A TASZ jelenti kiemelt kép

nevetni

Huszonkét év gondokság után végre saját bankszámlát nyithatott

Két fő élményem van arról a pár napról, amikor először találkoztam Zozóval. Emlékszem arra, hogy milyen fontos dolgokat tanultam tőle az intézetek világáról, és arra is, hogy milyen jóízűeket nevettünk közben. Egy képzésen volt mindez, ahol Zozó tapasztalati szakértőként oktatott. Az egyik szünetben furcsának tűnő kéréssel fordult hozzám: segítsünk róla levenni a rontást…

Milanovich Dominika
· 2018. március 14. 14:07

Őszinte válasz Dömötör Csaba Államtitkár Úrnak

Dömötör Csabának, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárának sajnos nem sikerült megértenie a 2016. október 2-i menekültellenes népszavazással kapcsolatos álláspontunkat, amely az állampolgárokat segíti a népszavazáson való részvételben. Segítünk, és elmagyarázzuk neki!

TASZ
· 2016. augusztus 29. 12:56

Gazzal lövik magukat a Ligetvédők?

A Fidesz tegnap sajtóközleményt adott ki, melyben a párt egy rendőri szemlére hivatkozva a következő dilemmát veti fel: „Felmerül a kérdés, hogy az aktivisták – emberek jóhiszeműségét kihasználva – valójában nem is a környezetért aggódnak, hanem egy drogtanyáért.„A Ligetvédők kommunikációjából, de legkésőbb a tegnapi demonstráción elhangzottakból a Fidesz számára is világossá válhatott, hogy az aggodalom nem a volt Kertem területére korlátozódik, hanem a teljes Városligetre irányul, hiszen a tervezett beruházások annak egészét érintik. De térjünk vissza egy pillanatra a rendőri szemlére, ami alapján a Fidesz „drogtanyának” nyilvánította a volt Kertem helyszínét, ahonnan tegnap kivezették az aktivistákat. Ehhez nézzük meg a police.hu említett akcióról beszámoló cikkét.

kardostamas
· 2016. július 7. 13:09

Segítsd te is az újságírók elől menekülő országgyűlési képviselők munkáját!

Az MNB alapítványok botrányát firtató újságírókat Kövér László egy nappal tegnapi kérdéseik után kitiltotta a Parlamentből. Az újságírók azért nem léphetnek be az épületbe, mert nem csak azon a kevés kijelölt helyen tették fel kérdéseiket, amit a házelnök engedélyez nekik. Az újságírók feladata egy demokráciában a tájékoztatás, és ezt nem korlátozhatja önkényes indokokkal az országgyűlés elnöke. Pedig a jelenlegi szabályok alapján országgyűlési képviselők könnyedén elkerülhetik a Parlament forgatásra kijelölt folyosóit.

dojcsakdalma
· 2016. április 26. 14:42

Nemzeti internet. Most komolyan?

Az internetkon oldalon zajlik a nemzeti konzultáció a „jövő magyar internetjéről” is. Koltay András „A média meghatározása az interneten” címmel  tett közzé írást, amelyben a média újraértelmezését, fogalmának átalakítását javasolja -- nemzeti alapokon.

TASZ
· 2015. február 22. 13:55

Mese a penészes sonkáról és a sértődékeny óvónőről

Felmentette a becsületsértés vádja alól a bíróság azt a kispesti szülőt, aki egy facebookra írt kommentben arról elmélkedett, hogy összejátszhat-e az óvodavezető a rossz minőségű ételt szállító szolgáltatóval.

dojcsakdalma
· 2014. május 5. 15:32

TASZ a Facebookon