- Be kellett perelnünk a gyermekvédelemért felelős állami szerveket, hogy kiderüljön: tényleg nem tudnak arról, hány magára hagyott kisbaba vár a kórházakban jogszerű elhelyezésre, vagy csak nem vállalják a felelősséget azért, hogy képtelenek róluk gondoskodni?
- A Gyermekjogi Világnapon eléggé egyértelművé vált, hogy az utóbbiról van szó: a sajtónak elárulták a kórházi babák számát, majd a bíróságon váltig állították, hogy fogalmuk sincs ezekről a gyerekekről és nem is gondolják, hogy közük lenne hozzájuk.
- A legfelháborítóbb nem is az, hogy nem mondanak igazat, hanem az, hogy több száz kisbaba sínylődik hónapok, vagy akár évek óta rácsos kórházi ágyakban, az állami szervek mégsem gondolják, hogy bármit tenniük kellene értük.
November 20-án, épp a Gyermekjogi Világnapon abszurd fordulatot vett az a perünk, amit azért indítottunk, hogy kiderüljön, hány olyan kisbaba van, akiket születésük után nem vittek, vagy nem vihettek haza szüleik, és azóta is félreeső kórházi folyosókon várják, hogy valaki gondoskodjon róluk. És legfőképpen: melyik állami szerv vállalja a felelősséget azért, hogy hónapokig, vagy akár évekig képtelenek őket jogszerűen elhelyezni?
A csütörtöki bírósági tárgyaláson az állami gyermekvédelmi szervek és a felelős minisztériumok képviselői elmondták, hogy fogalmuk sincs a kórházban élő több száz kisbaba létezéséről, azt se tudják, hogy hányan vannak és mi a jogi helyzetük, de nem is gondolják úgy, hogy volna bármi közük a családjukból kiszakított, kórházakban szenvedő gyerekekhez. Különös volt ezt úgy végighallgatni, hogy pár órával korábban jelent meg a Telexen a perben is érintett Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) nyilatkozata, melyben minden további nélkül elárulták az érdeklődő újságírónak, hogy nyilvántartásuk szerint jelenleg 353 kisbaba vár a kórházakban családi elhelyezésre. Tehát még egyszer:
az állami kórházak fenntartója a sajtónak elárulta, hogy vezetnek nyilvántartást a kórházi babákról és tudják a pontos számukat is, majd rögtön ezután a bíróságon már azt állította, hogy nem vezet nyilvántartást róluk, és fogalma sincs ezeknek a gyerekeknek a helyzetéről.
A bíró szünetet rendelt el, hogy az alperesek is elolvashassák a frissen megjelent cikket. Ám a feketén-fehéren leírt tények sem tudták őket kizökkenteni, és furcsábbnál furcsább érvekkel próbálták magyarázni a megmagyarázhatatlant. Például, hogy a cikkben nem is a kórházakban visszatartott babákról van szó, és a gyermekvédelmi szervek csak a nevelőszülőhöz vagy intézménybe kerülő gyerekekről tudnak, de arról fogalmuk sincs, hogy honnan keverednek oda.
Miközben a bíróságon váltig állítják a felelős minisztériumok, a gyermekvédelmi fenntartó és a kórházi főigazgatóság képviselői, hogy semmilyen információjuk nincs a kórházi babákról, a belügyminiszter és az államtitkára is rendszeresen nyilatkozik róluk. Pintér Sándor még egy olyan elképesztő felvetést is megfogalmazott egy kórházi konferencián nemrég, hogy a szüleiktől megfosztott újszülötteket a kórházakból bölcsődei ellátásba kellene helyezni. Nehezen felfogható, hogy a gyermekvédelemért felelős miniszter mire gondolt: mi lenne a terv a több száz, szüleitől megfosztott, magatehetetlen csecsemővel a bölcsődékben, és mi történne velük a napközbeni bölcsődei ellátás után?
A legnagyobb baj azonban nem az, hogy az állami szervek nem mondanak igazat. Nyilvánvalóan van adatuk a kórházi babákról, és ezt mégis letagadják.
Ennél sokkal dühítőbb és felháborítóbb, hogy már több száz kisbaba szenved hónapok, talán évek óta kórházi rácsos ágyakban, és még ezután is azt merik mondani az értük felelős gyermekvédelmi szervek, hogy nincs közük a problémához, nem érzik megszólítva magukat, hogy bármit tegyenek ezekért a magányosan sínylődő gyerekekért.
A kórházban visszatartott babák tragikus sorsa mutatja a legfájdalmasabban, hogy a gyermekvédelmi rendszer összeomlott.
Indokolatlanul szakítanak ki gyermekeket a családjukból, és nem tudják már őket hová elhelyezni. Parkolópályán, félreeső kórházi folyosókon várakoztatják őket, hogy majd egyszer jogszerű elhelyezést kapjanak. Pedig ezzel egy napot sem szabadna várni: ezeknek a babáknak nincsenek hónapjai, pláne évei, hogy kivárják azt, hogy a felelős szervek végre megmozduljanak.
Ezért azt kérjük azoktól a politikai szereplőktől, akik tenni akarnak a gyermekekért, hogy azonnal intézkedjenek annak érdekében, hogy kiderüljön: hány baba fekszik kórházban, hol és miért vannak a szüleiktől visszatartva, és intézkedjenek az azonnali jogszerű, családi jellegű elhelyezésükről. Segítsék a nevelőszülői hálózatokat abban, hogy biztonságban, felkészülten fogadhassák a kisgyermekeket, a gyermekvédelemben dolgozó szociális szakemberek pedig megbecsülést és támogatást kapjanak munkájukhoz.
Boros Ilona, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának vezetője
Követeléseinket nyílt levélben is megfogalmaztuk, amihez már tízezernél többen csatlakoztak – köztük ismert közéleti szereplők és szakmai szervezetek. A nyílt levél itt érhető el.