódosítás előtt szokták megkérdezni az érintetteket, társadalmi vita azonban most sem volt. Ha pedig utólag szeretné a kormány népszavazással megerősíttetni a törvénymódosítást, miért nem úgy teszi fel a kérdést, hogy „Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül…”? Ha így lett volna, nem támadtam volna meg a kezdeményezést a Kúrián. De a kormánynak más szándéka van a népszavazással.
„Megállítani az LMBTQ propagandát” – teljes nonszensz. A szexuális irányultság az ember veleszületett tulajdonsága, azt semmilyen irányba nem lehet megváltoztatni. Ahogy nincs módszer arra, hogy homoszexuális embert heteroszexuálissá alakítsunk, úgy arra sincs, hogy heteroszexuális embert homoszexuálissá. Így „homoszexuális propaganda” sem létezhet, és mivel olyan tulajdonságról van szó, amit megváltoztatni nem áll módunkban, ezért nem tehetünk mást, mint hogy elfogadjuk.
A kérdéseket alaposabban megvizsgálva szembetűnő, hogy a céljuk az érzelmi reakció kiváltása. Az egyik kérdésből sem derül ki, hogy mi történne egy eredményes népszavazás esetén, akár „igen”, akár „nem” az eredmény. Mintha egyszerre öt biankó csekket tennének elénk, hogy írjuk alá.
Mi történne, ha a „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?” kérdésnél az „igen” válaszok kerülnek többségbe? Ezt úgy is lehetne érteni, hogy a pornófilmek 18+ korhatárbesorolását törölni kell. Akkor hogyan védeném meg a gyerekeimet a pornográf tartalmaktól? Mindennek persze nagyon kicsi az esélye, de én ennyi esélyt sem akarok adni a pornófilmeknek. A gyerekeim lelki egészsége nem játék.
„Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?” A jelenlegi köznevelési törvény nem ad beleszólást a szülőknek az iskolai foglalkozások anyagába. Vajon mi módon, kinek kellene ilyen hozzájárulást kérni? Ráadásul a heteroszexualitás is szexuális irányultság, vagyis ha NEM a válasz, akkor a hozzájárulásom kell, hogy a gyerekeimnek taníthassák a nemi szervek működését, az emlős állatok és az ember szaporodását biológiaórán, a Rómeó és Júliát, a Szeptember végén című verset és Az ember tragédiáját.
A miniszterelnök a megfigyelési botrány kirobbanását követő napokban jelentette be a népszavazási kezdeményezést, és még aznap be is nyújtották a kérdéseket. Szó sem volt azonban a népszavazásról akkor, amikor a törvénymódosítást készítették elő, vagy a parlamenti vita közben. Még akkor sem, amikor az EU szervezetei elkezdték bírálni a jogszabályt. Viszont a megfigyelési botrány másnapján már konkrét kérdéseket nyújtottak be. Annyira kilóg a lóláb, hogy már nem érdemes takargatni a lovat.
Az írás szerzője kétgyermekes apa, aki a fizika és biológia területén jártas, kutatóként dolgozik.
Címlapi illusztráció: pxhere.com