Van egy álmuk

„Van egy álmom: négy kicsi gyermekem egy napon olyan országban fog élni, ahol nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján fogják megítélni őket.” - Martin Luther King beszédének 50. évfordulója kapcsán a 444.hu hírportál azt vizsgálta, milyen napjainkban fekete bőrű amerikaiként élni az Egyesült Államokban. Mi pedig arra vállalkoztunk, hogy nemzetközi és hazai kutatások, tanulmányok eredményei és statisztikai adatok segítségével megmutassuk, milyen a roma emberek élete napjainkban Magyarországon.

Az alábbiakat vizsgáljuk: szegénységi mutatók, a szegregáció szintjei és mintái, a foglalkoztatás aránya, illetve az egészségügyi ellátás és lakhatás során tapasztalt mutatók. A munkánk során rendszeresen szembesülünk azzal, hogy ezek a körülmények és a társadalom előítéletessége egymást erősítik a roma ember joggyakorlásának korlátozottságával, a diszkriminatív gyakorlatokkal, nehezen áttörhető láthatatlan falakat emelve az egyenlő méltóságú polgárként való létezés elé.  Az alábbi válogatás nem teljes körű, hiszen könyvespolcokat lehetne megtölteni a rendelkezésre álló adatok ismertetésével, célunk a probléma érzékeltetése volt.

Az élen járunk

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) 2008-ban felmérte az előítéletesség és a hátrányos megkülönböztetés mértékét a kelet-európai régió országaiban. A kutatás eredménye szerint Magyarországon a megkérdezett roma emberek (körülbelül 500 fő) 62 százaléka állította, hogy a megelőző 12 hónapban őt személy szerint hátrányos megkülönböztetés érte az élet valamely területén. Ezzel az értékkel a megkérdezett országok között a Cseh Köztársaság mögött (64%) csupán két százalékponttal lemaradva, a második helyre kerültünk. A roma válaszadók 90 százaléka állította, hogy Magyarországon az etnikai alapú előítéletesség széles körben elterjedt. Ezzel az értékkel viszont a Cseh Köztársaságot 7 százalékponttal megelőzve, a kétes értékű első helyre kerültünk.

A TÁRKI, Idegenellenesség és diszkrimináció a mai Magyarországon témakörben többek között azt vizsgálta, hogy milyen szintű a magyar társadalom előítéletessége konkrét etnikai-származási csoportokkal szemben. A vizsgált csoportok közül a cigányok megítélése a legrosszabb: a megkérdezettek (közel 3000 válaszadó) majdnem fele sem szomszédnak, sem kollégának, sem családtagnak nem fogadna el egy cigány származású személyt, őket követik az arabok, akiket a megkérdezettek 43 százaléka nem fogadna el semmilyen szinten, majd a kínaiak jönnek 33 százalékkal.

A többségnek kenyérre is alig telik

A KSH adatai szerint 2005-ben a roma háztartások több mint 50 százaléka élt tartós szegénységben, míg a teljes lakosság esetében ez az érték kevesebb volt, mint 8 százalék. Hét évvel később, 2012-ben a roma emberek 70 százaléka élt a létminimum alatt. Az egy főre számított létminimum átlagos értéke 2012-ben havonta 85 960 forint volt Magyarországon. Az Európai Bizottság egy Magyarországot vizsgáló munkaanyagában arról számol be, hogy hazánkban a gyermekszegénység az európai átlag másfélszerese. Emellett a mélyszegénységben élő gyermekek fele roma származású. [1]

A felmérések szerint Magyarországon négy tényező határozza meg leginkább a szegénységi kockázatot: a képzettség és munkaerő-piaci helyzet, a demográfiai mutatók, a földrajzi helyzet és lakóhelytípus, illetve a roma származás. Az ENSZ Fejlesztési Programja, a Világbank és az Európai Bizottság a Magyarországon élő romák foglalkoztatási mértékét vizsgáló kutatásában megállapította, hogy 2011-ben a 15 és 64 év közötti roma embereknek csupán 23 százalékának volt regisztrált munkája[2]. A kutatások azonban kimutatták, hogy az inaktívak vagy munkanélküliek többsége is valójában dolgozik, csak illegálisan vagy a szürkegazdaságban – idénymunkában, építkezéseken.

Nagy részük közfoglalkoztatás keretében idénymunkát vállal, ami sokszor nem jelent folyamatos és állandó munkát. A közfoglalkoztatás emellett sajnos nem biztosít átjárást a munkaerőpiacra, ahol a bizonytalan idénymunkát állandó és biztos munkaviszonyra cserélhetnék.

Roma gyereknek speciális iskola

Messing Vera írása alapján kirajzolódik, hogy a munkához jutási esélyek nagyban függnek az iskolai végzettségtől – mindenkinek. Annak a romának, aki elvégezte a középiskolát, és érettségit szerzett, huszonhétszer nagyobb az esélye a munkába állásra, mint annak, aki nem járt iskolába. Ezért különösen súlyos kérdés az iskolai szegregáció vagy általában a rossz minőségű oktatáshoz való hozzáférés és a lemorzsolódás: egy életre bezárulhatnak a kapuk az érintettek előtt. Két jelenségre érdemes ezzel kapcsolatban felhívni a figyelmet.

Számos nem értelmi fogyatékos, de alacsony társadalmi státuszú – főként roma – gyerek tanul az enyhe értelmi fogyatékosok iskolájában. Ezeket a tanulókat a szakértői bizottságok az „enyhe értelmi fogyatékosok” közé sorolták. "A roma gyerekek speciális iskolákba irányítása a szegregációs gyakorlat egyik intézményesített formája."[3] A Policy Solutions elemzéséből következik, hogy a kisegítő iskolai oktatásban 85 százalékra tehető a roma diákok aránya, és ők azok, akik nyolcszor nagyobb eséllyel válnak magántanulóvá.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (ECtHR) a Horváth és Kiss kontra Magyarország ügyben ez év februárjában elmarasztalta Magyarországot a cigány tanulók alaptalan értelmi fogyatékossá minősítése, és az ebből fakadó iskolai szegregációja miatt. Két roma gyermeket etnikai hovatartozásuk miatt nyilvánítottak értelmi fogyatékosnak és helyezték őket a kimondottan fogyatékos tanulókat oktató speciális iskolába. A Bíróság szerint a félrediagnosztizálás és az ezen alapuló elkülönített oktatás diszkriminációnak minősül és döntésében 4500 euró megfizetésére kötelezte Magyarországot a két felperes javára.

Az sem mindegy, hogy milyen színvonalú az oktatás az iskolában, ez pedig nagyban függ attól, hogy integráltan oktatnak-e. A szegregáció fogalmát leggyakrabban a földrajzi elhelyezkedéssel, lakhatással és az ebből következő intézményi – Magyarországon jellemzően az oktatás területén előforduló – elkülönítéssel kapcsolatban használjuk. A szegregált iskolába járó roma származású tanulók sokszor alacsonyabb szintű oktatáshoz és kevésbé korszerű taneszközökhöz jutnak, mint nem roma kortársaik.

Kertesi Gábor és Kézdi Gábor szociológusok legfrissebb kutatása szerint, - amelynek keretében 100 magyarországi települést vizsgáltak – az általános iskolákban tapasztalható szegregáció jelentősen nőtt 1992 és 2006 között. A szerzőpáros arra a következtetésre jutott, hogy az elkülönített oktatás kétharmad részben a szegénységből, egyharmad részben pedig az etnikai hovatartozásból fakad. Bár több szegregációs pert vesztett el a magyar állam, illetve önkormányzatok – a szegregáló gyakorlaton csak kevesen változtattak.

Aggasztó egészségi állapot

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságának Semmelweis Terv elnevezésű szakmai koncepciójának helyzetértékelése szerint: "az egészségi állapotot és annak meghatározó tényezőit tekintve jelentős a területi, illetve társadalmi-gazdasági tényezők szerinti egyenlőtlenség hazánkban. Különösen kedvezőtlen a többszörösen hátrányos helyzetű roma lakosság egészségi állapota."

Köztudott, hogy Magyarországon a halálozási statisztikákban első helyen a szív és érrendszeri megbetegedések okozta halál áll. A közzétett adatok szerint az Egyesült Nemzetek 2011-es Fejlesztési Programja alapján a nem roma férfiak 39 százaléka, és nem roma nők 40 százaléka jár szívműködést vizsgáló szűrővizsgálatokra, mialatt ugyanez a roma férfiak 25 százalékára, és a roma nők 29 százalékára igaz. A roma férfiak 46 százaléka, illetve a roma nők 49 százaléka nem fér hozzá nélkülözhetetlen gyógyszerkészítményekhez, ugyanakkor ugyanez a nem roma férfiak 22 százalékára, és a nem roma nők 23 százalékára igaz.[4]  

A Nemzeti Egészségügyi Tanács 2011 márciusában megjelent állásfoglalása alapján, a Magyarországon élő roma emberek általános egészségi állapota aggasztó. Sőt, a közlemény szerint a romákat számos esetben az egészségügyi ellátás során hátrányos megkülönböztetés éri.

Nem akarunk gettóban élni

Egy 2010-es felmérés szerint összesen 280-315 ezer ember (az ország teljes népességének 3%-a) él gettókban, amely szegregált lakókörnyezetek[5] nagy része a települések perifériáján helyezkedik el. A gettók 16 százalékában nincs vezetékes víz, 77 gettóban pedig nincs közkút, és 118 szegregált lakóövezet pedig közvilágítás híján van.[6]

Az ENSZ Fejlesztési Programjának egy 2011-es felmérése szerint a roma emberek 29 százaléka él rossz minőségű lakásokban vagy gettókban (szemben az ugyanezt vizsgáló nem roma lakosságra vonatkozó 8 százalékos értékkel): 30 százalékuk nem fér hozzá jó minőségű ivóvízhez, és egyharmaduk el van zárva a szennyvízhálózattól. Ez az érték a nem roma lakosság körében 8-12 százalék között van.

A megkérdezett roma emberek többsége szívesebben élne vegyes lakókörzetekben a szegregált lakókörnyezet helyett.[7]

Felzárkózás vagy leszakadás?

Míg a 444.hu visszatekintése szerint a polgári jogi mozgalom sikere, hogy már nincs nyílt, jogszabályokba foglalt diszkrimináció, és a fekete- illetve fehér bőrű amerikaiak közötti vagyoni különbségek az elmúlt évtizedekben fokozatosan csökkentek, a két csoport helyzetében még mindig komoly különbségeket tapasztalunk. Magyarországon a fenti adatok is mutatják, hogy a roma és a nem roma magyarok közti társadalmi különbség óriási. Ez a különbség kéz a kézben jár diszkriminációs tendenciákkal: bár nyílt különbségtétel nincs a jogszabályok szintjén, azok alkalmazása során számtalan diszkriminatív gyakorlatot tapasztalunk, amikről már mi is beszámoltunk a saját oldalainkon. Az egyre mélyülő szegénység, a társadalomban élesedő romaellenesség és továbbélő diszkriminatív gyakorlatok pedig egymást erősítik. Bár a polgárjogi mozgalom örökösei szerint még közel sem valósult meg az egyenlőség az Egyesült Államokban, amíg ott az ország elnöke és igazságügy-minisztere is fekete bőrű, addig nálunk az elmúlt héten az volt vezető hír, hogy először szerepel roma ember reklámban.

Vodál Anita, TASZ