A TASZ már tavaly novemberben is beszámolt róla, hogy több éves folyamat végére érnek az országszerte bezárás alatt álló bentlakásos intézetek. Mostanra ugyanis mérföldkőhöz érkezett a Kormány által 2012-ben elindított folyamat: több mint hatszáz fogyatékos ember és pszichiátriai ellátott költözhet új, sokkal emberibb lakhatási típusokba. Azonban sok mindent nem tudunk még a most záruló programokról.
Tavaly decemberben kevés médiafigyelmet kapott, pedig egy fontos reformfolyamat első szakaszának zárása történt Magyarországon: politikusok, intézeti dolgozók és fogyatékos emberek (intézeti lakók) jelenlétében szalagátvágásokra került sor országszerte. Lakóotthonok, lakócentrumok, vadonatúj házak lettek felavatva – hálás feladat politikusoknak, megkönnyebbülés a programokat vezető szakembereknek, de vajon mit jelent mindez azoknak a fogyatékos lakóknak, akik sokéves intézetben lakás után máshová költöznek majd?
Amit tudunk
Az 1990-es évek vége óta folyamatos szakmai és civil követelések után a Kormány 2012-ben az előző kormányok által – törvényellenesen – halogatott programba vágta a fejszéjét: egy 30 évre tervezett stratégia első lépéseként 6 nagy bentlakásos intézet bezárását kezdte el EU-s források bevonásával. Az, hogy a magyar állam végre belevágott ezen reformokba, valóban dicséretes – nem csupán nemzetközi és hazai jogszabályokat teljesít ezzel, de összhangban van környékbeli országok hasonló programjaival: jelenleg Észtországtól Csehországon és Belgiumon át Horvátországig több ország is intézeteket zár be, és azokat kisebb, vagy közösségi lakóformákkal pótolja.
A 660 értelmi fogyatékos, súlyosan-halmozottan fogyatékos és pszichiátriai ellátott életét befolyásoló, 2016-ban záruló program azonban kritikát is jócskán kapott: az új épületek túl nagyok, így kérdéses, hogy nem új intézetek épülnek-e (kisebb, közösségi jellegű vagy önálló lakások helyett); a lakóknak kevés beleszólásuk volt kialakításukba és a beruházások sok esetben indokolatlanul drágák voltak.
Eközben, a tervezetthez képest kicsit megcsúszva, de tavaly decemberben a futó programok szimbolikus zárása is megtörtént több helyen. Az alábbiakban a záró/avatóünnepségekről szóló képes sajtóbeszámolókat gyűjtöttük össze:
- Bélapátfalván (Heves megye) 150 fő értelmi sérült lakó költözik ki: „Önállóbb életvitel, jobb körülmények”
- Kalocsán (Bács-Kiskun megye) 60 értelmi fogyatékos lakó költözése vált lehetővé: „Nekem itt jó sorom lesz”
- Mérken (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) 102 lakó költözik kisebb egységekbe: „Lehetőség az önálló életre”
- A szentesi intézet (Csongrád megye) bezárásával 90 fő pszichiátriai ellátott költözik ki: „Nem kirekeszteni, hanem befogadni”
- Berzencén (Somogy megye) egy 145 pszichiátriai ellátottnak otthont adó intézetet zárnak be: „Pszichoszociális fogyatékosok emberek számára kialakított lakóotthonokat avattak”
- A 150 fős szakolyi intézet bezárásáról nem találtunk friss hírt, de információink szerint ott is épp a költözés szervezése zajlik.
Tudjuk tehát, hogy kb. 7 milliárd forint EU-s és hazai forrás felhasználásával egy alapvetően jó irányú folyamat indult el, amit a nyilatkozatok szerint az Emberi Erőforrások minisztériuma folytatni is fog: 2020-ig a Kormány 36 milliárd forintnyi forrást szán majd az elavult, sokszor embertelen ellátást nyújtó intézetek kiváltására, ami több ezer fogyatékos embernek adhat esélyt a jobb életre. Czibere Károly szociális államtitkár bejelentésének csak örülhetünk, ám azt is tudjuk, hogy az ördög a részletekben rejlik, és sok múlik majd a végrehajtás milyenségén. Ahhoz pedig, hogy a várhatóan 2016-2017 során elinduló újabb intézetbezárások sikeresen, a lakók érdekeinek megfelelően, bevonásukkal, az intézetben dolgozók megfelelő támogatásával együtt történjenek, fontos lenne látni, mik is a tapasztalatai az eddigi programoknak.
Amit nem tudunk
Nem tudjuk pontosan, hogy túl a szalagátvágásokon valójában mennyiben sikeres az intézet-kiváltási folyamat első szakasza. Hogyan élték meg az intézetek lakói a változásokat? Sikerült a lakók felkészítése a számukra új életre? Milyen segítséget, szakmai felkészítést és támogatást kaptak az ott dolgozók? Mennyiben sikerült kezelni az ilyenkor szükségszerű akadályokat, buktatókat, kezdve az ingatlanépítésektől az adminisztráción át az esetleges csúszásokig és az költözés jelentette komoly érzelmi teherig? Egyáltalán, a több éve jóváhagyott tervekhez képest milyen változások voltak?
Az ezekre a kérdésekre adott válaszok alapvetően határozhatják meg azt, hogy a következő években sikeres lesz-e a program folytatása. Amennyiben több ponton sikertelen volt a most végrehajtott hat intézetbezárás, azokat elemezni, értékelni kell, hogy ne ismétlődhessenek meg hibák, az intézetbezárás ugyanis csak papíron „EU-s projekt”: a valóságban kiszolgáltatott, évek vagy évtizedek óta intézetekbe zártan élő emberek életét alapvetően befolyásoló történés. Ráadásul 2020-ig több ezer értelmi fogyatékos és pszichiátriai ellátott lakó költözhet majd kisebb, közösségibb, önállóbb életre lehetőséget adó lakásokba, lakóotthonokba – a tét tehát igen nagy, ezrek életét befolyásolja majd, mi történik a következő években.
Mindezek miatt a TASZ 2016 tavaszán a fenti (és több más, 2007-13 közötti EU-s programok végrehajtását érintő) kérdésekre is választ fog adni egy független kutatócsoport által végzett kutatás publikálásával. A kutatást nyilvános rendezvényen mutatjuk majd be, amin kormányzati és civil szereplők együtt elemezhetik, hogyan lehet a tanulságokat beépíteni az idén induló, hatalmas forrásokat felhasználó programokba.
Petri Gábor
vendégszerző, a TASZ külsős munkatársa
foto: Fortepan, Braun Antal, 1967. Hermina (Május 1.) út 45. Állami Szociális Otthon (ma Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja)