Ágyúval verébre? Így épül a megfigyelő állam

Tilosban sétálsz át a zebrán? A parkban sörözöl a haverokkal? A bokor mögött könnyítesz magadon? Nem találja el a kukát az általad elhajított papírzsepkendő? Mostantól akár ezek miatt is élesíthetik az arcfelismerő rendszert.

Áprilistól a rendőrség már nemcsak bűncselekmények, hanem egyszerű szabálysértések esetén is igénybe veheti az állami arcfelismerő szoftvert. Ez elsőre talán nem is hangzik olyan vészesen. Ki ne szeretné, ha tisztábbak lennének a közterek, vagy ha mindenki betartaná a közlekedési szabályokat?

De a kérdés az, hogy valóban ez-e a megoldás. Hiába lehet valós, apróbb problémákra is mutogatni, ha az eszköz, amit mostantól bevethetnek ellene, az a nehéztüzérség: aránytalan, diszkriminatív, és komolyan sértheti a magánéletünket. Mondhatnánk úgy is, hogy kilóg a lóláb.

Bárki ellen bevethetik az arcfelismerést?

Igen, elméletileg bárki ellen bevethetik a szoftvert, aki ellen mondjuk a rendőrség, az ügyészség, a titkosszolgálatok vagy a menekültügy eljárást indít. A törvény nem válogat: az arcfelismerő rendszer mostantól nemcsak a súlyosabb, elzárással is büntethető ügyeknél, hanem minden szabálysértésnél, vagyis a legapróbb hétköznapi kihágásoknál is alkalmazható.

Bár az arcfelismerés nem élőben történik, hanem utólag, fotók vagy videókból kivágott állóképek alapján, ettől még komoly adatkezelési kockázatokat rejt.

Az arcfelismerő szoftverek az arc általános jellemzőit vagy egyes jellegzetes pontjait ismerik fel, és ezekből készítenek egy biometrikus profilt, ami egy mindenkire egyedileg jellemző adatsor. Ha valakit azonosítani akarnak, ezt vetik össze egy háttéradatbázissal.

Ez Magyarországon így néz ki: az eljárást indító hatóság (pl. a rendőrség) fotókat küld be egy központi intézetbe, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központba (NSZKK), ahol egy automatikus szoftver elemzi az arcokat, és találatokat dob vissza. A döntést, hogy a rendszer által kidobott találatok közül ki a képen látható személy, hús-vér embereknek kell aztán meghoznia. Ez általában két szakértőt jelent, akik egymástól elkülönülten kell, hogy ugyanarra a következtetésre jussanak ahhoz, hogy valaki találatnak minősüljön.

Miért probléma ez?

Egyrészt azért, mert tömeges adatgyűjtést jelent, ráadásul olyan esetekben is, amikor az elkövetett szabálysértés legfeljebb pár tízezer forintos bírsággal jár.

Másrészt azért, mert nem volt előzetes hatásvizsgálat arról, hogy milyen költségei lesznek ennek a hosszadalmas és munkaigényes folyamatnak, ha valóban elkezdik a legpitiánerebb ügyekben is alkalmazni. Sőt, a kormány még a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság véleményét sem kérte ki arról, hogy a potenciálisan tömeges és potenciálisan diszkriminatív adatkezelés nem jogsértő-e, holott erre törvény kötelezi.

Aligha várható, hogy a hatóságok mostantól minden szabálysértés miatt arcfelismerő szoftverrel azonosítják az elkövetőket – például, ha egy köztéri kamera rögzít egy eldobott csikket. A veszély nem ez, hanem az, hogy csak azok után mennek, akikre külön oda akarnak figyelni, akiket a legkönnyebb akár pénzbírsággal is megfélemlíteni: hajléktalanokra, romákra, fiatalokra, tüntetőkre.

A szelektív, diszkriminatív és visszaélésszerű jogalkalmazásnál kevés rosszabb van, márpedig pontosan ezt teszi lehetővé az a széles felhatalmazás, amit most kaptak a hatóságok az arcfelismerő használatára.

Biztosan megbüntetnek, ha elmegyek a Pride-ra?

A rendőrség valószínűleg felvételt fog készíteni a felvonulásról, és ennek kielemzése után küld majd ki bírságot. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy mindenkit megbüntetnek, ugyanis rengeteg technikai probléma merülhet fel.

Először is, személyes meghallgatást lehet kérni a rendőrségen, ahol kötelező módon lehetőséget kell biztosítani arra, hogy elmondd a saját álláspontodat. Emellett jogod van kérni a bizonyítékokat is – például azt a fényképet vagy videóképet, ami alapján azonosítottak. Itt akár az is kiderülhet, hogy a gépi felismerés hibás volt, és nem is te vagy a felvételen.

Ha a rendőrség a meghallgatás után is fenntartja a bírságot, kifogással élhetsz, és az ügy bíróság elé kerülhet. A bíró ilyenkor dönthet úgy, hogy csökkenti a bírságot, vagy akár teljesen el is engedi, és figyelmeztetéssel zárja le az ügyet.

Tartson az arcfelismeréstől az, akinek takargatni valója van?

Ez visszatérő érv a megfigyelések kiterjesztése mellett, és tény, hogy a fejlett technika nagy segítséget jelent a hatóságoknak. Mi sem ellenezzük, hogy a bűncselekmények felderítésére, eltűnt személyek azonosítására, vagy más nyomós okból arcfelismerést lehessen alkalmazni, de a széles körű kiterjesztése már valódi veszélyeket rejt.

Először is: nem mindig te döntöd el, hogy mi az, amit takargatni kell. Ahol a politikai véleményt, a kormánynak nem tetsző tüntetésen való részvételt vagy a többségitől eltérő szexuális orientációt üldözni próbálják, ott az állam a megfigyelő apparátussal visszaélve azonosíthat, követhet és ellehetetleníthet.

Ezen kívül a magánszféra védelme természetes emberi igény. Nem bűnt rejtegetünk, csak nem akarjuk, hogy az állam mindig, mindenhol ott legyen a kórháztól a templomon át a tüntetésig.

Oké, de mit lehet tenni, ha nem akarunk totális megfigyelő államban élni?

Mi nem fogadjuk el, hogy az állam kiterjessze ezt a kontrollját a legapróbb szabálysértésekre is, úgy, hogy ezzel szándékosan aláássa a gyülekezéshez való alapjogot. Ezért beadvánnyal fordulunk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH), hogy vizsgálják meg: jogszerű-e az arcfelismerő rendszer ilyen széles körű alkalmazása, és mondják ki, hogy a tüntetőket nem lehet megfélemlíteni.

Ezért készítettük el a szabálysértésekről szóló közérthető tájékoztatónkat, és ezért vettünk részt a Pride-részvételi kisokos megírásában is, a Magyar Helsinki Bizottsággal és az Utcajogásszal közösen.

Ahogy az elmúlt harminc évben mindig, most is ott vagyunk azok mellett, akiknek megsértik a jogait.

Hegyi Szabolcs és Remport Ádám, a TASZ jogászai