iskola

2021. december 15.
2021. július 29.
2021. április 1.
2019. július 12.

Ma végleg államosítják a gyerekedet

Ma megszűnik a maradék szabadság is a közoktatásban. Elfogadták azt a köznevelési törvénycsomagot, amivel te is rosszul fogsz járni, ha csak egy kicsit is érdekel, ki, mit és hogyan tanít a gyerekednek az iskolában. Hogy kellően cinikus legyen: mindezt azokra a gyerekekre hivatkozva találta ki a kormány, akik épp a kormány nemtörődömsége miatt kerültek kilátástalan helyzetbe. Megszűnő magántanulóság, lehetetlen helyzetbe hozott alternatív iskolák, kézivezérelt igazgatók: most átnézzük, pontosan mi is változik az új törvénnyel. A mai nap a haragé és a felháborodásé, de lehet és kell is tenni az új szabályok ellen.

2019. június 13.
2018. január 8.

Nem, a tanároknak sem tilthatják meg a nyilatkozást

Az RTL Klub tegnapi híre szerint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal körüzenetben korlátozta a nyilatkozást azután, hogy kiderült, hogy egy komáromi iskolában szégyenfalra tűzik a „renitens” diákok nevét. Már többször elismételtük, de sajnos ezúttal is aktuális: nem, egyetlen iskola, kórház, intézményfenntartó vagy igazgató sem tilthatja meg általánosságban a nyilatkozást. Nézzük, mit tehet a nyilatkozni vágyó közalkalmazott! Posztunkban jogi túlélőkészlet is található!

2017. március 28.

Útmutató felháborodóknak: hogyan küzdj a gyermekednek járó fejlesztésekért?

Szilvi egy autizmussal élő kislány édesanyja, akit állapotával járó időnkénti indulati kitörései miatt szeretetteljesen az ő Zivatarlánykájának nevez. Zivatarlányka, mint a legtöbb óvodás, nagy izgalommal várta az iskolakezdést: volt szép új táskája, gondosan bekötött füzetei és sok lelkesedése. A gyermek első osztályban ügyesen meg is tanult írni, olvasni, számolni. Köszönhetően részben annak, hogy megkapta a számára szakértői bizottság által előírt heti nyolc óra fejlesztést. De a reményteljes időszakot hamar kiábrándulás követte, a kötelező integráció rémálommá vált.A következő évben ugyanis az iskola fenntartását átvette a KLIK, akik nem fizették tovább azt a gyógypedagógust, aki eddig sikeresen dolgozott a kislánnyal. Türelmet kértek az átalakításokhoz, türelmet kértek az utazó gyógypedagógus megérkezéséhez, türelmet, mindig csak türelmet. Azonban, miután Zivatarlányka fél évig semmilyen fejlesztést nem kapott, állapota rohamosan hanyatlani kezdett, a külvilággal való kapcsolata után önmagát is elveszítette.“A pszichiátrián úgy tettem le a kezemből, mint egy zsákot. A karjaim véresre voltak harapva és zokogtam” - emlékszik vissza a történtekre Szilvi. A gyermek gyógyszereket kapott, melyeket a tanév végéig szednie kellett. Míg osztálytársai a nyári szünidő önfeledtségét élvezték, Zivatarlányka a gyógyszerek elhagyásán dolgozott.Szilviék története sajnos korántsem egyedi. Magyarországon a 2015/2016-os tanévben az általános iskolások 7,2%-a sajátos nevelési igényű tanulóként végezte az iskolát, több mint 53 000 diákról van szó. Sokuk családjának mindennapos élettapasztalata az előírt fejlesztésekért való küzdelem, a felháborodás és a tehetetlenség érzésének váltakozó körei.Ha sajátos nevelési igényű gyermeked van, új életstratégiát kell kialakítanod. Az állandó készenlét, a folyamatos utánjárás az életed mindennapi részévé válik. A rendszer nem a barátod, még ha találkozol is benne jó szándékú szereplőkkel. Küzdesz a méltó egészségügyi ellátásért, a gyermeked iskolába kerüléséért, az előírt fejlesztő foglalkozásokért. Mindig azt mondják, várni kell, de Te pontosan tudod, hogy nincs időtök várni…Ha Te is ilyen szülő vagy, egy dolog biztosan létezik, ami segít elviselni ezeket a terheket: a hasonló helyzetben lévő emberektől érkező támogatás. A Csak Együtt Van Esély (CSEVE) csoportot SNI gyermekek szülei hozták létre azzal a céllal, hogy segítsék egymást és az összefogás erejével érvényesítsék gyermekeik jogait. Mára zárt csoportjuk közel ezer főt számlál.Írásunkban a CSEVE csoport segítségével gyűjtöttünk össze tippeket arra vonatkozóan, hogy mit tegyél, ha a gyermeked nem kapja meg a számára szakértői bizottság által előírt fejlesztéseket. Ne felejtsd: gyermekednek az előírt fejlesztés a tanév első napjától jár egészen addig, amíg erről a szakértői bizottság máshogy nem rendelkezik.

2013. március 20.

Munkamorált vegyenek!

Hamarosan megszavazhatja az országgyűlés a kormány törvénymódosító javaslatát, amely kizárná a közmunkából azokat, akiknek lóg a gyermekük az iskolából vagy akik nem tartják tisztán az udvarukat.

2012. május 3.

A tudáshiány előítéletességet okoz

Jeffrey Weeks angol szociológus szerint „…az AIDS jóval több kísérteties és kíméletlen betegségnél. Egy olyan kor szimbólumává vált, amelyben a félelem, az előítélet és az irracionalitás küzd az értelem, a felelősség és a közösségi erőfeszítések ellen”. Megfelelő tudás hiányában félnek és előítéletesek a magyarországi középiskolások a HIV-vel élőkkel szemben, derült ki egy friss kutatásból. A felmérést (pdf) a Visegrádi Alap támogatásával, magyar, szlovák és cseh 10. évfolyamos diákokkal végezték, a magyarországi partner az Egészséges Ifjúságért Alapítvány volt. Magyarországról váci középiskolások vettek részt a kutatásban, a HIV/AIDS kérdéskörrel kapcsolatos tudásukról kérdezték őket.