politikai_szabadságjogok
Gázmaszkban tüntetett, bűnözőként kezelik
Aránytalan szigorral büntetné az ügyészség a TASZ ügyfelét, aki két évvel ezelőtt gázmaszkban tiltakozott az erdők tarvágása ellen egy budapesti tüntetésen. Az ő esete egyértelműen megmutatja, hogy a hasonló eljárásokkal a tüntetők kedvét próbálják elvenni a véleménynyilvánítástól.
Egy tüntető ne csodálkozzon, ha könnygázt kap? - Mihez van joga a tüntetőknek, a rendőrségnek, és mi az arányos fellépés?
A Karmelitánál zajlott tüntetések kapcsán még azok közül is sokan a rendőrök oldalára álltak a tüntetőkkel szemben, akik egyébként szimpatizálnak a tiltakozókkal és követeléseikkel. Fontos, hogy a rendőrség csak azt teheti meg, amire a törvény felhatalmazza, ez igaz a kényszerítőeszközök bevetésére és a fellépés módjára is. Ahogy a rendőrség védekezésében felhívta rá a figyelmet, a könnygáz valóban nem válogat, válogatnia tehát a rendőröknek kellett volna a rendelkezésére álló eszközök között, amikor fel akarták oszlatni a tüntetést.
Meg lehet-e akadályozni a debreceni akkumulátorgyár megépülését?
Óriási felháborodást váltott ki a debreceniek körében a városba tervezett akkumulátorgyár. Sokan úgy érzik, már nem lehet megakadályozni a projektet, szerintünk viszont mindaddig van esély megakadályozni a gyár létrejöttét, amíg az meg nem épül.
Mit tehetnek az ellenzéki képviselők, hogy ne azt a szerepet játsszák, amit a kormány szán nekik?
Frissen megválasztott képviselőkkel beszélgetünk arról, milyen terveik vannak a következő években a parlamenti munka mellett – vagy éppen helyette.
Ne törődj bele, ha tönkreteszik a lakóhelyed!
Fanni évek óta egy kertvárosi házban él családjával. Egyik napról a másikra a békés és csendes környéken munkagépek jelentek meg, és több, nagy társasházat is építeni kezdtek, ami amellett, hogy a kilátást is tönkretette, a mélyépítések miatt statikai problémákhoz is vezetett. Fanni szerette volna elérni önkormányzati képviselőjét, hogy meggyőzze, tegyen meg mindent a városrész megóvásáért. Nem hitte volna, hogy milyen akadályokba ütközik majd.
A Menedéknél matricázó kereszténydemokrata politikus nem tudja, mi az az illegális migráció
Tárgyalást tartott a Fővárosi Törvényszék a propaganda egyik matricázós ügyében. A tárgyaláson a bíróság meghallgatta Tisóczki Flórát is, aki az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnökeként vezette a matricázást: politikai akciójához odacsődítette a saját médiáját. Az ő nyilatkozatából végtelenül szomorú és ijesztő képet kaphatunk a NER-ről és és a propagandamédia egységéről.
A bíróságok szerint sem szabad pénzt kérni a közérdekű adatokért
Egy 2015-ös törvénymódosítás óta a közérdekű adatok kiadására fordított munkaerő árát is elkérhetik az adatkezezelők. Legutóbb két héte döntött úgy a bíróság egyik ügyünkben, hogy a közérdekű adatok kiadásáért nem kérhető költségtérítés. Ez már nem az első ilyen döntés, . a magyar bíróságok egyre gyakrabban szabnak annak gátat, hogy az átláthatóságot költségtérítéssel nehezítsék. Három ügyünkön keresztül mutatjuk be, hogy miért nagyon fontos az, hogy a közérdekű adatokhoz ingyen jussanak hozzá az újságírók,és rajtuk keresztül a tágabb nyilvánosság.
Nem bűncselekmény, ha korrupt állatnak nevezed a polgármesteredet
Kiskartali István egy augusztusi hajnalban írt meglehetősen erős bírálatot a faluja polgármesteréről a saját Facebook oldalára. A polgármester ezért feljelentette őt a rendőrségen, ahol meg is indították a nyomozást becsületsértés ügyében. Közbelépésünknek köszönhetően a jászberényi ügyészség megszüntette a büntetőeljárást. Megerősítették, hogy amit ügyfelünk tett, az nem bűncselekmény, hanem a szólásszabadság gyakorlása.
Van beleszólásod: vegyél részt aktívan a közügyekben!
Szeretnéd a saját szemeddel látni, mit művelnek az önkormányzati képviselőid, de nem engednek be az ülésekre? Meg akarod mutatni másoknak is, mit gondol a helyi szemétlerakó létesítéséről a választott képviselőjük, de nem engednek felvételt készíteni az önkormányzati képviselő-testületi ülésről? Felszólalnál az óvodai férőhelyek hiánya miatt a közmeghallgatáson, de nem hagynak szóhoz jutni? Vagy esetleg már évek óta nem is volt közmeghallgatás a településeden? Új, helyi aktivistákat támogató 1x1-ünkben megmutatjuk, ezekben a helyzetekben – és még sok más hasonló helyzetben – mit tehetsz. Sőt: számos mintabeadványt is kínálunk Neked, hogy a helyi önkormányzat munkájának monitorozása során Téged ért jogsérelmekkel jogi ismeretek nélkül is könnyen fel tudd venni a harcot.
Nem, a kórházigazgató nem tilthatja meg a lájkolást és a nyilatkozást
Útmutató egészségügyi intézmények, iskolák, szociális intézmények dolgozóinak, és mindenki másnak, akit a munkáltató eltilt a lájkolástól, a kommenteléstől és a nyilatkozástól: mit szabad és mit nem?
Így akadályozhatja a kormány az érvényes népszavazásokat
Felkeltette a kormány figyelmét is: az országos népszavazásokon a magyarországi lakcímmel soha nem rendelkezettek is szavazhatnak. Vélhetőleg a vasárnapi bolti zárva tartással kapcsolatos népszavazási kezdeményezések nyomására egy új rendeletben azt is bebiztosították: a határon túliak ne maradjanak le az országhatáron belül élők mindennapjait alapvetően befolyásoló döntésekbe való beleszólásról – két választás között, a népszavazásokon sem. Őket az Nemzeti Választási Iroda figyelmezteti ezentúl a regisztrálásra. A külföldön tanuló, dolgozó, magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok értesítésére nem tesznek hasonló erőfeszítést. De pontosan hogyan használná a határon túli szavazókat a kormány a népszavazások leszerelésére?
Budapest Királyság: Védd meg az egyenlő választójogod!
Mit szólnál, ha mások 6 szavazólapot dobhatnának az urnába, míg Te csak egyet? Ha Budapesten szavazol az önkormányzati választáson, jó eséllyel hasonló jogsérelem áldozata vagy. A TASZ új választójogi kampányában, a budapestkiralysag.hu-n viszont Te is felléphetsz a jogsértés ellen egy egyszerű lépésben.

