A TASZ cikksorozatban mutatja be mutatja be, hogy az új Polgári törvénykönyvben milyen emberi jogi problémák vannak. A Ptk. a mindennapi élet legfontosabb jogi kérdéseit szabályozza, a szerződésektől az öröklésen át a tulajdonjogig. A 368 oldalas törvényjavaslat végleges szövegét január 31-én ismerhettük meg. A zárószavazásig két hét sem telt el, így nem csak a civileknek, hanem még az országgyűlési képviselőknek sem volt elég idejük, hogy érdemben foglalkozzanak vele. A végeredményt még az eredeti törvény koncepciójának kidolgozója is kritizálta, míg sok szakmai, érdekképviseleti és civil szervezet hiányolta a megfelelő egyeztetést. A kormány a szavazás előtti napon is nagy mennyiségű és jelentős módosító javaslatot terjesztett elő. Megpróbáljuk követni a követhetetlent, és feltárni az emberi jogi problémákat az elfogadott törvényben. Korábbi írásunkban a családi jog alapjogsértő vonatkozásait tárgyaltuk. Ebben a részben a gondnoksági rendszer elmaradt reformjával foglalkozunk.
A nők elleni erőszak egyik igen gyakori formája az, amikor értelmi fogyatékos vagy mentális zavarokkal élő nőket kényszerűen sterilizálnak vagy kényszerítenek arra, hogy megszakítsák terhességüket. A rendszerváltás óta egyre nehezebb információkat szerezni a témáról, de egy 1989-ben publikált kutatás még nyíltan beszélt az embertelen gyakorlatról.
A fogyatékos személyek választójogának korlátozása az európai politikai hagyomány megszokott eleme. Mélyen beépült mind a választópolgárok, mind a politikusok tudatába, és maguk az érintettek is hajlamosak elfogadni a korlátozást. Európa lebontja a jogfosztás eszközeit, Magyarország azonban csak kozmetikázza.
Önmagában is elég lenne a nyomós érvekkel alá nem támasztott, ezer sebből vérző választási feliratkozás bevezetése, de a kormánypárti képviselők fricskát adtak az egész idős korosztálynak és a mozgáskorlátozottaknak is.
A Losonc melletti Szalatna határában 1951-ben létesítettek szociális intézetet fogyatékos gyerekek számára. Az államosított kastély épületében a szocializmusban és a rendszerváltás után is legalább 70 ember élt együtt. Az intézet pont olyan (volt), mint amilyen a magyar intézetek többsége is: kőkerítés, zsúfoltság, a lakók többsége alig-alig hagyhatta el az intézetet. Az élet legtöbbjük számára sokszor rettenetes volt. Az intézetet a közelmúltban bezárták, a lakók kiköltöztek. A TASZ forgatócsoportjának képes riportja.
“Ha nem itt lakom, akkor szerencsém van, akkor járhat iskolába?” – kérdezi Tomi anyukája. Mert a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek iskoláztatása ma főképpen szerencse dolga. Jogaik ugyanis alig vannak.
"Az állam akkor kezd el segíteni, amikor egy család már teljesen ellehetetlenül, amikor már teljesen padlóra kerül, holott ezt meg kellene előzni. Akkor kellene a segítséget nyújtani, amikor még nem ment teljesen tönkre egy család." A filmben megszólaló szülő, Domán Zoltán a hazai szociálpolitika egyik legfontosabb vonására világít rá. De milyen ez a szociálpolitika?
Magyarország 2007-ben csatlakozott az ENSZ Fogyatékos személyek jogairól szóló egyezményéhez. Az egyezményben vállalt kötelezettségek végrehajtását egy bizottság kíséri figyelemmel, tagjai rendszeresen készítenek jelentéseket az egyes országok releváns teljesítményéről. A bizottsági tagság elnyerése komoly presztízzsel jár, ezért a tagállamok igyekeznek olyan jelölteket állítani, akik megfelelnek az egyezmény által kijelölt szakmai és erkölcsi normáknak. Hazánkban a jelölési folyamat most politikai zsákmánnyá vált, miközben a történések jól mutatják a magyar fogyatékosügy rendszerbetegségeit: a kóros politikai befolyást és a civil társadalom politikai hatalomnak való kitettségét. E rendszerbetegségek nem újkeletűek, nem a jelenlegi kormányzati ciklus szülöttei. Írásunk aktualitását az adja, hogy az új bizottsági tagok – így a magyar jelölt esetleges – megválasztásáról szeptemberben hoznak döntést a részes államok.
Egyszerű választójogi kérdést tettünk fel a KIM-nek, az első válasz szerint egy egyéni képviselői indítványról nem őket kéne faggatnunk.A zavarba ejtő kérdés a gondnokság alá helyezett személyek választójogára vonatkozott. Az Alaptörvény ugyanis lehetővé teszi választójoguk korlátozását akkor, ha erről bírósági döntés áll rendelkezésre. Adatkérő levelünkben (pdf) részletesen ismertettük a magyar szabályozással ellentétes nemzetközi jogi helyzetet, majd feltettük a kérdést, a kormány hogyan kívánja orvosolni az Alaptörvény által megalapozott jogsértést. Végül kértük a minisztériumtól, hogy juttassa el számunkra a releváns hatástanulmányokat. Meglepő választ kaptunk.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint továbbra is tömegintézetekbe kell zárni a fogyatékos embereket, az intézetek megszüntetésére adott EU-forrásokat pedig intézetek építésére kell szánni. Legalábbis erről tanúskodik egy most előkészített törvénycsomag.
A SozialMarie díjat az osztrák Unruhe Privatstiftung alapította 2000-ben azzal a céllal, hogy társadalmi újításokat hozó programokat támogassanak. A TASZ idén második alkalommal nyerte el a díjat. Először 2007-ben a TASZ Médiamonitor programját ismerték el.
Az Új Polgári Törvénykönyv tervezetében olvasható gondnoksági szabályozással hazánk bizonyosan meg fogja sérteni a fogyatékosügyi ENSZ egyezményt. Erről korábban részletesen írtam. Érdemes most röviden szemügyre venni, hogy mit vár el az egyezmény a tagállamoktól. Hallgassuk meg Gombos Gábort, a bizottság magyar tagját, olvassunk bele az ENSZ dokumentumaiba, és nézzünk egy gyakorlati példát!Gombos Gábor (az ENSZ Fogyatékos személyek jogaival foglalkozó bizottságának magyar tagja) szerint “ha valakitől megtagadjuk a cselekvőképességet, akkor ezzel a hozzáférését tagadjuk meg bármilyen más jogához.” Ez az a körülmény, amiért a cselekvőképesség kérdését az ENSZ egyezmény szívének, a fogyatékosságügyi jogok legfontosabb elemének tekintik.(Interjú Gombos Gáborral, az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogai bizottságának magyar tagjával)Mire mond nemet az ENSZ egyezmény?Az egyezmény egyértelműen nemet mond a hagyományosan elterjedt, a fogyatékos emberek jogait korlátozó jogintézményre. Az egyezmény 12. cikke azt várja el a tagállamoktól, hogy a lehető legkevésbé korlátozzák a fogyatékos állampolgárok cselekvőképességét. Nem vitatja, hogy a fogyatékos emberek sokszor kerülhetnek kiszolgáltatott helyzetbe, lehetnek átverés vagy csalás áldozatai. De a védelem olyan formája, amely a lehetséges áldozatokat jó előre megfosztja döntési szabadságuktól, elfogadhatatlan a számára. Az ilyen védelem bizonyosan könnyű megoldás, de inkább árt, mint használ a fogyatékos embereknek.12. cikk. Törvény előtti egyenlőség 1. A részes államok újólag megerősítik, hogy a fogyatékossággal élő személyeknek joguk van ahhoz, hogy a törvény előtt mindenhol személyként ismerjék el őket.2. A részes államok elismerik, hogy a fogyatékossággal élő személyeket az élet minden területén másokkal azonos alapon megilleti a jog-, illetőleg cselekvőképesség.3. A részes államok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő személyek cselekvőképességének gyakorlásához esetlegesen szükséges segítség hozzáférhetővé váljon.4. A részes államok biztosítják, hogy a cselekvőképesség gyakorlására vonatkozó valamennyi intézkedés, a nemzetközi emberi joggal összhangban, megfelelő és hatékony biztosítékokat tartalmaz a visszaélések megelőzésére. Az ilyen biztosítékok garantálják, hogy a cselekvőképesség gyakorlására vonatkozó intézkedések tiszteletben tartják a személy jogait, akaratát és választásait, összeférhetetlenségtől és indokolatlan befolyástól mentesek, arányosak és a személy körülményeire szabottak, a lehető legrövidebb időre vonatkoznak, továbbá hogy a hatáskörrel rendelkező, független és pártatlan hatóság vagy igazságügyi szerv rendszeresen felülvizsgálja azokat. A biztosítékok azzal arányosak, amilyen mértékben az adott intézkedések érintik a személy jogait és érdekeit.5. E cikk rendelkezéseire figyelemmel a részes államok minden megfelelő és hatékony intézkedést megtesznek a fogyatékossággal élő személyek egyenlő jogának biztosítására a tulajdonhoz való joghoz és az örökléshez való joghoz, saját pénzügyeik ellenőrzéséhez, továbbá bankkölcsönhöz, jelzáloghoz és más pénzügyi hitelhez való egyenlő hozzáféréshez, illetve biztosítják, hogy a fogyatékossággal élő személyeket önkényesen ne foszthassák meg vagyonuktól. (Az egyezmény teljes szövege itt olvasható)
Az Alaptörvénybe írt választójogi korlátozás után a új Polgári Törvénykönyv tervezete is szomorú bizonyítéka annak, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere magasról tesz a fogyatékossággal élő magyarok állampolgári jogaira. A jelenlegi szabályozás a fogyatékos állampolgárok kirekesztésének legfontosabb törvényes tartópillére, amelynek átfogó reformja nélkül e népesség helyzetében igazi javulás nem fog bekövetkezni. A Fidesz-KDNP tervezete megőrizné a jogfosztó struktúrát.
Elindult a SozialMarie közönségszavazása! Szavazzon Ön is! A díjat olyan szociálisan innovatív kezdeményezések nyerhetik meg, amelyek innovációs erejét és kreativitását a gyakorlat is visszaigazolta. A bécsi Unruhe Magánalapítvány így szeretné szorosabbra szőni az innovatív szociális kezdeményezések közötti kapcsolatot, és hangsúlyosabban megjeleníteni a szociális innováció témáját a közbeszédben.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján közzétett 7 milliárd forintos pályázati kiírás révén járulna hozzá az Európai Unió ahhoz, hogy a nagy létszámú tömegintézményekben élő fogyatékos állampolgárok visszatérhessenek a társadalomba. Persze csak akkor, ha a kormány célja valóban az intézetek bezárása és a fogyatékos állampolgárok integrálódásának támogatása volna. Ez azonban a közzétett tender alapján kétséges.
Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának Hivatala 2011. december 21-én közzétett tanulmányában egy régóta húzódó vita végére tett pontot. Ha eddig nem tudtunk egyértelmű választ adni a kérdésre, hogy vajon a nemzetközi emberi jog elfogadhatónak tekinti-e a gondnokság alá helyezett személyek választójogának korlátozását, akkor most már egyértelmű a válasz: nem elfogadható számára a gondnokoltak választójogának automatikus és általános korlátozása, de elutasítja azt is, ha a gondnokság alá helyezett személyek választójogáról egyenkét döntenek a bíróságok, és csak indokolt esetben korlátozzák a választójogot.
Az Országgyűlés elfogadta a nemzeti köznevelésről szóló törvényt, s ezzel pont került a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek oktatási jogairól szóló vita aktuális fejezetének végére. Lázár János vitatott javaslatát az érintettek nyomására visszavonta, majd a velük egyeztetett verziót az Országgyűlés elfogadta. Az új szabályozás – a nyílt levélben vállalt garancia ellenére – valójában szegényíti az érintettek jogait, és az oktatási jogokhoz nem társít erős garanciákat. Megmagyarázzuk, hogy ez miért jó.
Lázár János a Népszabadság szombati számában közzétett nyílt levelében tett ígéretet arra, hogy a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek oktatási jogait veszélyeztető javaslatát visszavonja, és az oktatási jogokat kiterjesztő másik javaslatot terjeszt elő. Az ígéret egy részét tegnap délután váltotta be az Országgyűlés: a képviselők nem támogatták a módosító javaslat leginkább vitatott 7. pontját.
A súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek elemi oktatási jogait sodorja veszélybe Lázár János múlt héten benyújtott törvénymódosítási javaslata (pdf). A Fidesz frakcióvezetője eltörölné a minimális óraszámokra vonatkozó előírást megfosztva a leginkább rászorulókat a pedagógiai, gyógypedagógiai ellátás minimális garanciáitól is. Az indoklás szerint a lépéssel az lenne a cél, hogy szakemberek dönthessenek az adott fogyatékosság alapján a gyermek terhelhetőségéről. Dr. Márkus Eszter főiskolai docenssel, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatási dékánhelyettesével arról beszélgettünk, hogy ez mit jelent a gyerekek számára.
Lázár János eltörölné a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek osztályaiban a minimális óraszámokra vonatkozó előírást. A Fidesz frakcióvezetője nem segélyeket vagy kiváltságokat vonna vissza, hanem gyerekek elemi oktatási jogait sodorja veszélybe.
A TASZ álláspontja senki előtt nem titok, rendre elmondjuk kritikus véleményünket a fogyatékosokat és a pszichiátriai betegeket ápoló, gondozó intézményi rendszerről: a nagy létszámú bentlakásos intézetekre nincs szükség, kezdi előadását Verdes Tamás a Szocionet Mohácson szervezett szakmai napján. A hallgatóság soraiban jellemzően nagy létszámú bentlakásos intézetek vezetői ülnek. A TASZ betegjogi programjának munkatársa utána arról kezd beszélni, hogy az alatt a 10-20-30 év alatt, míg létrejön az alternatív szolgáltató rendszer, azaz megvalósul a 2041-ig szóló kitagolási stratégia, mit lehet tenni azért, hogy az adott körülmények között is megfelelő hangsúlyt kapjanak a lakók emberi jogai.
Hamarosan kormány elé kerülhet a fogyatékos személyeket elzáró tömegintézmények felszámolásának stratégiáját körvonalazó előterjesztés. A feladat egyszerű: fel kellene számolni és be kellene zárni a falvak szélén ácsorgó egykori kastélyokat és bérkaszárnyákat, valamint a rendszerváltás utáni két évtizedben épített totális intézményeket, mert ezek elzárják, elszigetelik az ott élő állampolgárokat, és mert az intézetekre költött adóforintok szemernyivel sem növelik a társadalom integráltságát vagy jólétét. A TASZ filmjében civil és szakmai szervezetek képviselői és munkatársai mondják el véleményüket a stratégiáról.
„Nem jártunk ki sehova, a lakóotthonban viszont jó, nem vagyunk bezárva, mint az intézetben, ahol csak ülni kellett, az udvarra se mehettünk ki” – meséli a TASZ Láthatatlanok című dokumentumfilmjében Baranyi Éva, aki ma a Tarka-Barka Lakóotthonban él. Több mint 10 év telt el azóta, hogy egy fogyatékos embereket gondozó, nagylétszámú intézetből egy bajai lakásba költözött társaival, ahol a szükségleteihez mérten segítséget kap.
Olyan, mintha még mindig gályákkal hajóznánk a Dunán, és új lapátokat vennék a rabszolgáknak, miközben járhatnánk villamossal, busszal vagy repülővel.Magyarországon 15 ezer fogyatékossággal és 8 ezer mentális zavarokkal élő személy él nagy létszámú bentlakásos otthonokban. Hazai és nemzetközi kutatások eredményei sokszor bizonyították, hogy az intézmények alkalmatlanok az itt élő lakók rehabilitációjára, mivel a tömeges együttélés, az üzemszerűen szervezett életmód és a sokszor szélsőséges területi elszigeteltség egy a hétköznapi társadalom életviszonyaitól élesen elkülönített és attól alapvetően különböző, mesterséges világot teremt. A nagy létszámú intézmények lebontásának igénye külföldön és hazánkban is fontos célkitűzés – de úgy tűnik, Magyarországon csak látszólag, ugyanis az elhatározott programok és ratifikált egyezmények ellenére a rendszerváltás óta változatlan a struktúra.
Legkésőbb május óta tudjuk, hogy a magyar Alkotmány megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét azzal, hogy a gondnokság alá helyezett személyeket automatikusan megfosztja választójoguktól – és hazánk megsért vele más, ugyancsak önszántából ratifikált nemzetközi dokumentumot, jelesül az ENSZ fogyatékosságügyi egyezményét is, amelyet a világon másodikként hirdetett ki a magyar Országgyűlés. Ha meggondoljuk, hogy a választásokon való részvétel joga a demokratikus társadalmak egyik legfontosabb tartópillére és az állampolgárok egyik legfontosabb joga, beláthatjuk, hogy nem jelentéktelen kérdésről van szó.
Dr. Halmos Szilvia – Dr. Jónás Tünde (2010): Hogyan csináld? Jogsegély első kézből. Budapest, Autisták Országos Szövetsége. 143 oldal. Az Autisták Országos Szövetsége gondozásában látott napvilágot a Hogyan csináld? Jogsegély első kézből című kiadvány. A vaskos füzet célja, hogy fogyatékossággal, autizmussal élő személyek és családtagjaik, szüleik számára konkrét helyzetekben adjon kézzel fogható tudást akkor, ha hátrányos megkülönböztetés éri őket, vagy ha valamely közszolgáltatás igénybe vétele során elutasítással, megalázó bánásmóddal találják szemben magukat. A feladat cseppet sem könnyű: a gyakorta szegénységben élő, jogi tudással nem rendelkező, esetenként alul-iskolázott és a helyi önkormányzat vagy az oktatási intézmények világában nehezen tájékozódó, megannyi megaláztatást megélt személyek számára kellett a szerzőknek olyan információt nyújtaniuk, amely lehetővé teszi számukra, hogy gyermekük iskoláztatásáért, orvosi ellátásáért vagy valamely szociális juttatás megszerzéséért önállóan is tenni tudjanak, vagy legalább egyértelmű legyen számukra, hogy kihez fordulhatnak, és hol számíthatnak segítségre. Érthető tehát, ha a füzet által megoldani kívánt legnagyobb feladat az információk tömörítése, konkretizálása, és a lehetséges megoldási alternatívák lehető legegyszerűbb megfogalmazása. A füzet első része ebben a tekintetben jelesre vizsgázik. 33 kártya sorolja az életszerű helyzeteket: „A kijelölt iskola túl messze van a lakóhelyünktől”, „Istvánt a bentlakásos intézményben valószínűleg erőszak, zaklatás éri”, „az orvos nem vállalja Kata kezelését” stb. A kártyákról nyilak mutatnak a füzet második részének megfelelő szakaszaihoz, ahol a konkrét problémával kapcsolatos jogok, jogszabályok és lehetséges megoldási módok leírásait találjuk meg. Az itt található szövegek értelmezése természetesen nehézkesebb, hiszen itt gyakorta a törvényekből vett hosszas idézeteket (is) találunk. Talán helyenként érdemes lett volna ezeket a meghatározásokat egyszerűsíteni, kiemelni a lényeget, képekkel vagy piktogramokkal segíteni az olvasó tájékozódását. Mindazonáltal a munka jól – az eddigi általam ismert hasonló kiadványoknál pedig mindenképpen jobban – használható számos probléma megoldására. Ha helyenként mégis hiányérzetem volt a munka olvasásakor, annak az a benyomásom volt az oka, mintha az főképpen a szülők által felvetett problémának a szülők szempontjából kívánatos megoldására összpontosítana. Ezek az esetek döntő többségében egybeesnek a fogyatékos családtag kérdéseivel és problémáival, de nem mindig, hiszen előfordulhat, hogy a családtagok és a fogyatékos személy között érdekkonfliktus keletkezik – ezekben a helyzetekben pedig a füzet inkább a családtagoknak, s kevésbé a fogyatékos személynek ad segítséget. Lássunk két példát! A Cselekvőképesség, gondnokság és szerződéskötés című szakasz (15-16. oldal) négy problémát kínál fel: (1) „Szabolcs nem a megfelelő gondnoksági státuszban van.” (2) „Én szeretnék Szabolcs gondnoka lenni.” (3) Szabolcs gondnokság alatt áll, és aláírattak vele olyan szerződést, amelyben túl terhes kötelezettséget vállalt.” (4) „Szabolcs nem áll gondnokság alatt, és aláírattak vele egy olyan szerződést, amelyben túl terhes kötelezettséget vállalt.” Úgy vélem, a kérdések között helye lenne annak a mondatnak is, hogy „Családom akaratom ellenére gondnokság alá akar helyezni”, vagy annak, hogy „Évek óta gondnokság alatt állok, és vissza akarom szerezni a cselekvőképességemet.” Az első és a második esethez tartozó egyik nyíl a gyámhatóság által megindított polgári peres eljárást ajánlja az olvasó figyelmébe, ahol a szerzők „jogi segítő, ügyvéd közreműködését nem feltétlenül javasolják” (37. oldal). Ezzel a mondattal aligha érthetünk egyet, hiszen a fogyatékos alperesnek nem lehet az az érdeke, hogy a bírósági eljárásban őt ügyvéd ne képviselje. Ilyen érdek csak a család vagy gyámhivatal részéről merülhet fel, mondjuk azokban a helyzetekben, amikor a fogyatékos családtagot szülei gondnokság alá kívánják helyezni, hogy bentlakásos intézménybe utalják. S – iménti példánknál maradva – míg a Személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények című fejezethez lapozva (18-19. oldal) számos fontos és életszerű problémakártyát találunk (az intézményen belüli zaklatás eseteitől a család látogatásának megakadályozásáig), közöttük nem leljük meg az „Akaratom ellenére bentlakásos intézménybe akarnak vinni” feliratú kártyát, amelyre a hazai fogyatékossággal élő személyek sokaságának lenne szüksége. Második példa: Az Egészségügyi ellátás című szakasz négy problémát sorol fel: (1) „Az orvos nem vállalja Kata kezelését.” (2) „Kata egészségügyi állapotával kapcsolatban nem kap/kapunk megfelelő tájékoztatást”. (3) „Kata betegjogait sérti az egészségügyi szolgáltató eljárása: megalázóan bánnak vele.” (4) „Kata számára időpontot kértünk, de nem kaptunk / nem tartották be. Úgy vélem, hogy e mondatok mellett helye lenne annak a mondatnak is, hogy „akaratom ellenére akarnak orvosi beavatkozást végrehajtani rajtam”, vagy annak, hogy „akaratom ellenére művi meddővé tételemet akarják elvégezni.” A példák sorolhatók, de nem a végtelenségig. Mert ha a füzet esetenként nem kellően érzékeny a család és a fogyatékos családtag érdekeinek szétválasztására, a legtöbb kártya és a hozzájuk tartozó leírások valós és tényleges helyzetekre hathatós megoldási ötleteket, utakat kínálnak fel. S talán ennél is fontosabb az, hogy a füzetet végigolvasva láthatóvá válik, hogy a fogyatékos személyeket sújtó jogsértések jelentős részére a magyar jogrendszer kínál valamilyen megoldást. Ezek gyakorta félmegoldások, rossz vagy megalázó kompromisszumok, akár az érintettek valós problémáját csak alig-alig érintő alternatívák. Tapasztalataim szerint azonban már ezek bejárása is sokak ügyét előre lendítheti: a hatóságok felé küldött jelzések, a megindított eljárások, a jogsértések bíróság elé vitele sokszor segíthetnek abban, hogy a családok életminősége és önbecsülése legalább minimális mértékben javuljon. A füzet pedig éppen ezt mutatja meg, és ad hozzá kézzel fogható támpontokat. Olvasatomban az egész munka arról próbálja meggyőzni az olvasót, hogy a jogok nem önmagukban léteznek, hanem csak akkor, ha azokat használják, számon kérik, peresítik vagy követelik. A törvényeken van mit módosítani és csiszolni, de a Magyarországon élő fogyatékos állampolgárok kezében számos jogi lehetőség van, amellyel élhetnek, és amellyel jobbra fordíthatják sorsukat. Ez a füzet ebben nagyon sokat segíthet nekik. Verdes Tamás
Az Európai Unió Strukturális Alapjainak célja, hogy a csatlakozó államok megújítsák rosszul működő szociális szolgáltatásaikat. Egy most közzétett kutatás szerint azonban Magyarország sok esetben az elavult és nem hatékony szolgáltatások működési költségeinek megfinanszírozására fordítja a fejlesztésre szánt pénzeket.
1998-ban törvény rögzítette, hogy a fogyatékos személyeket elzáró tömegintézmények legnagyobb részét 2010 január 1-ig meg kell szüntetni, s ekkorra biztosítani kell, hogy az érintettek emberléptékű, kiscsoportos lakóközösségekben éljenek; vagyis azt, hogy az államszocializmus által a társadalom láthatatlan és eldugott zugaiba száműzött emberek visszatérhessenek a hétköznapi élet megszokott színtereire: a szomszédságunkba.
