Különös szomszédaink – Fogyatékosok Magyarországon
A TASZ sorozata értelmi sérült, halmozottan fogyatékos és autista emberek helyzetét mutatja be. Milyen ma fogyatékosnak lenni a rendszerváltás utáni Magyarországon? Hogyan élnek a szomszédságunkban lakó, sokszor ismeretlen, számunkra különös emberek? Szociálpolitika és emberi jogok személyes perspektívából és tágabb összefüggésben. A második rész a halmozottan fogyatékos gyerekek iskoláztatásáról szól, a Fodor család történetét mutatjuk be.
.
A sorozat eddig megjelent részei:
A súlyosan, halmozottan fogyatékos – vagy annak minősített – gyerekek mintegy 3000 fős csoportja számára az elemi oktatási jogok érvényesülése nem biztosított Magyarországon. 2006 óta tankötelesnek számítanak, de a hazai oktatási jogba rejtett kiskapuk és kompromisszumok gyakorta ellehetetlenítik az oktatásukat.
Kényszerű iskolakerülők
A gyerekek e csoportja több, mint húsz éve, a rendszerváltás óta próbál bekerülni az iskolába -- egyelőre sikertelenül. A hazai oktatás legfontosabb szereplői ugyanis rendre úgy vélik, hogy ők nem valók oda. A magyarázat feltehetően az, hogy az uralkodó felfogás szerint az iskola főképpen az egészséges gyerekek számára létrehozott intézmény, amelyben írni, olvasni, számolni, meg persze a lehető legtöbb tárgyi tudást elsajátítani járnak be a nebulók. Elképzelhetetlen, hogy olyan gyerekek járjanak iskolába, akik nem tudnak ülni az iskolapadban, gondjaik vannak a táplálkozással, és adott esetben akár még nem is szobatiszták.
Miközben pedig a magyar oktatáspolitika így mindent megtesz a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek tisztes távolban tartásáért, addig az Országgyűlés a rendszerváltás óta egyre-másra hirdeti ki a nemzetközi jogi dokumentumokat, és vállal garanciát arra, hogy minden gyerek számára biztosítja az oktatáshoz való hozzáférést. Így ratifikálta hazánk 1993-ban az ENSZ gyermekjogi egyezményét, majd 2007-ben a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezményt is. Az egyezmények – összhangban a modern iskolapolitikák felfogásával – a legsúlyosabban fogyatékos gyerekek iskola integrálását várják el. Természetesen nem arról van szó, hogy a legsúlyosabban fogyatékos gyerekeknek egy osztályban kellene tanulniuk azokkal, akik teljesen épek – ebben az esetben a gyógypedagógiai iskolarendszeren belüli integrálódás lenne a célkitűzés.
A kirekesztés rutinja és a nemzetközi igényeknek való megfelelés kényszere közötti lavírozásból jön létre az a jogi labirintus, ami a legsúlyosabban fogyatékos gyerekek iskolai oktatását ellehetetleníti, miközben próbálja fenntartani az egyenlő jogoknak megfelelni képes oktatásügy látszatát.
Jogok papíron, jogfosztás a gyakorlatban
A nemzeti köznevelési törvény gyakorlatilag változtatás nélkül vette át az 2006 utáni oktatási szabályozás majdnem minden elemét, ezért elég, ha itt most csak ezt vesszük szemügyre (a korábbi szabályozásról itt lehet tájékozódni). A szabályozás első lépése, hogy saját oktatási kategóriát hoz létre a súlyosan és halmozottan fogyatékos gyerekek számára a fogyatékos gyerekek kategóriáján belül, ezzel pedig külön, elkülönített fiókba helyezi őket. A törvény ezt a fiókot fejlesztő nevelés-oktatásnak nevezi. Ugyancsak a törvény szerint a gyerekek három helyszínen taníthatók:
- "saját intézményében külön erre a célra létrehozott csoportban,
- otthoni ellátás keretében,
- abban az intézményben, amely a gyermek ápolását, gondozását ellátja."
Ezzel a döntéssel a jogalkotó kiemeli a gyerekeket az iskolákból. Nem tiltja ugyan, hogy iskolában tanuljanak, azonban nem is hoz létre ilyen kötelezettséget. Nem szükséges hosszasan bizonygatni: ami a magyar közoktatásban nem kötelező, az általában nincs. Látszólag rugalmas eljárásnak tűnik, hogy lehetővé teszi azt, hogy a gyerekek otthon, családi környezetben vagy akár a szociális otthonban tanuljanak. De a családon vagy a szociális intézményben történő oktatás azt is jelenti, hogy aki ilyen “iskolaformában” vesz részt az oktatásban, az voltaképpen kimarad az iskolából. Az iskoláknak másfelől nem kötelességük felvenni őket: az elutasítás indoka lehet az is, hogy az iskola alapító okiratában egyszerűen ez az oktatási forma nem szerepel. Hasonló rugalmasságot tapasztalunk az oktatásra fordítható óraszámok tekintetében is: a törvény szerint a gyerekeknek heti húsz óra foglalkozás jár, kivéve akkor, ha indokolt esetben ennél többre vagy kevesebbre van szükség.
Indokolt eset pedig bármi lehet, akár az is, hogy az utazó gyógypedagógus nem tud kijárni a családhoz, vagy az, hogy az iskolában nincs elegendő hely a csoport számára. A Fodor család esetében az iskolából való kieséshez az vezetett el, hogy megszűnt az iskolabusz szerepét betöltő támogató szolgálat, ezért nem tudták megoldani a bejárást a 30 km-re fekvő Egerbe.
A hazai közoktatás erre a helyzetre nem úgy reagál, hogy megoldást keres az utaztatásra, hanem úgy, hogy szétválasztja a családot, és intézetbe kényszerít egy hétéves kisfiút. A családok adminisztratív és bürokratikus kifárasztása, sokszoros megalázása pedig gyakorta "eredményesnek" bizonyul.
A gyerek igénye mint a kirekesztés legitimációs alapja
Az, hogy a gyerekek végül milyen formában kapják meg az oktatási szolgáltatásokat, többnyire az intézményrendszer igényeinek és erőforrásainak függvénye. A szabályozás ugyanis annyira “rugalmas”, hogy ennek alapján akár minimális vagy csak szimbolikusan létező szolgáltatási csomagok is összeállíthatók. A szolgáltatási csomag összetételéről a szakértői és rehabilitációs bizottságok döntenek, akik a döntésük meghozatalakor nemcsak a gyerek, hanem az intézményrendszer kínálatát is figyelembe veszik. Ha pedig nincs megfelelő kínálat, akkor a gyerek szükségleteit kényszerülnek leszorítani. A szakértői véleményekben ez úgy jelenik meg, mintha a gyerek szükségletei indokolnák az oktatási szolgáltatások redukálását.
Mit érdemes olvasni?
.
A súlyosan, halmozottan fogyatékos emberek helyzetéről:
.
- Könczei György (2009): A súlyos és halmozott fogyatékossággal élő emberek helyzete Magyarországon I. Budapest, ELTE BGGYK.
- Könczei György (2009): A súlyos és halmozott fogyatékossággal élő emberek helyzete Magyarországon II. Budapest, ELTE BGGYK.
- Marketing Centrum (2009): Súlyosan-halmozottan fogyatékos embereket nevelők munkaerő-piaci helyzete. Budapest, Marketing Centrum.
.
Az oktatási rendszer rugalmasságáról és a tanulók kategorizálásáról
.
- Erőss Gábor – Kende Anna (2008, szerk.): Túl a szegregáción. Kategóriák burjánzása a magyar közoktatásban. Budapest, L'Harmattan.
- Berényi Eszter – Berkovics Balázs – Erőss Gábor (2008, szerk.): Iskolarend. Kiváltság és különbségtétel a közoktatásban. Budapest, Gondolat.
Taníthatók-e egyáltalán? Mire való az iskola?
Pedig régóta nem kérdés, hogy a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekeknek helyük kellene, hogy legyen az iskolákban. Nekik természetesen másképpen és mást kell tanítani, mint ép kortársaiknak, azonban az ehhez szükséges pedagógiai eszköztár már hazánkban is rendelkezésre áll, hiszen rendelet írja körül az oktatás konkrét tartalmait. A kérdés inkább az, hogy mire való az iskola, és mit tekintünk iskolának.
A hazai oktatáspolitika felfogásában az iskola főképpen az ép gyerekek számára kialakított intézményrendszert jelent, amelyben alapvető kultúrtechnikákat és főképpen lexikális tudást kell elsajátítani. Pedig az iskola lehetne az a hely is, ahol minden gyerek, képességeire és készségeire való tekintet nélkül részt vehet a közös tanulásban, és ahol elsajátíthatja mindazt, amihez az életben szüksége lehet. Nemzetközi összehasonlító elemzések igazolták, hogy minden gyerek számára jobb szolgáltatást nyújtanak az olyan közoktatási rendszerek, amelyekből hiányzik a szelekció, és a gyerekek – legyenek épek vagy fogyatékosok, tartozzanak a többséghez vagy bármely kisebbséghez – közösen tanulnak. Röviden: nemcsak a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekeknek és családjaiknak, hanem az egész társadalomnak is jobb lenne, ha ezt a rendkívül apró csoportot a magyar gyógypedagógiai vagy akár normál iskolák befogadnák.
A TASZ ingyenes jogsegélyszolgálata várja hasonló helyzetben lévő családok jelentkezését. Jogi tanácsadást és szükség esetén képviseletet nyújtunk. További információ itt található>>
Következmények
Az iskolából való kimaradás legfontosabb következménye, hogy a gyerekek nem kerülnek kortárs csoportba, nem fejlődhetnek megfelelően, és a hazai gyógypedagógia így nem nyújthat nekik segítséget fogyatékosságból eredő hátrányuk ledolgozásában. Az iskolából való kimaradás miatt az egyik szülő gyakorta nem vállalhat munkát, hiszen neki kell ellátnia egész nap a gyerekét. A munkából való kimaradás szegénységhez és pénzbeli juttatásokra való ráutaltsághoz, függőséghez vezet: a Kézenfogva Alapítvány felmérése szerint 2002-ben a családok közel 75 százaléka a létminimum alatt élt. Ha pedig a család már nem bírja fenntartani magát ebben a formában, akkor aligha választhat mást, mint hogy gyermeke számára szociális intézményi elhelyezést keressen. Ekkor azok közül a totális intézmények közül válogathat, amelyeket hazai jogszabály és nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettségeink értelmében is meg kellene szüntetnünk, mivel egy idejétmúlt szociálpolitikai koncepció embertelen relikviái. Ez döntés pedig nem más, mint a családok szétszakadásába való kényszerű belenyugvás, ami a gyerekek szemszögéből nézve minden bizonnyal életük egyik legsúlyosabb, soha ki nem heverhető traumáját, a szülők számára pedig a bűntudat és az önvád életre szóló terhét jelenti.
Verdes Tamás