Eszter 25 éves, súlyos izomsorvadással élő, mozgásképtelen nő, aki szüleivel él egy főváros környéki kistelepülésen, tisztes szegénységben. Szülei mindeddig ápolták és gondozták, azonban édesanyja, aki eddig egész nap otthon volt vele, munkát kapott egy helyi cégnél, és szeretett volna elhelyezkedni. A család nagyon örült a lehetőségnek, már csak azt kellett megoldani, hogy Eszternek segítsen valaki napközben. Ezért Eszter a helyi önkormányzathoz fordult, hogy biztosítsák neki a szociális törvény szerinti házi segítségnyújtást. Itt kezdődtek a gondok.
Eszter a szabályoknak megfelelően benyújtotta igényét a házi ápolásra. A házi segítségnyújtás szociális törvénybe foglalt (63. §) ellátásnak az a célja, hogy biztosítsa azt, hogy az ápolásra-gondozásra igényt tartó fogyatékos személy a lehető legnagyobb önállóssággal élhessen. Az igényléshez két dolog szükséges: jövedelemigazolás és orvosi igazolás.
Orvosi igazolást a helyi háziorvostól kért Eszter. A háziorvos viszont úgy látta jónak, ha Eszter inkább intézetbe költözik, ahol szakképzett ápolók gondoskodnak róla. Sőt, véleménye szerint a helyi szociális otthon nem felel meg Eszternek, hanem a határszélen álló, a településtől 200 km-re fekvő intézmény lenne a legjobb, ott ugyanis a tapasztalatai szerint jó színvonalon gondoskodnak izomsorvadásos személyekről. Eszter megismételte a kérést: ő csak azért jött, hogy igazolja neki az orvos, hogy súlyos mozgáskorlátozott, és ezért jogosult a házi segítségnyújtásra.
A háziorvos másképpen gondolta, ezért másnap levelet írt a helyi gyámhivatalnak: véleménye szerint Esztert “egészségügyi állapotára tekintettel ideiglenes, valamint a továbbiakban hivatásos gondnokság alá kell helyezni.” A gondnokság indoka pedig nem más, mint az intézetbe való beköltözés szándékának hiánya. “Mindenféleképpen végleges elhelyezése csak szakintézményben lehetséges, mely beutáláshoz a beteg hiányzó hozzájárulását arra hivatott személynek, illetve hatóságnak pótolnia kell. A beteg belátási képessége véleményem szerint korlátozott, illetve hiányzik a betegség tudata (sic).”
A helyi gyámhivatal megkapta a levelet, majd megindította az eljárást – teljesen jogszerűtlenül. A gondnokság alá helyezés indokoltsága a polgári törvénykönyv alapján ugyanis kettős: először az kell hozzá, hogy valakinek csökkent legyen vagy hiányozzon a belátási képessége, és ezért képtelen legyen a saját ügyeiben eljárni. Másodszor az, hogy ne legyen körülötte semmilyen támogató környezet vagy család, amely segít neki a mindennapokban. Ebben az esetben egyik tényező sem állt fenn: Eszter nyilvánvalóan a saját érdekében, a törvények útmutatása alapján járt el, törvényeket bújt, aztán papírokat töltött ki, egyeztetett, és aláírt, vagyis cselekvőképességének birtokában intézte az ügyeit. A támogató családi környezet is megvolt, hiszen eddig is és eztán is támogatni és gondozni kívánták őt.
A TASZ ügyvédje képvislete Esztert, és kérte az eljárás leállítását, hivatkozva arra a tényre, hogy az Eszterről készült korábbi szakértői vélemények minden alkalommal ép értelmű, a saját dolgaiban és ügyeiben cselekvőképes személy képét rajzolták meg. Felhívtuk a gyámhatóság figyelmét arra, hogy Eszter éppen cselekvőképességének teljes birtoklásáról tett tanúbizonyságot, amikor eljárt saját ügyében annak érdekében, hogy otthonában, saját családja körében élhessen tovább, és voltaképpen a háziorvos járt el etikátlanul, amikor a hozzá segítségért forduló betegével szemben gondnokság alá helyezési eljárást kezdeményezett. Mindez azonban nem hatott, a gyámhatóság megindította az eljárást.
Ez az eset nem kivétel, inkább általános szabály. Magyarországon tömegével indulnak olyan gondnokság alá helyezési perek, amelyek célja az, hogy egy fogyatékossággal élő személyt az akarata ellenére bentlakásos intézetbe kényszerítsenek. Nem véletlen, hogy a fogyatékosok és pszichiátriai betegek intézményeiben a lakók 90 százaléka gondnokság alatt áll, és hogy az összes gondnokság alá helyezett szeméy fele intézetekben él. A fizikai elzárást a gondnokság alá helyezés teszi jogszerűvé.
Az ENSZ Fogyatékos személyek jogai bizottsága több alkalommal is rámutatott, hogy a gondnokság alá helyezés hazai gyakorlata súlyosan jogsértő, és nem összeegyeztethető a hazánk által tett vállalásokkal. Az ombudsman a közelmúltban tette közzé a jelentését a Debreceni Terápiás Házról, amelyben a 239 lakóból egyet sem találtak, akit ne helyeztek volna gondnokság alá. Az ombudsman jelentése is rámutat arra, hogy az a gyakorlat, hogy minden lakót gondnokság alá helyeznek egy zárt intézetben, ellentmondásos, és az Alaptövénnyel való összhangja aggályos.
Az első tárgyalást még nem írták ki, amikor Eszter váratlanul meghalt.
Verdes Tamás
A kép forrása: http://compfight.com/