Két fő élményem van arról a pár napról, amikor először találkoztam Zozóval. Emlékszem arra, hogy milyen fontos dolgokat tanultam tőle az intézetek világáról, és arra is, hogy milyen jóízűeket nevettünk közben. Egy képzésen volt mindez, ahol Zozó tapasztalati szakértőként oktatott. Az egyik szünetben furcsának tűnő kéréssel fordult hozzám: segítsünk róla levenni a rontást…
Magyarországon egyre divatosabbá válik az a felháborító nézet, hogy a nők nem szülőgépek és konyharobotok, hanem emberek, akiknek joguk van karriert építeni, ugyanolyan munkabért kapni ugyanazért a munkáért, sőt, még nadrágot is hordani. Ezt a bullshitet úgy hívják, hogy feminizmus. Egyre nyomasztóbbá válik a maroknyi feministának a sajtó közönyétől kísért küzdelme a családi erőszak ellen, elviselhetetlen, hogy néhanapján még cikkek és blogok is megjelennek erről a témáról. Szegény alfahímjeink hovatovább már kellemetlenül érzik magukat (sőt, egyesek akár bűntudatot is érezhetnek!) amiatt, hogy nagyítóval is alig találunk nőket a döntéshozó pozíciókban. Ha ez a megátalkodott feminizmus tovább folytatódik, akár még az is előfordult, hogy a férfiember meg se pofozhatja kedvére a feleségét, amikor neki jól esik. Egy kormányzó pártnak már így is ki kellett rúgnia a frakcióból azt a képviselőjét, aki pityókásan elagyabugyálta az asszonyt, oszt még a vak komondorra se tudta ráfogni. Meg kell állítanunk a feminista mételyt, de ezt okosan kell tennünk!