roma_jogvédelem

2021. november 20.

„Rajtunk kívül nem akadt olyan magyar ember, aki örökbe fogadta volna”

Évente ezer gyerek hiába várja, hogy családba kerülhessen, a kormány mégis tovább nehezítette az örökbefogadást. A gyermekvédelmi világnap kapcsán olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek megmutatják, mennyire más sors vár azokra, akik szerető családra lelnek, és azokra, akik benne ragadnak a rendszerben.

2021. június 17.

Orbán visszavonulót fújt az oltásháborúban, hátrahagyva a szegényeket

Fogynak a korlátozások, az utcán már nem kell maszkot viselnünk, az oltás után egyre bátrabban találkozunk barátainkkal, féltett családtagjainkkal, úgy érezhetjük, hogy lassan visszatérünk a normális élethez. De csak illúzió, hogy vége a járványnak. A kormány titkolja a települési, de még a megyei szintű átoltottsági statisztikákat is, de minden jel arra utal, hogy a szegény vidéki településeken lényegesen kisebb az oltottak aránya, mint a nagyvárosokban.

2013. október 15.

Az egyik szerint garázda, a másik szerint rasszista

Nyolc nap különbséggel született jogerős döntés két nagyon hasonló büntetőügyben – nagyon különböző eredménnyel. Az egyiket a Debreceni Ítélőtábla, a másikat a Miskolci Törvényszék hozta, mindkettő másodfokon ítélkezett. Az előbbi szerint magyarellenes gyűlölet-bűncselekményt követtek el a sajóbábonyi romák, amikor gárdistáknak gondolt személyek autójára támadtak, és a bíróság még súlyosította is a szabadságvesztés büntetéseket. Az utóbbi szerint viszont nem minősíthető gyűlölet-bűncselekménynek, csak garázdaságnak azon miskolci romáknak a cselekménye, akik szkinhedeknek vélt sértettek gépjárművét ütlegelték, és ezért enyhítette a kiszabott börtönbüntetéseket.