"Mindig megéri kimondani azt, amit te igazságnak gondolsz"

"Konkrétan úgy éreztem, mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt. Délután még bent voltunk az iskolában, aztán jött egy levél, hogy holnaptól nincs munkánk. Csak ahhoz tudom hasnolítan ezti, mint amikor az ember egy váratlan halálhírt kap, amikor megtudja, hogy amiről eddig az élete szól, az ettől a pillanattól megszűnt, és nincs többé" - így emlékszik vissza a másfél évvel ezelőtt történt kirúgására Rábai János.

A nagy presztízsű, XVIII. kerületi Karinthy Frigyes Gimnáziumban, ahol magyart és médiát tanított, az előző tanévben őt választották meg az év tanárának, és ekkor egy végzős osztály osztályfőnöke volt.

Akkoriban tele volt a sajtó az üggyel, de ma talán érdemes felidézni, miről szólt a polgári engedetlenség. Miután a kormány gyakorlatilag lehetetlenné tette a tanárok számára azt, hogy érdemben sztrájkoljanak, sok tanár döntött úgy, hogy bizonyos napokon nem veszi fel hivatalosan a munkáját, hogy így hívja fel a figyelmet az oktatási rendszer egyre romló helyzetére, és hogy változást érjen el.

Horváth Brigitta szintén magyart tanított a Karinthyban, emellett egy tizenegyedikes osztálynak volt az osztályfőnöke. Bár a kezdetektől egyetértett azokkal az elvekkel, amik miatt a pedagógusok a polgári engedetlenséget választották, a kollégái szerint ő a legszelídebben tiltakozók közé tartozott a Karnithy tantestületében.

Jánossal és másik négy, a polgári engedetlenségben résztvevő kollégájával, Csorvásiné Ősi Judittal, Nemes Máriával, Pfeiffer Norberttel és Velényi Dórával együtt mégis kirúgták 2022 novemberében őt is. Ma azt mondja: hiába tudta már akkor is, hogy a kirúgásának nem szakmai oka volt, így is nehezére esett nem magára vennie azt. "Amikor embert kirúgják, akkor egy iszonyatosan nehéz folyamat kezdődik, ami tulajdonképpen gyászmunka.

De borzasztó nehéz elengedni és aztán feldolgozni, ha valami úgy ér véget, hogy ez nem a saját döntésünkből történik, ha kiveszik a kontrollt a kezünkből és nincs ráhatásunk az eseményekre.

Nekem hosszú út, sok-sok önmagammal való foglalkozás és terápia kellett ahhoz, hogy most, másfél évvel később már azt tudom mondani: nagyjából megvagyok".

János a kirúgása után rövid ideig dolgozott a versenyszférában, de tavaly december óta ismét tanít. Nem állami intézményben, egy alternatív iskolában. Brigitta először egy önkormányzati állásban helyzkedett el, aztán ahogy ő fogalmaz, belekóstolt a tudományos életbe is, de most úgy tűnik, hamarosan ő is visszatérhet a tanításhoz. Ősszel kezd egy szintén nem állami, hanem magániskolában.

Nem lehetett csak úgy elbúcsúzni a diákoktól

Ha az ember a versenyszférában dolgozik, és kirúgják egy cégből, simán kereshet új munkát egy másiknál. A tanárok viszont egy olyan szférában dolgoznak, ahol egy nagy munkáltató van, az állam, amely János szerint a kirúgásukkal “kokrétan kimondta rólunk, hogy nem kívánt személyek vagyunk, így elképzelhetetlennek tűnt akkor, hogy fölvegyen minket bármelyik másik állami iskola. Hirtelen nagyon-nagyon beszűkült számukra a világ”.

Ez a megélhetés szempontjából is azonnal szorongató helyzetet teremtett, hiszen a tanárok a magyar diplomásokhoz viszonyítva, illetve és a nemzetközi összevetésben is példátlanul keveset kerestek ekkor. János erre mondta azt, hogy magába a rendszerbe volt beépítve az egzisztenciális félelem, szerinte sokan ezért nem is mertek beleállni az engedetlenségi mozgalomba:

Brigitta ehhez gyorsan hozzátette, hogy ők nagyon szerencsések, ugyanis a XVIII. kerületi önkormányzat által nyújtott anyagi segítségnek köszönhetően volt néhány hónapjuk kitalálni azt, hogy hogyan tovább.

Ugyanennek az egyenletnek a túloldalán pedig ott voltak a kirúgott tanárok diákjai.

A tankerület azt állítja, hogy azért küldték el a jobb körülményekért küzdő tanárokat, mert a polgári engedetlenségük miatt sérült a diákok oktatáshoz való joga. Eközben van olyan kirúgott karinthys tanár - a biológiát németül tanító Pfeiffer Norbert - akinek a helyére a mai napig nem tudtak új pedagógust felvenni. De az is beszédes, hogy bár Brigitta és János helyére könnyebben találtak új magyartanárt, még ők is visszajártak a végzős csoportjaikhoz.

János a kirúgása után osztályfőnökként el sem búcsúzott a végzős osztályától. Nemcsak érettségi felkészítés miatt találkozott velük, visszajárt osztályfőnöki órát tartani is. Épp ezért esett különösen jól neki, amikor végül a banketten a diákja azt mondták, hogy “valójában a tanár úr nem is ment el, végig velünk volt”.

- mondta Brigitta, hozzátéve, hogy az sem véletlen, hogy csak a következő tanévtől tér vissza a tanításhoz Őt ugyanis egy tizenegyedikes osztály osztályfőnökeként rúgták ki, és azt érezte, hogy képtelen lenne más gyerekeket tanítani más iskolában úgy, hogy tudja, a karinthys osztálya ott maradt nélküle.

Miért vállalták, hogy beleállnak a perbe a tankerület ellen?

Miközben a kirúgás minden érintett életében egy nagyon komoly, személyes krízist teremtett, a tanárokra a bátor kiállásuk és a tankerület igazságtalan és megfélemlítő válasza miatt egy egész ország figyelt. Erre János úgy próbált meg reagálni, hogy a saját gyászfolyamatát kvázi lepauzézta "a nagyobb jó érdekében", hogy minél több emberhez eljuttassa az üzenetét. Igyekezett minden médiaszereplést elvállalni, mert nem akarta, hogy karinthysok kirúgása dermesztő példaként hasson, és elhallgattassa a jobb oktatási körülményekért küzdő pedagógusokat.

Brigitta viszont sosem volt az az ember, "aki szereti magát kitenni a kirakatba", ezért ő a kirúgás után visszahúzódott és úgy próbálta túlélni a legnehezebb időszakát.

Azt viszont már ekkor is kutya kötelességének érezte, hogy beleálljon a tankerület elleni indított perbe. Nem csak azért, mert a kirúgásokat teljesen jogszerűtlennek tartja. "Megalázónak éreztem az egész helyzetet, hogy ma Magyarországon ilyesmi megtörténhet, hogy amikor mi azért küzdünk, hogy jobb legyen az oktatási rendszer, akkor 20 darab meg nem tartott óra miatt ki lehet rúgni minket.

János is kötelességének érezte, hogy a bíróságon is kiálljon az igazáért, mert látta, hogy a kirúgásokat nemcsak ők hatan, érzik igazságtalannak, hanem a diákok, a szülők, sőt “Magyarország egy jelentős része is”. Ő a perben azt szeretné elérni, hogy lekerüljön róla és a kollégáiról is az igazságtalan megbélyegzés, hogy ne legyenek kitiltva az állami intézményekből, és ne kezeljék őket úgy, mintha “közveszélyes munkakerülők lennének” azért, mert kiálltak a meggyőződéseik mellett és a diákjaik érdekében.

Azt egyikük sem tagadja, hogy így is nehezen élik meg magát a tárgyalási folyamatot, hiszen a bíróságon minden alkalommal újra kell élniük az eddigi életük egyik legnehezebb időszakát a kirúgás pillanatait, illetve az ahhoz vezető és az azt követő eseményeket.

Annak viszont örülnek, hogy a hat kirúgott tanár támaszkodhat egymásra ezekben a helyzetekben is. Bár jó munkakapcsolatuk volt korábban is, 2022 november 30 -adika óta úgy érzik, hogy még a legegyüttérzőbb rokonok és barátok sem értik meg őket úgy, mint ahogy ők értik egymást.

- fogalmazta meg János azt, hogy szerintem ilyen üzenete van a nyilvánosság számára az ő személyes történetének.

Brigitta pedig erre ráerősítve azt mondta: "Voltak iszonyú mélypontjaim, amikor azt éreztem, hogy nem tudom, hogyan fogok ebből kikecmeregni, de én sem bántam meg egy percig sem, hogy kiálltam a jobb oktatásért.

Csatári Flóra Dóra, TASZ

Az iskola nem melegedő, hanem a tudás háza. Nem szabad belenyugodni abba, ahogyan jelenleg működik. Te is tehetsz azért, hogy jobb legyen: olvasd el a tájékoztatónkat, és támogass bennünket, hogy továbbra is megvédhessük a hatalomtól az oktatás jövőjéért kiálló tanárokat!