közérdekű_adatigénylés
Facebookon panaszkodik a polgármester a Balaton beépítése ellen küzdő lakosokra
Alsóörstől a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalon át az Oktatási Hivatalig látszik, hogy az állam ellenszenve a közügyekben részt venni akaró polgárokkal szemben felesleges konfliktusokat gerjeszt.
Győrfi Pál nem tudja, de azért állítja
A kormány nevében közzétett Vakcinainfóban Győrfi Pál azt állította: „kutatások igazolják, hogy Magyarországon a beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg”. Szerettünk volna hozzáférni ezekhez a kutatásokhoz.
Rogánék a kiperelt Századvég-tanulmányok feldolgozását is akadályozzák
Kreatív módon igyekszik megnehezíteni a kormány azoknak az újságíróknak a dolgát, akik meg szeretnék tudni, hogy pontosan mire fordítja az állam a közpénzeket. Ügyfelünk lényegében használhatatlan formában, hiányosan kapta meg Rogán Antal minisztériumától azokat a dokumentumokat, amelyekért pereskedett. Frissítés: A Miniszterelnöki Kabinetiroda álláspontja szerint minden iratot átadtak.
TASZ-siker: jogunk van tudni, hogy kik vezetik a közintézményeket
A közintézmények vezetőinek kiválasztása olyan ügy, ami mindannyiunkra tartozik. Tavaly mégis úgy gondolta az egri önkormányzat, hogy senkinek semmi köze ahhoz, hogy milyen képzettség vagy tapasztalat alapján nevezték ki az egri vármúzeum új igazgatóját. Mégsem titkolózhatnak tovább: megnyertük a pert, amelyben újságíró ügyfelünk az igazgató pályázatát akarta megismerni.
Quaestor-ügy: ha egyszer már elloptak valamit, arról nem lehet adatokat kikérni
Ügyfelünk, mint Quaestor-károsult, közérdekű adatigényléssel fordult a Magyar Nemzeti Bankhoz. Többek között azt szerette volna megtudni, hogy a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjába – melynek számláját az MNB vezeti – teljesített-e az MNB befizetést, valamint, hogy benyújtott-e ehhez a hitelkérelemhez állami kezességvállalást, vagyis közpénzből kipótolja-e az állam a kárrendezés költségeit, ha erre szükség van. A magyar bíróságok szerinte azonban ezt nincs joga megtudni.

Kedvük lenne, csak esélyük nincs- Spermakrízis Magyarországon
Anna egy hároméves kislány édesanyja. Tavaly úgy döntött: szeretne még egy gyereket, kislányának egy testvért, tervei szerint édestestvért. Anna kislánya három éve külföldi spermadonor segítségével született. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal viszont most azt mondja, hogy tilos Magyarországon külföldi spermát felhasználni.
Az Alkotmánybíróság döntött 1,2 milliárd átláthatóságáról
A Margit híd felújításakor a felújítást végző konzorcium (A-HÍD Építő Zrt., Közgép Zrt., Strabag) 1,2 milliárd forintról “általános tételként” számolt el a Fővárosi Önkormányzat felé. Az Alkotmánybíróság (AB) döntése szerint rendben van az, hogy a cégek nem voltak kötelesek a nyilvánosságnak elszámolni: az arra irányuló adatigénylést megválaszolni, hogy ez az általános tétel mit is takar valójában.
Kezdjük elveszíteni a humorérzékünket
Fogadják meg jó tanácsunkat, ha önkormányzati pénzek sorsára kíváncsiak, kérdezzenek a polgármestertől és a polgármesteri hivataltól is! A hivatalos szervek ugyan megpróbáltak kibújni a felelősség alól, de a bíróság előtt már nem jártak sikerrel: első fokon pert nyertünk az érpataki önkormányzattal szemben.
