- Az EU-s pénzek nem csak a gazdaságot formálják, a mindennapi szabadságunkra is hatással vannak.
- Ezt Magyarországon a saját bőrükön érezhették meg a fogvatartott polgártársaink és az ő szeretteik, akiket a látogatások során még a koronavírus járvány lecsengése után is plexifalakkal zártak el egymástól.
- Az uniós alapjogi előírásokra és az EU-s pénzek felhasználására hivatkozva a TASZ-nak a Helsinki Bizottsággal együttműködve sikerült elérnie, hogy emberibb legyen a börtönlátogatási gyakorlat.
Ahogy arról a TASZ blogján már többször írtunk, az uniós jogot bizonyos ügyekben lehet pajzsként használni a hatalmi túlkapások szemben, a magyar emberek alapvető jogainak védelmében is. Ez akkor is igaz, ha az uniós pénzekről van szó, ugyanis
az Európai Unió által finanszírozott programok nem csak gazdasági fejlesztéseket kell, hogy szolgáljanak, az alapvető emberi jogok védelmét is biztosítaniuk kell.
Mi a TASZ-ban aktívan dolgozunk azon, hogy ezek a jogok Magyarországon is érvényesüljenek. Ebből a szempontból az úgynevezett monitoring bizottságokban betöltött szerepünk kulcsfontosságú, ebben a cikkben pedig elmeséljük azt, hogyan működik ez a gyakorlatban.
Az Európai Unió előírja, hogy minden fejlesztési ciklusban (vagyis hét olyan hét évben, amire egy hosszútávú uniós költségvetés készül) létre kell hozni monitoring bizottságokat, amelyek ellenőrzik az uniós pénzek felhasználását.
A TASZ jelenleg két ilyen bizottságnak is tagja, amelyekben kimondottan az a feladatunk, hogy biztosítsuk: az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt jogok nem csupán papíron, hanem a gyakorlatban is érvényesüljenek Magyarországon. Ezek egyike a közneveléssel, társadalmi felzárkózással, szociális és gyermekvédelemmel, valamint család- és ifjúságüggyel foglalkozó fejlesztések (EFOP Plusz) monitoring bizottsága, ahol rendszeresen véleményezzük azokat a pályázatokat, amelyeket uniós forrásokból kívánnak megvalósítani.
A monitoring bizottságban tudtuk meg 2023 őszén, hogy az EFOP Plusz keretében finanszíroznának egy olyan reintegrációs (vagyis a börtönökben fogvatartottak társadalomba való visszailleszkedésére fókuszáló) programot, aminek a Belügyminisztérim lenne a megvalósítója. A program célja fontos volt számunkra is, de miután a téma szakértőjének számító Helsinki Bizottsággal is egyeztettünk, nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar börtönökben épp olyan súlyosan jogsérő látogatási rendszer működik, aminek a káros hatása mellett minden egyéb reintegrációs törekvés hatása eltörpülne.
A COVID-19 járvány alatt járványügyi szempontokra hivatkozva bevezették, hogy a fogvatartottak csak egy plexifallal elválasztva találkozhattak szeretteikkel, akikkel egy telefonkészülék-szerű eszközön keresztül ugyan beszélhettek, de egymást nem tudták megérinteni, megölelni, megcsókolni. Aztán hiába csengett le a világjárvány, az embertelen látogatási rend velünk maradt, ami nyilvánvalóan nem kedvezett a családi kapcsolatok fennmaradásának, és rossz hatással volt a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedésére is.
Azt, hogy ez a látogatási rendszer alapjogsértő, egy a Helsinki Bizottság által vitt ügyben már Strasbourgban is kimondta az Emberi Jogok Európai Bírósága, a magyar állam mégsem változtatott.
Ez pedig sajnos egyáltalán nem kirívó eset. Általában rendkívül nehéz kikényszeríteni a strasbourgi ítéletek végrehajtását, különösen akkor, ha azok túlmutatnak az egyéni kompenzáción. Bár a magyar kormány hajlandó kifizetni a kártérítést, ezután még évtizedes küzdelem kell gyakran ahhoz, hogy olyan lépéseket is tegyen az állami, amik rendszerszintű változást jelentenek, és biztosítják, hogy ugyanaz a jogsértés ne fordulhasson elő ismét.
A monitoring bizottságban viszont hatékonyan tudtuk felhívni a figyelmet erre a jogsértő gyakorlatra és arra, hogy a családi kapcsolatok megszakadása jelentősen rontja a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedésének esélyeit.
Azt javasoltuk, hogy a Belügyminisztérium számára elérhető uniós forrásokat csak akkor biztosítsák, ha megszüntetik ezt az alapjogsértő gyakorlatot. Az érveinket megismerve az Európai Bizottság is ragaszkodott ahhoz, hogy akkor van értelme uniós pénzeket költeni a fogvatartottak reintegrációjára, ha közben megszűnik Magyarországon az a gyakorlat, amelyik éppenhogy hátráltatja a visszailleszkedésüket. Az írásos és személyes egyeztetések eredménye az lett, hogy
megváltoztatták a börtönökre vonatkozó szabályokat és mára már a fogvatartottak egy jó része megölelheti látogatóját, legyen az az édesanyja, kisgyereke, vagy párja.
Ahogy a jogsértő plexifalas történetben elért sikerünk is megmutatta, a monitoring bizottságban nemcsak az a célunk, hogy megelőzzük a jövőbeli jogsértéseket, hanem hogy a már fennálló jogsértések ellen is fellépjünk. Az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt jogokat konkrét ügyekre alkalmazva dolgozunk azon, hogy amikor a magyar polgárok alapvető jogai sérülhetnek, az uniós finanszírozás eszközeivel ezeket megelőzzük, vagy ha már megtörténtek, elérjük, hogy megszűnjenek.
Fernezelyi Borbála, a TASZ Magánszféraprogramjának szenior szakértője
A cikk egy stratégiai pereskedésről és az Európai Unió Alapjogi Chartájáról szóló cikksorozat részeként jelent meg, amely a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ közös projektjének eredménye.
Az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerzők álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.