ritab összes cikke

2015. október 9.

A menekültek jól teljesítenek: egészségesek

 A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közérdekű adatigénylésének eleget téve az országos tisztifőorvos újra megerősítette: nincsen járványveszély, a menekültek között csak elvétve találnak fertőzéseket.  A TASZ szerint minden ezzel ellentétes kommunikáció hamis félelmeket kelt az emberekben.

2015. szeptember 29.

Ágyban, párnák közt, egyedül

Egy idős férfi kezdődő bélelzáródással az onkológiára került, ahol azonnal meg kellett műteni. A fiát tájékoztatták a nem túl kedvező kilátásokról, miszerint legjobb esetben is csak hónapjai vannak hátra. A műtétet követően nem sokkal romlani kezdett a beteg állapota és az ápoló jelezte a családnak, hogy búcsúzzanak el tőle. A kórházi dolgozók azonban nem biztosították ezt a lehetőséget.

2015. április 3.

„Anyuka kérem, menjenek haza”

Egyre nehezebben, zihálva veszem a levegőt. Félek, egyedül vagyok, nem értem mi történik körülöttem. Kétszer is megrúgom az ügyeletes nővért, pedig neki is levendulaillata van, mint anyukámnak. Próbál csitítani, kedveském csak egy éjszaka, mondja, mindjárt visszajönnek a szüleid, nyugodj meg. Aztán csattan az ajtó és magamra maradok a sötétben. Sírva alszom el és a mai napig görcsbe rándul a gyomrom, amikor erre visszaemlékezem.

2014. november 28.
2014. november 14.

Egy szemlélet, ami forradalmasítja az egészségügyet?

Európai uniós szinten egyre többet foglalkoznak a személyre szabott orvoslással, amelynek célja, hogy az egészségügyben dolgozók az egyéneket és ne betegségeket kezeljenek, a személyt teljes egészében bevonják a folyamatba, ezzel is növelve az együttműködését és felelősségvállalását. Ezzel mindenki jól jár: a kezelések sokkal jobb gyógyulási esélyt, kevesebb mellékhatást ígérhetnek és az egészségügyi rendszerek pedig rengeteg kiadást megspórolhatnak, melyek a fölösleges és eredménytelen ellátások kapcsán jelentkeznek.

2014. november 6.

Karcsú a Kúria döntése hajléktalan ügyben

Az ombudsman 2014 áprilisában fordult a Kúriához, és kezdeményezte a Fővárosi Közgyűlés rendelete azon rendelkezéseinek a megsemmisítését, amelyek hajléktalanmentes övezetté nyilvánították Budapest nagyobbik részét anélkül, hogy annak indokait jól körülírhatóan megfogalmazták volna. A Kúria döntött, ám sajnálatosan nem állt ki eléggé a hajléktalan emberek jogai védelme érdekében.

2014. július 3.

Kinek terhes a várandósgondozás?

A nőket, az orvosokat és a szülésznőket is érinti a legújabb változtatás a terhesgondozás rendszerében: elvileg az anya választhatja meg, hogy ki kísérje figyelemmel őt a babavárás során, a gyakorlat azonban valami egészen más irányt mutat.

2014. március 15.

Van az „érzelmi lényeknek” szabadságjoga?

A Magyar Nemzet online felületén december 17-én „Szabadságjogok rabságában” címmel megjelent egy írás, melyre szeretnénk röviden reagálni, mert úgy tűnik, a szerző igencsak félreértelmezte a művi meddővé tétellel kapcsolatos üzenetünket és elérni kívánt célunkat. A kései választ az indokolja, hogy az mno.hu-n létezik egy ún. Civil rovat, amiben a regisztrált olvasóknak lehetősége van az általuk készített cikket elküldeni a szerkesztőknek., akik - amennyiben az felkelti érdeklődésüket - foglalkoznak a témával. A művi meddővé tétel témája vélhetően érdekli őket, hiszen írtak róla, ám úgy tűnik, a mi válaszunkat nem kívánják közölni. Hónapokig vártunk, de válasz a mai napig nem érkezett. Így most, hogy ma, 2014. március 15-én hatályba lép a művi meddővé tétel szigorítása, úgy gondoljuk, különösen fontos, hogy beszéljünk a kérdésről.

2014. február 27.
2014. február 9.

Kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze a hatóságot

Egészen érdekesen alakult az abortusztabletta elérhetősége Magyarországon. A gyógyszer-engedélyezési eljárás általában nem egy könnyen áttekinthető folyamat, jelen esetben a helyzetet pedig tovább árnyalja, hogy nem pusztán szakmai kérdésről van szó. Közérdekű adatigénylés révén megismert, eddig féltve őrzött dokumentumok adták az apropót, hogy rövid áttekintést adjunk, mi történt az ügyben az elmúlt közel tíz évben.

2013. november 26.

Beszéljünk végre az emberekről „hajléktalan-kérdés” helyett!

Október 15-én lépett hatályba a Szabálysértési törvény módosítása, amely ismételten lehetővé teszi az utcán alvás, vagy ha jobban tetszik, az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megszegése esetén az otthontalan emberek megbüntetését a kijelölt területeken. Az illetékesek máris akcióba lendültek.

2013. október 1.

Ismét szabálysértés az utcán élni

Nehéz mit mondani, amikor ma elfogadta az Országgyűlés a szabálysértési törvény módosítását, amely ismételten lehetővé teszi a hajléktalan emberek állami üldözését. Alkotmányos elvek és alapvető jogok semmibevételén keresztül vezetett az út azért, hogy állampolgárokat nem másért, hanem azért mert az utcán kényszerülnek élni akár elzárással is büntetni lehessen. 

2013. augusztus 28.

Hogyan lesz állami gondozott egy csecsemő, miközben vannak szülei

Máté élete első tíz hónapjában négy különböző helyen élt, mire a gyermekvédelem gondoskodásából visszakerülhetett saját családjához. A másodfokon eljáró hatóság megállapította, hogy a családot megfelelő indokok nélkül tették ki traumák sorozatának. Egyedi esetről van szó, vagy rendszerszerű hibáról? Esetleg azért történhetett meg mindez, mert Máté cigánynak született? 

2013. augusztus 19.

Rózsaszín jogfosztás

Közszolgálati jogviszonyban törvényesen veszélyeztethetők a fogyatékos állampolgárok. A gondnokság alá helyezés elavult és sokszor jogfosztó védelmi eszköz. Akit gondnokság alá helyezünk, azt gyakorta nem megvédjük, hanem még nagyobb kiszolgáltatottságba taszítjuk. A kormány az ENSZ felszólítására és a civilek nyomására is módosítana. Izzadságszagú, kínosan gyenge reformterveket tettek közzé. (Kép forrása.)

2013. április 7.

Hol tart ma az otthonszülés?

Április 7-e az otthonszülés világnapja. Két év telt el azóta, hogy Magyarországon az e területet szabályozó rendelet hatályba lépett. A gyakorlat azt mutatja, hogy a valódi választás lehetősége a nők számára még mindig nem adott, holott a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága 2010. decemberében kimondta, sérti a magánélethez való jogot, ha a nő nem dönthet arról szabadon, hol és milyen körülmények között szeretné világra hozni gyermekét.

2013. február 5.

Újabb helyi harcok a hajléktalanok ellen

Hogyan próbálják kijátszani az önkormányzatok az Alkotmánybíróság határozatát. Zord valóság az utcán. Az Alkotmánybíróság 2012. novemberi határozatával megsemmisítette a közterület életvitelszerű használatát büntetni rendelő jogszabályt, valamint azt a rendelkezést, mely lehetővé tette, hogy az önkormányzatok a kirívóan közösségellenes magatartásokat maguk határozzák meg és szankcionálják.A miniszterelnök nem sokkal az AB határozata után a Kossuth Rádióban a következőket nyilatkozta:"Az Alkotmánybíróság hozott egy döntést, ezt a döntést én tiszteletben tartom, de életszerűtlennek is látom, egyúttal ki kell mondani olyan alkotmányos elveket, akár az alkotmányban, amelyek lehetővé teszik, hogy az önkormányzatok úgy dönthessenek, hogy márpedig az ő közterületeiken nem élhetnek életvitelszerűen hajléktalanok." A kormányfő elmondta azt is: az állam az elmúlt időszakban képessé vált annyi menedékhely fenntartására, mint amennyi ember fedél nélkül él ma Magyarországon.