köznevelési_törvény
Hiába várnak szakvéleményre a szülők, akik még egy évig óvodában tartanák gyereküket
Egyáltalán nem hajlandó véleményezni a gyerekeket az a szakértői bizottság, amelynek döntésével a hatéves kort elérő gyerekek egy évig még az óvodában maradhatnának – jelezte nekünk egy óvodavezető.
Bújócskáznak a szülőkkel, akik felmentetnék gyereküket a kötelező óvodáztatás alól
Óvodába járni akár egy nagy és vidám kaland is lehetne, az állam azonban feltétlenül ragaszkodik hozzá, hogy inkább kényszer legyen. Tetézi a bajt, ha még azokat a szabályokat sem tartják be, amik a szülők maradék szabadságát biztosítják. Van például olyan település, ahol a jegyző egyszerűen nem hoz döntést a szülők kérelméről, akik szeretnék gyermeküket felmentetni az óvodába járás alól. Mit lehet ilyenkor tenni?

Magántanulói státusz helyett egyéni munkarend: így adhatsz be sikeresen kérelmet!
Megkaptuk és közzétesszük azt a belső szabályzatot, amelynek alapján az Oktatási Hivatal elbírálja a magántanuló jogviszonyt felváltó egyéni munkarendre irányuló kérelmeket. A dokumentum komoly segítséget jelent a kérelmek sikeres benyújtásához – ebben a cikkben összefoglaljuk, hogy mire kell figyelni!
Ma végleg államosítják a gyerekedet
Ma megszűnik a maradék szabadság is a közoktatásban. Elfogadták azt a köznevelési törvénycsomagot, amivel te is rosszul fogsz járni, ha csak egy kicsit is érdekel, ki, mit és hogyan tanít a gyerekednek az iskolában. Hogy kellően cinikus legyen: mindezt azokra a gyerekekre hivatkozva találta ki a kormány, akik épp a kormány nemtörődömsége miatt kerültek kilátástalan helyzetbe. Megszűnő magántanulóság, lehetetlen helyzetbe hozott alternatív iskolák, kézivezérelt igazgatók: most átnézzük, pontosan mi is változik az új törvénnyel. A mai nap a haragé és a felháborodásé, de lehet és kell is tenni az új szabályok ellen.
