TASZ-siker: jogunk van tudni, hogy kik vezetik a közintézményeket

A közintézmények vezetőinek kiválasztása olyan ügy, ami mindannyiunkra tartozik. Tavaly mégis úgy gondolta az egri önkormányzat, hogy senkinek semmi köze ahhoz, hogy milyen képzettség vagy tapasztalat alapján nevezték ki az egri vármúzeum új igazgatóját. Mégsem titkolózhatnak tovább: megnyertük a pert, amelyben újságíró ügyfelünk az igazgató pályázatát akarta megismerni.

A Dobó István Vármúzeum élére múlt szeptemberben helyeztek új igazgatót. A tisztségre egyetlen pályázat érkezett, amit az egri önkormányzat zárt ülésen, titkosan szavazott meg. A Magyar Hang újságírója, Szabó Zsolt szerette volna megismerni a nyertes pályázat tartalmát, ezért közérdekű adatigénylést küldött az önkormányzatnak.  A kérést megtagadták arra hivatkozva, hogy a pályázat személyes adatokat tartalmaz, amelyek nyilvánosságra hozatalába a pályázó nem egyezett bele.

Ügyfelünkkel bírósághoz fordultunk, mert úgy gondoljuk, igenis a nyilvánosságra tartozik az, hogy egy közszolgáltatásokat nyújtó intézmény vezetője milyen végzettséggel és szakmai tapasztalattal rendelkezik. Aki közfeladat ellátására pályázik, annak el kell fogadnia, hogy a munkaköréhez kapcsolódó személyes adatait nem lehet bizalmasan kezelni. Bár első fokon nem jártunk sikerrel, másodfokon megnyertük a pert, és az adatigénylés után éppen egy évvel ügyfelünk hozzájutott a kért adatokhoz.

A bíróság közérdekből nyilvános adatnak minősítette, hogy a vármúzeum igazgatói tisztségét arra alkalmas személy nyeri-e el, ahogy azt is, hogy milyen szakmai elképzelései és céljai vannak. Mindezt csak akkor lehet megtudni, ha a pályázat tartalma – benne a pályázó szakmai önéletrajzával és a képzettségét igazoló okiratokkal – nyilvánosságra kerül, hiszen éppen ezek az adatok győzik meg a döntéshozókat a pályázó alkalmasságáról. Arról, hogy végül mi derült ki az új várigazgató pályázatából, ebben a cikkben számolt be ügyfelünk.

A közérdekű adatok megismerése mindenkit megillet, az állami szervek mégis gyakran titkolóznak. Mi azért dolgozunk, hogy átláthatóbb legyen a közfeladatot ellátó szervek működése, hogy lehessen tudni, hogy alkalmas emberek kerülnek vezetői pozíciókba, sokakat azonban elriaszthat, ha elutasítják adatigénylésüket. Ezért is fontos ez az újabb siker, ami megmutatja, hogy jogunk van hozzáférni a közérdekű adatokhoz!

(Fotó: István Mátrai / Pixabay)