Ne törődj bele, ha tönkreteszik a lakóhelyed!

Fanni évek óta egy kertvárosi házban él családjával. Egyik napról a másikra a békés és csendes környéken munkagépek jelentek meg, és több, nagy társasházat is építeni kezdtek, ami amellett, hogy a kilátást is tönkretette, a mélyépítések miatt statikai problémákhoz is vezetett. Fanni szerette volna elérni önkormányzati képviselőjét, hogy meggyőzze, tegyen meg mindent a városrész megóvásáért. Nem hitte volna, hogy milyen akadályokba ütközik majd. 

Fanni bízott abban, hogy egy konzervatív párt színeiben politizáló önkormányzati politikus számára fontos lesz ez az ügy. Először a képviselő e-mail címét szerette volna megtudni, hogy részletesen leírhassa neki a problémát és e-mailben egyeztethessen egy személyes találkozót. Innen kezdődött a kálváriája. A képviselők e-mail címe ugyanis nem szerepelt az önkormányzat honlapján. Jobb híján telefonon szerette volna elkérni a képviselő e-mail címét. Sajnos azonban az önkormányzat honlapján a képviselő neve mellett közzétett telefonszámon nem tudta elérni őt. Ezután  megpróbálkozott az önkormányzat más telefonszámain is, de nem sok sikerrel. Az önkormányzat ügyintézője még soha nem is hallotta a képviselő nevét. A többszöri sikertelen próbálkozás után a képviselő pártjának helyi szervezeténél érdeklődött, de ott meg fel sem vették a telefont, a Facebookon küldött üzenetre pedig hetekig nem reagáltak. Ekkor fordult a TASZ Választási Jogi Programjához, mi pedig azt tanácsoltuk neki, hogy nyújtson be egy közérdekű adatigénylést a kerületi jegyzőhöz és egyben tegyen közérdekű bejelentést azért, hogy a képviselők e-mail címe kerüljön ki az önkormányzat honlapjára. 

Ha te is tapasztalsz olyan problémát, amiben a képviselőd a segítségedre lehet, akkor keresd meg őt! Hogy ebben segítsünk, egy minimális változtatást igénylő mintalevelet készítettünk, hogy bárki kikérhesse a jegyzőtől a képviselője e-mail címét, ha az nem érhető el nyilvánosan. A levél elérhető ide kattintva. A levelet be lehet másolni egy e-mailbe és elsősorban a jegyző e-mail címére, vagy, ha ez sem megismerhető, akkor az önkormányzat bármely e-mail címére kell elküldeni. Ha semmilyen e-mail cím nem ismert az önkormányzathoz, akkor a levelet postán is el tudod  küldeni. 

Mi sem hittük volna, hogy innentől minden gördülékenyen megy majd. A jegyző jóval a határidőn belül válaszolt az adatigénylésre, Fanni megkapta  a képviselő e-mail címét. Ettől függetlenül pár nappal később az e-mail cím a képviselő pártjának Facebook oldaláról is megérkezett. Fanni azóta egyeztetett a képviselővel, aki megígérte, hogy megszervez egy közös találkozót a kerületi főépítésszel hogy átbeszéljék a városrészt érintő építészeti kérdéseket. A történet vége tehát eddig happy end. 

Ha ez egy népmese lenne, akkor most levonnánk a tanulságot is.  A képviseleti demokrácia gördülékenységén segíthet a technológia, de ehhez öntudatos választópolgárok is kellenek. Bosszankodás helyett minden akadály ellenére is járjunk a végére a minket érintő közügyeknek! 

Ha kérdésed van az önkormányzati választásokkal kapcsolatban, hívd forródrótunkat augusztus 24-től: +36 30 757 2055

Photo by Clayton Cardinalli on Unsplash