A fene se gondolta volna, hogy a „gyilkos fürdősó” mítosza pont a mefedron betiltása után fog újra megjelenni hazánkban, azt pedig pláne nem, hogy a tévhit visszatérését az USA Drogellenes Ügynökségének (DEA) bejelentésére próbálják kenni.

Amikor egy népszerű belvárosi szórakozóhelyen kialakult tülekedésben három kislányt agyontaposnak, érthető, ha a közvélemény azonnal felelősök után kiált és az okok kivizsgálását követeli. Az is teljesen érthető, ha a köznek felelős politikusok megpróbálják kielégíteni a közvélemény ezen igényét, vizsgálatot kezdeményeznek a felelősök azonosítására és ellenőrzik a szórakozóhelyek engedélyeit, illetve a biztonsági előírások betartását. Az azonban már a politikai abszurd kategóriájába tartozik, amikor Pintér Sándor belügyminiszter a tragédia által kiváltott hullámokat meglovagolva próbálja beadni a saját diszkórazziás programját a médiának, és senki nem mutat rá, hogy kilóg a politikai lóláb.

Sokan vagyunk akik nem szeretünk vagy nincs időnk rendet rakni, takarítani. Ilyenkor gyakran csak elrakjuk a szekrény mélyére a rendetlenséget okozó tárgyakat, a koszt pedig besöpörjük oda, ahol nem látszik. Aztán szép lassan a szekrényt már nem lehet becsukni, a szőnyeg alatt púposodó porban pedig orra bukunk. De egy darabig működik ez a trükk, egészen komfortosan érezhetjük magunkat a koszos és rendetlen lakásunkban. Ugyanezt teszi a politika és a döntéshozók a hajléktalan és szegény emberekkel. Megpróbálja eltünteti a leginkább szembetűnő jelenségeket: az aluljáróban alvó, a kukában turkáló, a megállóban kalapozó embereket.

Még magunkhoz sem térhettünk a legutóbbi médiabotrányból, amikor az MR1 riportere az emberi jogok világnapján megtagadta a TASZ elnökével, Dénes Balázzsal készített interjú leadását – mondván, hogy a “jelenlegi helyzetben” ilyet ő nem közölhet. És máris itt a következő példa arra, merre felé is halad a sajtószabadság Magyarországon.

“Azért járnak ide szúrni a drogfogyasztók, mert innen több irányban is el lehet menekülni, ha jön a rendőrség” – mutat körbe Vova, az utcai megkereső munkás. Egy kivilágítatlan, behavazott parkban állunk Moszkva belvárosában, amelyet az egyik oldalról egy telegrafittizett téglafal, a másik oldalról pedig egy forgalmas autóút övez. Van egy másik előnye is: nem messze innen van egy éjjel-nappal nyitva tartó gyógyszertár, ahol különféle opioid-tartalmú drogokat árulnak – orvosi recept nélkül, mi mellesleg törvénytelen. Az utóbbi években az oroszországi illegális drogpiac nagy átalakuláson ment keresztül: míg korábban a házilag kotyvasztott opium-készítmények és a heroin dominálták, addig ma már a legtöbb fogyasztó a legális gyógyszeriparról származó szereket vásárol és ad be magának intravénás úton.

"Magyarország a HIV-járvány szempontjából szerencsésnek mondható." Ez a mondat már számtalanszor elhangzott és biztosan a mai AIDS viágnapon is el fog még hangzani. Ha csak a száraz számokat nézzük, valóban szerencsésnek nevezhetjük magunkat, Magyarország a legalacsonyabb fertőzöttségű országok között szerepel. Azonban ha egy kicsit a számok mögé nézünk, akkor már egyáltalán nem ennyire kedvező a kép.

Olyan, mintha még mindig gályákkal hajóznánk a Dunán, és új lapátokat vennék a rabszolgáknak, miközben járhatnánk villamossal, busszal vagy repülővel.Magyarországon 15 ezer fogyatékossággal és 8 ezer mentális zavarokkal élő személy él nagy létszámú bentlakásos otthonokban. Hazai és nemzetközi kutatások eredményei sokszor bizonyították, hogy az intézmények alkalmatlanok az itt élő lakók rehabilitációjára, mivel a tömeges  együttélés, az üzemszerűen szervezett életmód és a sokszor szélsőséges területi elszigeteltség egy a hétköznapi társadalom életviszonyaitól élesen elkülönített és attól alapvetően különböző, mesterséges világot teremt. A nagy létszámú intézmények lebontásának igénye külföldön és hazánkban is fontos célkitűzés – de úgy tűnik, Magyarországon csak látszólag, ugyanis az elhatározott programok és ratifikált egyezmények ellenére a rendszerváltás óta változatlan a struktúra. 

Legkésőbb május óta tudjuk, hogy a magyar Alkotmány megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét azzal, hogy a gondnokság alá helyezett személyeket automatikusan megfosztja választójoguktól – és hazánk megsért vele más, ugyancsak önszántából ratifikált nemzetközi dokumentumot, jelesül az ENSZ fogyatékosságügyi egyezményét is, amelyet a világon másodikként hirdetett ki a magyar Országgyűlés. Ha meggondoljuk, hogy a választásokon való részvétel joga a demokratikus társadalmak egyik legfontosabb tartópillére és az állampolgárok egyik legfontosabb joga, beláthatjuk, hogy nem jelentéktelen kérdésről van szó.

2010. május 8. kellemes kis napnak ígérkezett a reggae zene kedvelőinek: ezen az estén került sor a Jango Fever nevű szabadtéri zenei fesztiválra Fót határában, ahol olyan zenekarok szórakoztatták (volna) a nagyérdeműt, mint a Riddim Colony, a Vibekillaz Crew és Lions of Suburbia. Éjjel 11 óra körül, amikor éppen bemelegedett volna a hangulat, megjelent egy tucat járőrautó és teljesen körbezárta a helyszínt.

Képzeljük el, hogy az autó szervizben közlik az elvégzett karbantartási munkáért fizessünk X ezer forintot. Nyilvánvaló, hogy rákérdezünk: pontosan milyen szolgáltatásért fizetünk, milyen javításokat eszközöltek karbantartás címén. Egy nem teljesen balek autótulajdonos nem fizet egy fillért sem, ha nem kap részletes tájékoztatást. Az állam azonban nem feltétlenül ilyen makacs tulajdonos. A Fővárosi Önkormányzat példának okáért egy híd felújítására szerződött három nagy céget tömörítő MH 2010 konzorciummal, amely negyedévente ad teljesítési igazolást a megrendelőnek. A mindössze egy oldalas, második részszámla általános kiadásként 695 millió forintos tételt tartalmaz – hogy pontosan ez mit takar, azt nem lehet tudni. Ezt látván felmerül: az ország legnagyobb önkormányzata megelégszik az ellenőrzésnek ezzel a bemondásos formájával? A válasz az, hogy igen: mivel fix áras megrendelésről van szó, nem bajlódnak a részletekkel, hiszen többet úgyse kérhetnek. A gondos gazda ideájától kissé távoli kép komoly aggályokat kelt. Öröm az ürömben, hogy a magyar jog szerint a közvagyonnal való gazdálkodás ellenőrzése – éppen az ilyen nemtörődömség miatt - nem az állam monopóliuma. A közpénzek átláthatóságának igen progresszív szabályozása révén - elméletileg! – mindenki jogosult tájékozódni, akár az önkormányzat helyett is. Így tett Tenczer Gábor újságíró is, aki többek közt arra kérdezett rá az MH konzorciumnál, hogy ez a 695 millió forintos általános kiadás mit takar pontosan. Az adatok nem léteznek, a konzorcium nem perelhető, egyébként is titoktartási kötelezettség terheli, hiszen az információ üzleti titok – lényegében így foglalható össze a felújítást végző cégeket tömörítő szervezet álláspontja. Az eset a bíróság elé került, hiszen ha a konzorcium nem hajlandó tájékoztatást adni, a városvezetés nem rendelkezik releváns adatokkal, akkor nem fog egyhamar tisztulni a kép.

Bár az előzetes közvéleménykutatások nagy része a legalizáció-pártiak többségét mérte a kaliforniai választók körében, a 19. Javaslat elbukott és a fű egyelőre nem lesz legális az államban (55% nem - 45% igen). Úgy tűnik, pont az történt, amiről a Tilos Rádió Morális Vállalkozók c. műsorában beszélgettünk előző este: bár a választások előtt sokan hangoztatták pozitív véleményüket a legalizációs javaslatról, a szavazófülkében győzött az ismeretlentől való félelem, és talán valami más is.

Lázár János, a nagyobb kormánypárt frakcióvezetője úgy döntött, hogy „a rendszerváltás első időszakának lezárását” kezdeményezi – az általa benyújtott T/1445 törvényjavaslat általános indoklása szerint. Ennek eszközéül a törvényhozó hatalom jogállami kontrollja, az Alkotmánybíróság korlátozását ajánlja oly módon, hogy ezentúl azokat a törvényeket, amikről a nép sem dönthet, azokat az Alkotmánybíróság se vizsgálhassa. Mindezt arra válaszul javasolja a frakcióvezető, hogy az Alkotmánybíróság a kormánypártok által alkotott különleges adózási törvényt alkotmányellenesnek mondta ki.

Képzeljük el, hogy valakit az éjszaka közepén előállít a rendőrség – az előállítás oka itt most közömbös, legyen mondjuk garázdaság, vagy éppen egy szimpla országúti ellenőrzés során felmerült probléma. A gyanúsított viselkedhet tisztelettudóan vagy éppen trágárul a rendőrökkel, lehet nő vagy férfi, fiatal vagy öreg. Mindenesetre a lényeg az, hogy a járőrök arra gyanakszanak, hogy az illető kábítószeres befolyásoltság alatt áll. A rendőrségi törvény szerint ilyen esetben a gyanúsított előállítható és “az egészségügyi szolgálat igénybevételével vér, vizelet és műtétnek nem minősülő módon egyéb minta adására kötelezhető”.

Dr. Halmos Szilvia – Dr. Jónás Tünde (2010): Hogyan csináld? Jogsegély első kézből. Budapest, Autisták Országos Szövetsége. 143 oldal. Az Autisták Országos Szövetsége gondozásában látott napvilágot a Hogyan csináld? Jogsegély első kézből című kiadvány. A vaskos füzet célja, hogy fogyatékossággal, autizmussal élő személyek és családtagjaik, szüleik számára konkrét helyzetekben adjon kézzel fogható tudást akkor, ha hátrányos megkülönböztetés éri őket, vagy ha valamely közszolgáltatás igénybe vétele során elutasítással, megalázó bánásmóddal találják szemben magukat. A feladat cseppet sem könnyű: a gyakorta szegénységben élő, jogi tudással nem rendelkező, esetenként alul-iskolázott és a helyi önkormányzat vagy az oktatási intézmények világában nehezen tájékozódó, megannyi megaláztatást megélt személyek számára kellett a szerzőknek olyan információt nyújtaniuk, amely lehetővé teszi számukra, hogy gyermekük iskoláztatásáért, orvosi ellátásáért vagy valamely szociális juttatás megszerzéséért önállóan is tenni tudjanak, vagy legalább egyértelmű legyen számukra, hogy kihez fordulhatnak, és hol számíthatnak segítségre. Érthető tehát, ha a füzet által megoldani kívánt legnagyobb feladat az információk tömörítése, konkretizálása, és a lehetséges megoldási alternatívák lehető legegyszerűbb megfogalmazása. A füzet első része ebben a tekintetben jelesre vizsgázik. 33 kártya sorolja az életszerű helyzeteket: „A kijelölt iskola túl messze van a lakóhelyünktől”, „Istvánt a bentlakásos intézményben valószínűleg erőszak, zaklatás éri”, „az orvos nem vállalja Kata kezelését” stb. A kártyákról nyilak mutatnak a füzet második részének megfelelő szakaszaihoz, ahol a konkrét problémával kapcsolatos jogok, jogszabályok és lehetséges megoldási módok leírásait találjuk meg. Az itt található szövegek értelmezése természetesen nehézkesebb, hiszen itt gyakorta a törvényekből vett hosszas idézeteket (is) találunk. Talán helyenként érdemes lett volna ezeket a meghatározásokat egyszerűsíteni, kiemelni a lényeget, képekkel vagy piktogramokkal segíteni az olvasó tájékozódását. Mindazonáltal a munka jól – az eddigi általam ismert hasonló kiadványoknál pedig mindenképpen jobban – használható számos probléma megoldására. Ha helyenként mégis hiányérzetem volt a munka olvasásakor, annak az a benyomásom volt az oka, mintha az főképpen a szülők által felvetett problémának a szülők szempontjából kívánatos megoldására összpontosítana. Ezek az esetek döntő többségében egybeesnek a fogyatékos családtag kérdéseivel és problémáival, de nem mindig, hiszen előfordulhat, hogy a családtagok és a fogyatékos személy között érdekkonfliktus keletkezik – ezekben a helyzetekben pedig a füzet inkább a családtagoknak, s kevésbé a fogyatékos személynek ad segítséget. Lássunk két példát! A Cselekvőképesség, gondnokság és szerződéskötés című szakasz (15-16. oldal) négy problémát kínál fel: (1) „Szabolcs nem a megfelelő gondnoksági státuszban van.” (2) „Én szeretnék Szabolcs gondnoka lenni.” (3) Szabolcs gondnokság alatt áll, és aláírattak vele olyan szerződést, amelyben túl terhes kötelezettséget vállalt.” (4) „Szabolcs nem áll gondnokság alatt, és aláírattak vele egy olyan szerződést, amelyben túl terhes kötelezettséget vállalt.” Úgy vélem, a kérdések között helye lenne annak a mondatnak is, hogy „Családom akaratom ellenére gondnokság alá akar helyezni”, vagy annak, hogy „Évek óta gondnokság alatt állok, és vissza akarom szerezni a cselekvőképességemet.” Az első és a második esethez tartozó egyik nyíl a gyámhatóság által megindított polgári peres eljárást ajánlja az olvasó figyelmébe, ahol a szerzők „jogi segítő, ügyvéd közreműködését nem feltétlenül javasolják” (37. oldal). Ezzel a mondattal aligha érthetünk egyet, hiszen a fogyatékos alperesnek nem lehet az az érdeke, hogy a bírósági eljárásban őt ügyvéd ne képviselje. Ilyen érdek csak a család vagy gyámhivatal részéről merülhet fel, mondjuk azokban a helyzetekben, amikor a fogyatékos családtagot szülei gondnokság alá kívánják helyezni, hogy bentlakásos intézménybe utalják. S – iménti példánknál maradva – míg a Személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények című fejezethez lapozva (18-19. oldal) számos fontos és életszerű problémakártyát találunk (az intézményen belüli zaklatás eseteitől a család látogatásának megakadályozásáig), közöttük nem leljük meg az „Akaratom ellenére bentlakásos intézménybe akarnak vinni” feliratú kártyát, amelyre a hazai fogyatékossággal élő személyek sokaságának lenne  szüksége. Második példa: Az Egészségügyi ellátás című szakasz négy problémát sorol fel: (1) „Az orvos nem vállalja Kata kezelését.” (2) „Kata egészségügyi állapotával kapcsolatban nem kap/kapunk megfelelő tájékoztatást”. (3) „Kata betegjogait sérti az egészségügyi szolgáltató eljárása: megalázóan bánnak vele.” (4) „Kata számára időpontot kértünk, de nem kaptunk / nem tartották be. Úgy vélem, hogy e mondatok mellett helye lenne annak a mondatnak is, hogy „akaratom ellenére akarnak orvosi beavatkozást végrehajtani rajtam”, vagy annak, hogy „akaratom ellenére művi meddővé tételemet akarják elvégezni.” A példák sorolhatók, de nem a végtelenségig. Mert ha a füzet esetenként nem kellően érzékeny a család és a fogyatékos családtag érdekeinek szétválasztására, a legtöbb kártya és a hozzájuk tartozó leírások valós és tényleges helyzetekre hathatós megoldási ötleteket, utakat kínálnak fel. S talán ennél is fontosabb az, hogy a füzetet végigolvasva láthatóvá válik, hogy a fogyatékos személyeket sújtó jogsértések jelentős részére a magyar jogrendszer kínál valamilyen megoldást. Ezek gyakorta félmegoldások, rossz vagy megalázó kompromisszumok, akár az érintettek valós problémáját csak alig-alig érintő alternatívák. Tapasztalataim szerint azonban már ezek bejárása is sokak ügyét előre lendítheti: a hatóságok felé küldött jelzések, a megindított eljárások, a  jogsértések bíróság elé vitele sokszor segíthetnek abban, hogy a családok életminősége és önbecsülése legalább minimális mértékben javuljon. A füzet pedig éppen ezt mutatja meg, és ad hozzá kézzel fogható támpontokat. Olvasatomban az egész munka arról próbálja meggyőzni az olvasót, hogy a jogok nem önmagukban léteznek, hanem csak akkor, ha azokat használják, számon kérik, peresítik vagy követelik. A törvényeken van mit módosítani és csiszolni, de a Magyarországon élő fogyatékos állampolgárok kezében számos jogi lehetőség van, amellyel élhetnek, és amellyel jobbra fordíthatják sorsukat. Ez a füzet ebben nagyon sokat segíthet nekik. Verdes Tamás  

Számítottunk rá, hogy a drogkérdés előbb-utóbb ismét a politikai figyelem átkos-áldásos figyelmének középpontjába fog kerülni, hiszen a türelmetlenség és a rendcsinálás növekvő társadalmi igénye szinte kínálja a politikusok számára az olcsó népszerűségszerzésnek ezt a formáját. A drogkártya a politika jolly-jokere: ha éppen nincs mondanivalód vagy épkézláb koncepciód a szociális és gazdasági problémák megoldásáról, könnyedén tematizálhatod a közbeszédet azzal, hogy egy olyan elutasított és megvetett társadalmi csoport ellen emelsz szót, mint történetesen a drogfogyasztók csoportja. Tiltsuk be, szigorítsunk, vessünk véget – ehhez nem kell hatásvizsgálat, nem kell ész sem, elég a választópolgárt az alantas ösztönszinten megérinteni, beindítani a természetes morális pánikreakciót, mint Pavlov a nyálelválasztást.

Miközben Európában egyre népszerűbbekké válnak az olyan politikai elképzelések, amelyek a különféle kisebbségek kirekesztését és megbélyegzését szolgálják, Ázsiában már nagy hagyományai vannak annak, hogyan tüntessék el a nemkívánatos elemeket az utcáról. Kambodzsa nagyvárosaiban például a katonai rendőrség rendszeres razziák során gyűjti össze a drogfogyasztókat, az utcai szexmunkásokat, hajléktalanokat és az utcagyerekeket, majd olyan “szociális” vagy “rehabilitációs” központokba zárja őket, ahol minden bírósági eljárás nélkül hosszú évekig tarthatják őket fogva. Az ilyen központok papíron az együttélésre képtelen egyének szociális rehabilitációját szolgálják, a valóságban azonban koncentrációs táborok, ahol a rabokat embertelen körülmények között, fizetés nélkül dolgoztatják. A kezelés nevében, de valójában bármiféle kezelés nélkül.A becslések szerint Kambodzsában, Kínában, Laoszban, Vietnámban és Thaiföldön mintegy 400 ezer ember raboskodik hasonló helyeken, a fellebbezés vagy bármilyen jogorvoslat lehetőségének teljes hiányában. A TASZ rövid filmje ezekről a táborokról szól, és arról a küzdelemről, amelyet más szervezetekkel együtt a nemzetközi politikai fórumokon vívunk ezeknek a táboroknak a bezárásáért.

Spiró György regényében, a Feleségversenyben a jövő Magyarországa több értelemben is végleg kettészakad: politikailag, szociálisan és kulturálisan. Leszakadnak a szegények, kiszakadnak a romák és az egész ország elszakad Európától és annak értékrendjétől. Bár a regény sok szempontból egy olyan negatív utópiát vázol fel, amelynek a megvalósulására ebben a formában hál’Istennek nem sok esély van, a széttöredezettség csírái már itt vannak velünk, és sehol sem látszik ez ennyire nyilvánvalóan, mint amikor ellátogatunk egy romák által (is) lakott borsodi faluba, ahol a szegregáció nem valami homályos, absztrakt terminus, hanem szemmel látható és kézzel fogható valóság. 

Az Európai Unió Strukturális Alapjainak célja, hogy a csatlakozó államok megújítsák rosszul működő szociális szolgáltatásaikat. Egy most közzétett kutatás szerint azonban Magyarország sok esetben az elavult és nem hatékony szolgáltatások működési költségeinek megfinanszírozására fordítja a fejlesztésre szánt pénzeket.

A múlt héten Szócska Miklós, egészségügyi államtitkár bejelentette, hogy megszüntetik az Egészségbiztosítási Felügyeletet 2010 szeptemberétől. A felügyelet a betegjogok érvényesülése szempontjából igen fontos feladatokat lát el.Az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) tevékenységének egy jelentős részét az egyedi panaszok kivizsgálása jelenti. Az EBF-hez fordulhat minden biztosított az egészségügyi szolgáltatás igénybevétel során keletkezett panaszával. A panasztétel illetékmentes, s a felügyelet rögzített határidőn belül kivizsgálja a panaszt, majd a meghozott határozatát anonimizálva nyilvánosságra hozza a honlapján. Az EBF jogosítványa e körben többek között a jogsértő magatartástól való eltiltásra, a kötelezettség teljesítésére való felhívásra terjedhet ki, illetve bírságolási joga is van. Ez a panasztételi eljárás azért garanciális a betegjogok érvényesülése szempontjából, mert olcsón és viszonylag gyorsan, az adott egészségügyi szolgáltatótól teljesen független, valódi jogosítványokkal felruházott testület jár el, s vizsgálja ki az egyedi kérelmeket.

A kormányzati többség újabb alkotmánymódosítási lázban ég, az alkotmánybírák választásának menetét készülnek átírni saját szájuk íze szerint. Eddig minden frakció egy-egy tagot delegált az alkotmánybíró jelölőbizottságba, akik jelölése alapján a Parlament kétharmados többséggel választotta meg a képviselőket. Ez az alkotmányos passzus biztosítja, hogy ne a Parlamentben esetleg kétharmados többséghez jutó párt privilégiuma legyen az alkotmányvédő szerv tagjainak megválasztása. Már a korábbi hetekben megismerhettük, hogy az új kormánytöbbség nem az önmérséklet oltárán készül áldozni éjt nappallá téve. Az alkotmánybírák választását megváltoztatni akaró javaslat (T/189, T/190) azonban más, a kétharmados többséggel szembeni utolsó írott korlátot kívánja lebontani. Félre értés ne essék: nem a kétharmados többség választási súlyát vitatjuk el, a képviselők kétharmada nélkül ma sem lehet alkotmánybírót választani. Azt vitatjuk, hogy egy alkotmányos demokráciában a hatalom korlátozását biztosító eljárások felszámolása legitim lehet.

Az elmúlt napokban a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező FIDESZ-KDNP szövetség minden korábbi tempót meghaladva kezdett neki a jogalkotási munkának. Hagyjuk most, hogy a jogalkotási munka dandárját a legtöbb demokratikus országban általában igazságügy-minisztériumok képzett kodifikátorai végzik hatástanulmányok és elemzések alapján, és nem egyéni képviselők hirtelen felindulásból (hogy az új kormányzati struktúrában hol lesz vagy lesz-e jogalkotási osztály, egyelőre rejtély). Hagyjuk azt is, hogy az Alkotmányt nem szerencsés ad hoc alapon módosítgatni, hagyjuk a demagóg egyéb törvényjavaslatokat, fogalkozzunk a szerdai adaggal, az Országgyűlés elé az Úr 2010. esztendejének május 19. napján (jobb, ha már most megszokjuk a dátumok helyes és istenfélő keltezését) terjesztett, a Nemzeti Összetartás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslattal, melynek szövege nemes egyszerűséggel így kezdődik: "Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni…"

A Legfelsőbb Bíróság becsületsértés miatt megrovásban részesítette Uj Pétert, mert a Népszabadságban azt találta mondani, hogy a Tokaj Kereskedőház olcsó bora szar.Első fokon, a II. és III. Kerületi Bíróság rágalmazás miatt próbára bocsátotta, a Fővárosi Bíróság másodfokon becsületsértéssé minősítette a Tokaj Kereskedőház borának leszarozását, és megrovásban részesítette az újságírót. Felülvizsgálat során a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta az ítéletet.Lássuk mi is történt pontosan. 2008. január 2-án megjelent egy glossza a Népszabadságban.

A sajtóból értesülhettünk arról, hogy február végén a rendőrség rajtaütött egy debreceni szórakozóhelyen tartott zártkörű bulin, mivel a rendőrség közleménye szerint lakossági bejelentést kaptak arról, hogy ott “kábítószeres parti” zajlik, ahová “csak előzetes telefonos bejelentés alapján lehetett bejutni”. A helyszínen 46 szórakozó fiatalt állítottak elő, közülük szinte mindegyiknek pozitív lett a vizeletmintája kábítószer-fogyasztásra. A média által csak “drogbuliként” aposztrofált rendezvényről a mentők két embert is kórházba szállítottak – az MTI tudósítása szerint “drogtúladagolás” miatt.

A szülés és a születés rendkívül intim esemény az ember életében, amelyben megmutatkozhat az ember életfelfogása, elképzelése a világról. Különböző emberek különböző módokon kívánják megélni azt. E kérdésben az állam feladata sokrétű, egyfelől biztosítania kell az élet védelmét, úgy hogy megfelelő körülményeket teremt, garanciákkal biztosítja az anya és a gyermek védelmét. Másfelől az állam kötelessége, hogy a szükséges legkisebb mértékben avatkozzon bele a magánélet e belsőséges szegletébe. Emellett még olyan feladatok is felmerülnek mint a tájékoztatás, az egyenlő hozzáférés megteremtésének problémái.

Mit ígérnek a pártok a drogpolitika terén?Míg a 90-es évek végén a drog még kedvelt választási kampánytéma volt, ma ez már nincs így. Ez egyrészt szerencsés, mivel visszaszorult a demagógia, másrészt viszont sajnálatos, mert nem ad lehetőséget a drogpolitikáról folytatott értelmes és józan párbeszédre sem. Az MDF választási programjában a téma egyszer sem kerül említésre. Hasonló a helyzet a Fidesz programjával is, amelyben nem olvashatunk a Spiák Ibolya által beígért büntetőjogi szigorításról, sem a prevencióról vagy a kezelésről. A büntetőjogi szabályozással kapcsolatos általános tervekből (pl. “három csapás”) azonban arra következtethetünk, hogy a Fidesz-kormány a zéró-tolerancia megközelítését fogja alkalmazni a drogpolitika terén. A Jobbik programja (lásd korábbi elemzésünket a Drogriporteren) a szigorú rendőri fellépésben és önfenntartó börtönök építésében látja a megoldást, hisznek ugyanis “a szigorú büntetés és a hosszú börtönévek elrettentő hatásában”, és úgy gondolják, hogy “a jognak a társadalom morális értékítéletét is tükröznie kell”. Az MSZP választási programjában szerepelnek ugyan szóvirágok arról, hogy a “szenvedélybeteg-ellátás jelenlegi színvonalának fenntartása nélkülözhetetlen”, illetve fejlesztéseket kell “előkészíteni”, azonban elég nehéz eltekinteni attól a ténytől, hogy a jelenlegi kormánynak lett volna lehetősége a drogpolitika reformjára, mind a büntetőjog, mind az egészségügy terén, de ezt nem tette meg.

1998-ban törvény rögzítette, hogy a fogyatékos személyeket elzáró tömegintézmények legnagyobb részét 2010 január 1-ig meg kell szüntetni, s ekkorra biztosítani kell, hogy az érintettek emberléptékű, kiscsoportos lakóközösségekben éljenek; vagyis azt, hogy az államszocializmus által a társadalom láthatatlan és eldugott zugaiba száműzött emberek visszatérhessenek a hétköznapi élet megszokott színtereire: a szomszédságunkba.

A Köztársasági Elnök aláírta a holokauszt nyilvános tagadásáról szóló törvényt. Ez alapján bárki, aki nyilvánosan tagadja, kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel a holokausztot, és ezzel a holokauszt áldozatának emberi méltóságát megsérti, akár három év börtönbüntetéssel is büntethető.

A jelek szerint (a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. által kiadott közlemény és jópár sajtóorgánum témához való hozzáállása alapján) úgy tűnik, sokan nincsenek tisztában a TASZ szerepével a sávolyi ügyben. Ezeket a félreértéseket szeretnénk az alábbiakban tisztázni, bízunk benne, hogy sikerrel.