A Nemzeti Választási Bizottság átengedte, a Kúria felülvizsgálta, az Országgyűlés elrendelte, a köztársasági elnök pedig kitűzte – ezt a gördülékeny utat járta be a kormány öt homofób és transzfób kérdése nyár óta.
Egy kivétellel mindegyik kérdés átment a szűrőkön, azonban a Kúria döntéseit – mint bármelyik alapjogsértő bírói döntést – egyéni panaszra még megsemmisítheti az Alkotmánybíróság.
A népszavazás: közvetlen döntéshozatal. A legősibb demokratikus jog, amit a parlamenti demokráciákban is megőrzött magának a polgárok közössége: amellett, hogy bizonyos időközönként másokat hatalmazunk fel arra, hogy képviseljenek minket a közügyek alakításában, a népszavazáson kivételesen mi magunk vagyunk a döntéshozók, mi döntünk. A döntésünk pedig kötelező, a parlamentnek végre kell azt hajtania és három évig nem térhet el tőle.
A döntésnek azonban szükséges előfeltétele a döntési helyzet. Ahhoz, hogy egy kezdeményezésben dönteni tudjunk, értenünk kell, hogy miről döntünk és az Országgyűlésnek is értenie kell belőle a feladatát, hogy végre tudja azt hajtani a döntésünket. Homályos kérdésre nem lehet világos választ adni. Az ilyen népszavazás pedig nem vezethet valódi döntésre. Ha a választópolgárok mást gondolnak a kérdés tartalmáról, akkor hiába szavaznak azonosan, mégsem ugyanúgy döntenek. A parlamentnek pedig lehetősége adódik a saját értelmezését végrehajtani, még akkor is, ha az a választópolgárok többségének elképzelésével nem egyezik. Így a népszavazás puszta illúzió: ugyanúgy a parlament dönt, mint máskor. A valódi döntéshelyzet nélkül megrendezett népszavazás színjáték. A polgárok megtévesztése és a népszavazáshoz való alkotmányos jog megcsúfolása, ha nem egyértelmű kérdések kerülnek a választópolgárok elé. Azért, hogy ilyen helyzet ne állhasson elő, ellenőrző fékeket biztosít a jogrendszer.
Ilyen fék lett volna a Nemzeti Választási Bizottság mint a kezdeményezések kötelező szűrője, ami megállíthatta volna a kormány homályos homofób kérdéseit. Az NVB azonban a kormány összes kérdését automatikusan továbbengedte, amit később egyik határozatában a Kúria is kifogásolt, jelezve, hogy:
“[a]z NVB támadott határozata érdemi indokolást nem tartalmaz, abból nem állapíthatók meg a döntés indokai (...) nem tett eleget indokolási kötelezettségének.”
A Kúriától már az érintett polgárok kérték a kérdések felülvizsgálatát – az öt bírói tanács közül egy állította meg az általa felülvizsgált kérdést, rámutatva, hogy az az Alaptörvénybe ütközik. A többi kérdést a Kúria másik négy bírói tanácsa jóváhagyta. A kormány végül az ötödiket sem hagyta veszni: az Alkotmánybírósághoz fordulva állította, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogát sérti a bírói indokolás. Az AB a kormánynak adott igazat, így a Kúriának az ötödik kérdést újra kell tárgyalnia.
A kúriai felülvizsgálat után a parlament feladata volt eldönteni, hogy elrendeli-e a négy kérdésben a népszavazást. Az országgyűlés megállíthatta volna a kérdéseket, de nem tette: érdemi megvitatás helyett gyorsított eljárásban hagyta jóvá a kormány kérdéseit.
A köztársasági elnök kitűzte a referendumot – épp az országgyűlési választások napjára – látszólag tehát semmilyen fék nem tudta megállítani a propagandacélokat szolgáló népszavazást. Azonban az Alkotmánybíróság (bár a parlament eljárását már vizsgálta és azt rendben találta)
egyéni panaszindítványra még vizsgálhatja a Kúria döntéseit és meg is semmisítheti azokat. Hibákból pedig nem volt hiány: a Kúria négy döntése több ponton is sérti az Alaptörvényt, lehetővé téve egy alkotmányellenes népszavazást.
Az Alkotmánybírósághoz ezért kettős kérelemmel fordultunk két szülő és egy gyerek képviseletében: semmisítsék meg a Kúria négy döntését, ezzel megállítva az alapjogsértő népszavazást, ami a gyerekek érdekei helyett kizárólag a kormány politikai céljait szolgálja.
Ha az Alkotmánybíróság sem állítja meg az alkotmányellenes népszavazást, úgy más civil szervezetekkel együtt mi is az érvénytelen szavazás formájában látjuk a kiközösítő kérdésekkel szembeni tiltakozás kifejezésének lehetőségét.
A beadványok ide kattintva érhetők el.