- Miután rákos elváltozást találtak Erzsébetnél, nem kapott egyértelmű tájékoztatást arról, hogy milyen kezelést terveznek az orvosai.
- Miközben állapota egyre rosszabbodott, kezelőorvosa szabadságra ment, ellátást pedig arra hivatkozva nem kapott, hogy nem tudják, mit tervez az orvos.
- Mire nekiláttak volna a kezelésnek, már késő volt.
- A klinika elismerte, hogy hibázott – lánya bízik abban, hogy annyit elért, hogy megjegyezzék édesanyja nevét.
Hogyan fordulhat az elő, hogy egy daganatos beteg hiába jelentkezik folyamatosan ellátásra, hónapokon át nem kezdik el a kezelését, és még a fájdalmait sem csillapítják, amíg meg nem hal?
A beteg megfelelő tájékoztatásának elmaradása, és az orvosok közötti kommunikáció hiánya miatt került ilyen helyzetbe a négy évvel ezelőtt, 59 évesen elhunyt Erzsébet*, akinek lánya, Ildikó a segítségünkkel pert indított a klinika ellen, ahol ez történt. Az intézmény elismerte, hogy szakmai hibát és mulasztást követtek el, és nem várták meg, hogy a bíróság hozzon ítéletet: megegyeztek ügyfelünkkel.
Erzsébetnél 2021 februárjának végén állapítottak meg rosszindulatú rákos elváltozást. Először március közepén találkozott kezelőorvosával, aki azt mondta: az onkoteam (a daganatos beteg kezelési tervét felállító, szakorvosokból álló munkacsoport) fog konzultálni az állapotáról és a lehetséges kezelésekről. Az onkoteam javaslata el is készült, de az abban szereplő orvosi szakszavak és latin kifejezések érthetetlenek voltak a beteg és családja számára. Erzsébetet szóban arról tájékoztatták, hogy kemoterápiára lehet szükség, és egy kísérleti gyógyszeres kezelés is szóba jöhet. Szövettani vizsgálatra is szükség volt: ahhoz, hogy a folyamatot meggyorsítsák, a család elköltötte az összes megtakarítását arra, hogy ezt egy magánszolgáltatónál végeztessék el.
Amikor április közepén a szövettani vizsgálat eredményével bement a kórházba, Erzsébet még mindig nem kapott semmilyen kezelést, de még tájékoztatást sem legalább arról, hogy az életmódján mit változtasson, hogy ne romoljon az állapota.
Miközben Erzsébet állapota egyre rosszabbodott, a kezelőorvosa szabadságra ment. Április végétől Erzsébet rendszeresen megjelent a szakrendelésen, és többször is bekerült a kórházba, de rosszulléteivel sem foglalkoztak. A kezelések elmaradását a hozzátartozók szerint azzal indokolták, hogy Erzsébet kezelőorvosa szabadságon van, és nem tudják, hogy ő mit tervez.
A család emailben érte utol a kezelőorvost, aki azt válaszolta: elfogadhatatlan, ha a beteget az ő szabadságára hivatkozva nem látják el. Az onkoteam elnöke ugyancsak emailben azt írta, hogy félreértések vannak a kezelés kapcsán: a betegdokumentációban nem volt szó a műtétről, amire Erzsébet a kórházban hivatkozott, ezért csak azt tudták neki tanácsolni, hogy egyeztessen erről a kezelőorvosával.
Május 10-én az onkoteam elnöke felajánlotta a hozzátartozóknak, hogy másnap telefonon megbeszéli a kemoterápiát Erzsébettel. Ám Erzsébet másnapra annyira rosszul lett, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Ekkor kivizsgálások történtek és a hasából folyadékot szívtak le, de május 12-én Erzsébet állapota hirtelen annyit romlott, hogy még aznap elhunyt. A zárójelentésből egyértelműen kiderül, hogy a rák diagnosztizálása és a beteg halála között nem történt semmilyen kezelés, aminek felelősségét Erzsébetre hárították. „A páciens a megajánlott kezeléstípusok mellett nem hozott döntést, terápiát nem kezdte el” – áll a dokumentumban.
Még több, mint négy év után is élénken emlékszem minden beszélgetésre, a tehetetlen dühre, reményvesztettségre
– mondja Ildikó. Amikor édesanyja halálának másnapján bement a kórházba, a főnővér azt mondta: „ez nagyon rapid volt”.
Akkor arra gondoltam, persze, hogy az volt, hiszen azóta, hogy kiderült a betegség, a haláláig egyetlen szem gyógyszert, fájdalomcsillapítást, palliatív kezelést nem kapott.
Ildikó a segítségünkkel bírósághoz fordult, ahol annak megállapítását kértük, hogy a kórház megsértette magánszférához és teljes családban éléshez való jogát. Az utóbbi nemcsak hosszabb, de harmonikusabb együttélést is jelent, amit ellehetetlenítettek azzal, hogy Erzsébet még az állapotát javító kezeléseket sem kapta meg.
A klinikai központ ezt elismerte és megegyezett ügyfelünkkel.
Az első ajánlatukban azt láttuk, hogy azért hajlanak a megegyezésre, mert nem több millió forintot követeltünk. Feltételezhették, hogy 500 ezer forinttal és egy zárt ajtók mögötti bocsánatkéréssel, titoktartási nyilatkozat mellett el is intézik az ügyet. De ez nekem csak egy üres gesztusnak tűnt: az elejétől az volt a célom, hogy a bíróság kimondja, hogy hibáztak, és nem a pénz érdekelt, hanem hogy ezt írásban is elismerjék
– mondta Ildikó, aki végül megkapta az írásba foglalt bocsánatkérést, és a klinika vezetése személyesen is fogadta őt. Erről azt mondta:
A Szülészeti és Nógyógyászati Klinika igazgatójára hárult a feladat, hogy részt vegyen a megbeszélésen, látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát. Pedig édesanyám halála előtt pár nappal ő volt az egyetlen, aki próbált segíteni nekünk. Elmondta, hogy négy év alatt sok minden változott, most már prioritás, hogy a betegéletút jól dokumentált legyen és ne fordulhasson elő, hogy a szakrendelőben az orvos semmit nem csinál, amikor látja, hogy hatalmasra fújódott hassal, tolószékben viszik be a beteget, de ő nem tudja, hogy a szabadságon lévő kezelőorvos mit szeretne.
A bírósági egyezségen túl a kórház azt is vállalta, hogy belső képzést tartanak az orvosok közötti kommunikációról, hogy ne ismétlődjenek meg az ilyen helyzetek.
Nemrég írtunk Anitáról és családjáról, akiket szintén a megfelelő betegtájékoztatás elmaradása hozott drámai helyzetbe. A súlyos daganatos betegséggel küzdő Anitát ugyan ellátták, de csak halála előtt derült ki az ő és családja számára, hogy a betegsége gyógyíthatatlan, és a kezelések csak a szenvedés enyhítését szolgálják. Ezzel megfosztották őket attól, hogy a gyógyulásért folytatott kilátástalan küzdelem helyett minél több szeretetben töltött idővel, méltó módon készülhessenek fel Anita életének befejezésére.
A velük történtek is azt mutatják, hogy fájdalmasan hiányzik a magyar egészségügyből az életvégi ellátás tervezésének gyakorlata, amikor a hozzátartozókat is bevonva meghatározzák a beteg számára fontos értékeket, célokat, kezeléseket. Ehelyett sokszor előfordul az, hogy a kezelőorvos nem osztja meg a beteg gondozásához, ápolásához szükséges információkat vele és a hozzátartozóival, miközben az ellátás feladata és felelőssége a családra hárul.
Ildikó úgy látja, hogy a daganatos betegek kezelése „futószalagon” zajlik a magyar egészségügyben. A klinikával való megegyezést így értékelte:
Bízom benne, hogy elértem, hogy Anyukám ne csak egy statisztikai adat legyen náluk, hanem megjegyezzék a nevét.
*A történet szereplőinek nevét kérésükre megváltoztattuk.