Hivatalos személy elleni erőszak, százezres bírságok – így akarják elhallgattatni a tiltakozó diákokat

  • Egy 16 éves középiskolai diákot hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítottak meg, mert tüntetés közben üres műanyagpalackot dobott a rendőrök felé. 
  • Szerintünk ez nem tekinthető hivatalos személy elleni erőszaknak, de a szigorú szabályokat könnyen a tiltakozók elhallgattatására lehet használni.
  • A tüntetők jogainak védelmében számos panaszeljárást indítottunk a rendőrség ellen a könnygáz használata miatt, és jogi segítséget is nyújtunk azoknak, akiket alaptalanul vontak eljárás alá.

Az április 24-i volt az első olyan tüntetés, ahol a rendőrség minden előzetes figyelmeztetés nélkül, közvetlen közelről fújt le könnygázzal diákokat. Az aránytalan és figyelmeztetés nélküli erőszak miatt két diák nevében tettünk panaszt a rendőrséggel szemben. A célunk az, hogy kimondassuk a könnygáz alkalmazásának jogellenességét, és elérjük a felhatalmazásukat túllépő rendőrök felelősségre vonását. 

Egy héttel később, a következő tüntetésen ismét könnygázt vetettek be a rendőrök, több véletlenszerűen kiválasztott embert kiemeltek a tömegből és előállítottak, illetve többeket szintén véletlenszerűen igazoltattak a helyszínen. Az előállított diákok közül végül három résztvevőt az arcuk eltakarása miatt gyanúsított meg a rendőrség, és az igazoltatott tüntetőkkel szemben is maszkviselés miatt indult büntetőeljárás. Nekik, összesen kilenc főnek, ügyvédi képviseletet biztosítunk, mert alkotmányellenesnek tartjuk, hogy az arc eltakarása automatikusan büntetőeljárást vonhat maga után. A megvádolt tüntetők ugyanis nem a személyazonosságuk megállapítását akarták meghiúsítani, hanem a könnygáz ellen akartak védekezni. A kilenc tüntető képviseletében panaszt is tettünk a könnygáz alkalmazása és az előállítás miatt.

A két tüntetés kapcsán Pankotai Lilit százezer és százötvenezer forintra bírságolta a rendőrség azért, mert nem jelentette be a Várba vonulást. Neki jogi segítséget nyújtunk a szabálysértési eljárásban, mert 

az ilyen magas összegű bírság egyáltalán nem szokványos, és nem is áll arányban a mulasztással.Később kiderült, hogy a május 3-i tüntetés résztvevői ellen az ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt is nyomozást indított. Ez azt jelenti, hogy legalább három tüntető ellen nyomoznak. Eddig egy 16 éves diákról tudunk, akit azért gyanúsítottak meg, mert a tiltakozás hevében távolról eldobott egy üres műanyag flakont a kordont védő rendőrök irányába. Szerintünk az ügyészség alaposan eltúlozza a cselekedete súlyát azzal, hogy hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsította meg a fiatal lányt. A cél az, hogy a büntetőeljárás elrettentő példa legyen a többi diáktüntető számára is. Neki is jogi védelmet biztosítunk, hogy tisztességes eljárásban legyen része, amire szüksége is lesz, mert 

az ügyész már az első kihallgatásán alkotmányellenes alkut ajánlott neki: elkerülheti a vádemelést, amennyiben egy évig nem vesz részt tüntetéseken. 

Fontos tudatosítani, hogy minden olyan mozdulat, ami a rendőrök felé irányul, felveti a hivatalos személy elleni erőszak lehetőségét, ezért nem meglepő, ha maga után vonja a gyanúsítást. 

A törvény szerint ugyanis nem kell ténylegesen sérülést okozni a rendőrnek, és az sem szükséges, hogy fennálljon a sérülés veszélye. Hivatalos személy elleni erőszaknak minősül a rendőri intézkedés aktív megakadályozása is. Amikor tehát bíróság elé kerül egy ilyen ügy, akkor nemcsak azt mérlegelik, hogy amit a rendőrök felé dobott a tüntető, alkalmas volt-e arra, hogy sérülést okozzon, hanem azt is, hogy hátráltatta-e a rendőrt abban, hogy eljárjon. Szerintünk ebben az esetben nemhogy sérülésveszélyről, de akadályozásról sem volt szó. Azt tanácsoljuk mindazoknak, akiket esetleg szintén hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítanak meg, hogy az első kihallgatásukon ne tegyenek vallomást (később ezt bármikor megtehetik), viszont kérjék el az ügyésztől a gyanúsítás alapját képező bizonyítékokat (videófelvételeket, fotókat, jelentéseket, feljegyzéseket, stb.), és ha jogi tanácsra van szükségük, keressenek minket. 

A tüntetéseken való részvételre, a tüntetők és a rendőrök jogaira különleges szabályok vonatkoznak. Ezért mindenkinek azt javasoljuk, hogy tájékozódjon a www.tasz.hu/tiltakozz oldalon, mielőtt tüntetni megy, és írja fel a forródrótunk számát +36 30 722 3356 arra az esetre, ha azonnali jogi segítségre lenne szüksége!

Hegyi Szabolcs