TASZ összes cikke

Vissza a jövőbe
2012. december 3.

Bíróság előtt is megvédi állításait a TASZ

Egy februári blogposztunkban arról számoltunk be, hogy a gyöngyöspatai általános iskolában hátrányos megkülönböztetés éri a roma gyerekeket, miután a Hír tévé olyan riportokat készített, amelyekben ennek ellenkezőjét próbálta bizonyítani. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) egyenesen perre ment a szegregáció megállapításáért. Blogposztunkban és filmünkben feltártuk és bizonyítottuk, hogy a Hír tévé félrevezeti nézőit. A Hír tévé ezután pert indított ellenünk jó hírnév megsértése miatt.

2012. december 1.

„HIV-vel élőket a döntéshozó asztalhoz" (GNP+)

December 1-je 1988 óta az AIDS Világnapja. Ezen a napon az AIDS-elleni küzdelem kerül a figyelem középpontjába, rendezvények sora és a sajtó is érezhetően többet foglalkozik ilyenkor a témával. Magyarországon jellemzően sajnos csak ezen a napon lehet hallani a témáról, az „alacsony fertőzöttség" és a „kedvező helyzet" nyújtotta hamis biztonságérzetben az év többi részén alig hallani hírt a HIV/AIDS területről. 

2012. november 29.

A HIV csak egy vírus, nem bűncselekmény

A HIV járvány a 80-as évek elején ütötte fel a fejét, amikor sorra jelentettek tipikus immunhiányos állapot következtében kialakult megbetegedéseket a San Fransico-i meleg közösség körében. Először azt hitték, hogy egy ’meleg betegség’-ről van szó, ám hamarosan kiderült, hogy ez a vírus sem válogat: nemtől, kortól, szexuális irányultságtól és rassztól függetlenül bárki megfertőződhet az immunhiányos tüneteggyüttes, közismertebb nevén az AIDS-ért felelős emberi immunhiányt okozó vírussal: a HIV-vel.Bár a vírus valóban nem válogat, a leginkább érintett emberek azokból a közösségekből kerülnek ki, akik a társadalom szélére szorultak. Ők azok, akik számos esetben hátrányos megkülönböztetés áldozatai, jogaikat nem tudják érvényesíteni, vagy akár kriminalizáció is sújtja őket.

2012. november 28.

Amit szabad Jupiternek

A parlament a héten szavaz a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) új jogköreit szabályozó, nagy felzúdulást keltő törvényjavaslatról. Zúgolódásra több okunk is lehet, minket a legjobban a kettős mérce zavar.A javaslat egyik rendkívül támadható pontja az volt, amelyik a hivatalt a személyi adat és lakcímnyilvántartásban található adatok teljes körének igénylésére jogosította. A felzúdulás (cégek, ellenzéki képviselők, Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) annyiban sikeres volt, hogy a nyomásnak engedve az utolsó módosító javaslat már nem tartalmazza ezt a rendelkezést. Az index.hu feltételezése szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy az Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH) akartak legalább részben kedvére tenni. Ha ez így van, annak tulajdonképpen örülünk és ezúton is felhívjuk Péterfalvi Attilát, a NAIH elnökét, jövőbeni – a szokásosnál aktívabb – közbenjárásra. Hátha a kormány megint a kedvében akar majd járni.

2012. november 27.

Ebben is a sereghajtók között vagyunk

A világon jelenleg több mint 34 millióan élnek HIV-vel, közülük a kezelésre szorulók alig fele jut csak gyógyszerhez, derül ki a UNAIDS, az ENSZ HIV elleni harccal foglalkozó szervezetének adataiból. A legrosszabb helyzetben lévő régiók között ott van Kelet-Európa és Közép-Ázsia, ahol a gyógyszeres kezelésre szoruló HIV-vel élőknek mindössze 23 százaléka jut kezeléshez.Bár az 1996 óta használt kombinációs antiretrovirális terápiának köszönhetően az HIV-fertőzés ma már nem kell, hogy halálos, AIDS okozta megbetegedéssel végződjön, és a hatékony terápiában részesülő HIV-vel élők amellett, hogy a nem HIV-vel élőkhöz hasonló életminőséget élhetnek meg, a drasztikusan lecsökkentett vírusszámnak köszönhetően nem is fertőzőek; globális szinten mégis óriási problémák vannak ezekhez a gyógyszerekhez való hozzáféréssel.

Jeszenszky nem fél az oroszlánoktól

Valószínűleg a Wikipédiából vette át egyetemi jegyzetének a romák vérfertőző szexuális életéről és a körükben előforduló szellemi leépültségről beszámoló mondatát Jeszenszky Géza, derült ki a Roma Club Alapítvány november 21-i beszélgetésén. Magyarország volt külügyminisztere, jelenlegi oslói nagykövete többszöri kérés után sem vonta vissza megállapítását, és mellébeszélés nélküli bocsánatkérésre sem volt rávehető.

2012. november 23.

Az egészségről van szó, nem a drogokról

Vannak olyan megoldhatatlan problémák, hogy miközben keresed a megoldást, a helyzet tovább romlik – a drog éppen ilyen probléma, adta meg az alaphangot Soros György a CEU-n rendezett drogpolitikai vitasorozat nyitóbeszédében. Ugyan a megoldást ő sem tudta megnevezni, meggyőződése azonban, hogy a drogok elleni háború óriási károkat okozott. A drogokhoz kapcsolódó társadalmi és közegészségügyi problémákra hívta fel a figyelmet, és külön hangsúlyozta, mennyire fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen következményei lehetnek egy-egy politikai döntésnek, kiválasztott stratégiának. Dénes Balázs TASZ-elnök moderálásával a közegészségügy és a hatékony rendfenntartás összefüggéseiről beszélgetett a téma három szakértője.

2012. november 19.

Súlyos csúsztatások a Miniszterelnökség levelében

A demokrácia alapját jelentő választójogot minden olyan szabály sérti, ami akár csak a legkisebb mértékben is, de szükségtelenül korlátozza annak gyakorlását. Márpedig ott, ahol létezik általános személyiadat- és lakcímnyilvántartás, amiből automatikusan össze lehet állítani a választói névjegyzéket, minden olyan szabály, ami a választópolgár személyes közreműködését igényli, szükségtelen.

2012. november 16.

Kezdjük elveszíteni a humorérzékünket

Fogadják meg jó tanácsunkat, ha önkormányzati pénzek sorsára kíváncsiak, kérdezzenek a polgármestertől és a polgármesteri hivataltól is! A hivatalos szervek ugyan megpróbáltak kibújni a felelősség alól, de a bíróság előtt már nem jártak sikerrel: első fokon pert nyertünk az érpataki önkormányzattal szemben.

2012. november 12.

Az érzelmi vita nem visz előre

Számos eszköz van a politikai döntéshozók kezében a demográfiai csökkenés megfordítására, ám ezek költségesek, ellentmondásosak és bonyolultak. Az abortusz szigorítása, tiltása pedig nem szerepel köztük. A populista politikusok mégis ezzel érvelnek, hogy ne kelljen megtenniük az igazán szükséges lépéseket.

2012. november 8.

Halál a májra

Hazánkban egyes becslések szerint 100.000 ember fertőzött hepatitis C vírussal, más vélemények alapján ez a szám 200.000-re is rúghat. Pontos eredményt azért nem tudunk, mert a vírus sokáig nem okoz tüneteket, ám végső stádiumában májzsugorhoz és májrákhoz vezethet.

2012. október 29.

Eltűnt a hivatal

A bizonytalan helyzet, és a betegjogi képviselők állandósultnak mondható átszervezése szétzilálni látszik a korábban működő képviseleti rendszert.Levélben fordultunk az egészségügyért felelős államtitkársághoz, hogy mikor kezdi meg működését a betegjogokkal foglalkozó új intézmény, melynek indulását a törvény szeptemberre rendelte. Bővebben>>

2012. október 8.

Állítólag nem szigorítják az abortuszt

A nők mostanában kirívóan aktívak, az utóbbi hetekben egymást érik a szüléssel, születéssel kapcsolatos rendezvények.Újra terítékre került az otthon szülés, a világon több mint 1000 helyszínen egy időben mutatták be  a Freedom for Birth – Szabadságot a szülésnek című filmet. Magyarországon is többen szerveztek vetítést. A filmben a számos országból szólaltak meg szakemberek, anyák, akik arról meséltek, hogy az egyes országokban hogyan szabályozzák az otthon szülést. Betekintést nyerhettünk a magyar helyzetbe is: megszólal Ternovszky Anna is, aki az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, jogi képviseletét a TASZ látta el. Az ügy jól szemléltette a hazai visszásságokat: szeretett volna otthon szülni, de a törvényben biztosított egészségügyi önrendelkezési jog ellenére nem volt lehetősége, hogy az otthon szülést – mint legális és biztonságos megoldást – választani.

2012. szeptember 28.

Alkotmányos támogatás az abortuszturizmusnak?

A terhesség-megszakítások szabályozását látszólagos egyetértés övezi – legalábbis ezt tükrözik a közvélemény-kutatások: a többség rendre a hatályos szabályozás mellett foglal állást. Azonban a téma az alkotmányozáskor újra napirendre került, ez pedig zavart okozhat.„II. cikkAz emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”Az Alaptörvényben az élethez való jog után szereplő félmondat, mely szerint „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”, súlyos következményekkel járhat.

2012. szeptember 27.

Az alkotmányból nem lehet senkit kizárni

„Megfelelően biztosítja az új magyar Alaptörvény a demokrácia és a jogállamiság működését” – hangzott az állítás, amit ketten védtek, ketten támadtak azon a nem hivatalos brüsszeli vitán, amit szerdán este tartottak uniós intézményeknél dolgozó magyar hivatalnokok előtt. A TASZ színeiben a támadó oldalon a szocialista Bárándy Gergellyel osztoztam, vitapartnereink a fideszes Gulyás Gergely és Szánthó Miklós blogger, politikai elemző voltak. A rendezvény kifejezetten népszerű volt a mintegy 80 fős közönség tagjai körében, akik különösen azt értékelték, hogy a felek közti politikai nézeteltérések ellenére a vita barátságos légkörben folyt majd három órán át.

2012. szeptember 18.

A háborítatlan hosszú szoknya

A nők állandóan önrendelkeznek, bukott ki egy nőgyógyászból arra utalva, hogy az anyáknak nem kéne olyan okosnak és öntudatosnak lenniük a születés körüli témákban. A hétvégi Civilek Éjszakáján a Születésház Egyesület szervezett kerekasztal-beszélgetést. Az alaptéma a háborítatlanság volt: háborítatlanság a születésnél, a halálnál és a családi életben – miközben a kifejezést általában a születéssel összefüggésben használjuk. Anélkül, hogy etimológiai fejtegetésbe bonyolódnánk, érdemes elgondolkodni azon, hogy amikor önrendelkezésről beszélünk, olyasmi forog a fejünkben, hogy hagyjanak minket dönteni, létezni, ne háborgassanak.

2012. július 30.

Az elfelejtett HIV-járvány

Amikor 2010-ben, a XVIII. Nemzetközi AIDS Konferenciával egyidejűleg bejelentették, hogy az amerikai kormány megszünteti a HIV-vel élőket sújtó beutazási tilalmat, az egész világ kitörő örömmel fogadta ezt a jelentős lépést. Utoljára 1990-ben tartottak világkonferenciát az USA-ban, akkor San Franciscóban, ahol tombolt a járvány, a ma már rendelkezésünkre álló gyógyszerek teljesen hiányoztak, amikor egy HIV-pozitív teszteredmény egyet jelentett a halálos ítélettel.

2012. július 19.

Észrevétlenül berobbanhat a HIV-járvány

Gyakran hallhatjuk, hogy a magyarországi HIV/AIDS helyzet kedvezően alakul, ugyanakkor jó pár éve rendszeresen megjelennek hírek, amelyek egy AIDS-robbanásról beszélnek. Hogyan lehet egy kedvező helyzetből robbanásszerű járvány? Hol tart ma a magyarországi HIV-prevenció?Statisztikailag kedvező a helyzetA számok és statisztikák tekintetében valóban kedvező helyzetről van szó: Magyarország az alacsonyan fertőzött országok közé tartozik, ahol a HIV-fertőzés előfordulási aránya a teljes lakosságra nézve kevesebb, mint 1 százalék, és a hivatalos statisztikák szerint egyelőre egyik, HIV-fertőzés szempontjából veszélyeztetett népességcsoportban sem érte még el az 5 százalékot, ami felett már koncentrált járványról beszélünk.

2012. július 4.

Bilincs, motozás, szolgálati kutya

Nem szép dolog letépni egy védett virágot, szemetelni a közterületen, tilosban parkolni vagy engedély nélkül horgászni, tüzelőt gyűjteni az erdőben. A bilincselés, motozás, szolgálati kutyák bevetése azonban eltúlzott reakció a kormány részéről. A Pintér Sándor által bevezetni kívánt módosításokkal növekedhet a hatalmi visszaélések száma.

2012. július 2.

Olvasni unalmas, az életben izgalmas

„Lehetséges, hogy az emberi jogokról olvasni unalmas, de amikor az életben ezzel találkozunk, nagyon izgalmassá válik” – fogalmazott Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke a Helsinki Bizottsággal és a TASZ-szal közösen kiírt Filmezz jogállamot! pályázat díjátadóján. A jogvédő szervezetek a pályázatra olyan szinopszisokat vártak, melyek érthető, világos és szórakoztató módon mutatják be, hogy miért fontos például az információszabadság, szólásszabadság, a sajtószabadság, a személyi szabadsághoz való jog, mit jelent a hátrányos megkülönböztetés tilalma, az emberi méltóság és a vallásszabadság. Hogy miért védjük az emberi jogokat, és hogy mit vesztenénk nélkülük.Összesen 21 pályamű érkezett, amelyből a négytagú zsűri hat alkotást választott ki, amelyeket a díjátadón be is mutattak.Tekintse meg a nyertes filmeket!

2012. június 15.

Működésbe lép a rossz szabály

Börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy embert Magyarországon 2012. június 13-án azért, mert nyilvánosan tagadott egy történeti tényt, a holokauszt megtörténtét. Az ügynek csak a jogi oldalát veszem szemügyre, a rossz szabályt és az első alkalmazását.1. A büntető törvénykönyv 269/C. § így szól: „Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." A szabály két évvel ezelőtti beiktatásának története ismert, benne volt a bal- és a jobboldal egyaránt, szerepelne a következő Btk-ban is.

2012. május 24.

Az alaptörvény a legkisszerűbb közös többszörös

A legégetőbb emberi jogi probléma a cigányság helyzete, hívta fel a figyelmet újra Dénes Balázs TASZ-elnök. Ezúttal a Republikon Intézet konferenciáján beszélt az emberi jogok magyarországi helyzetéről. Kiemelkedően súlyosnak ítélte az intézményesült diszkriminációt: akár a rendőrség, vagy az önkormányzatok gyakorlatában mindennapossá váltak a jogtiprások. Közben az apátia eluralkodott a társadalmon, riasztó, hogy mennyi minden mellett megyünk el szó nélkül, elfelejtettük, mi az a szolidaritás és mi az a tolerancia. A média teljesen torz képet mutat a közügyekről, és egyre erősödik a bűnbakképzés, ezzel párhuzamosan pedig egy náci szellemiségű fasiszta párt növeli a támogatottságát. Több mint 20 évvel a rendszerváltás után – folytatta a sort Dénes Balázs – még mindig ott tartunk, hogy a vallásszabadság megvalósulása legalábbis kérdéses. Arra sem számított senki, hogy újra el kell magyarázni az államhatalmi ágak szétválasztását, és hogy a miniszterelnök és az igazságügy-miniszter versengenek egymással, ki gyakoroljon nyomást a Kúria elnökére.

2012. május 23.

HIV-pánikot okoz a tudatlanság Görögországban

Görögországban április vége óta kötelező HIV-tesztet végeznek el minden előállított szexmunkáson. Amennyiben az eredmény pozitív, személyes adataikat és fényképüket nyilvánosságra hozzák a rendőrség honlapján, valamint vádat emelnek ellenük szándékos vagy gondatlanságból okozott maradandó egészségkárosodás, illetve veszélyeztetés miatt. A görög média szenzációként kezeli az ügyet, a lakosság körében egyre nő a pánik, civil szervezetek és nemzetközi szervezetek, többek között a UNAIDS, az ENSZ HIV/AIDS kérdésekkel foglalkozó szervezete, pedig felháborodásukat fejezik ki. Felszólították továbbá a görög kormányt, hogy azonnal szüntesse be a számos alapvető emberi jogot sértő intézkedéseket.

2012. május 17.

Navracsics Tibor levelét megírta

Navracsics Tibor igazságügy-miniszter és miniszterelnök-helyettes találva érezte magát legutóbbi blogposztunk miatt, melyben három munkatársunk véleményén keresztül a szemére vetettük a Cozma-ügy kapcsán tett lépését. Alább közöljük a levelet, amit a miniszter sajtófőnöke írt nekünk, valamint azt a levelet, amit a miniszter a Kúria elnökének küldött.

2012. május 16.

Négyszemközt legszívesebben azt írnánk

Három munkatársunk ragadott tollat, hogy reagáljon Navracsics Tibor és Orbán Viktor szavaira. Olvassa el a Barbár kormány, „Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet” és a Navracsics esete Montesquieu-vel című írásokat!

2012. május 14.

Uj Péter szaros cikke: diadal a Kúrián

A véleménynyilvánítás szabadsága győzedelmeskedett a tokaji bor becsülete felett, mondta ki hétfői döntésében a Kúria is. A legfőbb bírói testület a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete után az Uj Péter jogi képviseletét ellátó TASZ, illetve a legfőbb ügyész indítványaira végzett felülvizsgálatot a mára híressé vált szaros cikk ügyében.Még egyszer, talán utoljára idézzük fel a több mint négy évig elhúzódott ügy eseményeit. Történt, hogy Uj Péter 2008. január 1-én a Népszabadságban publicisztikát közölt Kincskereső címmel, amiben azt találta mondani, hogy a Tokaj Kereskedőház olcsó bora szar, ráadásul a bor állami támogatását is kritizálni merészelte.

2012. május 3.

A tudáshiány előítéletességet okoz

Jeffrey Weeks angol szociológus szerint „…az AIDS jóval több kísérteties és kíméletlen betegségnél. Egy olyan kor szimbólumává vált, amelyben a félelem, az előítélet és az irracionalitás küzd az értelem, a felelősség és a közösségi erőfeszítések ellen”. Megfelelő tudás hiányában félnek és előítéletesek a magyarországi középiskolások a HIV-vel élőkkel szemben, derült ki egy friss kutatásból. A felmérést (pdf) a Visegrádi Alap támogatásával, magyar, szlovák és cseh 10. évfolyamos diákokkal végezték, a magyarországi partner az Egészséges Ifjúságért Alapítvány volt. Magyarországról váci középiskolások vettek részt a kutatásban, a HIV/AIDS kérdéskörrel kapcsolatos tudásukról kérdezték őket.

2012. május 1.

Kíméletlen az új Btk.

„Köszöntjük a megjelent minisztereket és államtitkárokat, akik nyitottak arra, hogy kapcsolatba lépjenek a szakmával” – ironizált Topolánszky Ákos a hazai drogpolitikáról szóló civil fórumon. Az egyeztetésen a kormány ismét csak olyan szinten képviseltette magát, hogy a minisztériumi szakembereken nehogy bármit is számon lehessen kérni, a valódi döntéshozók ezúttal is távol maradtak arról a konferenciáról, ahol valamennyi, a területtel foglalkozó civil szervezet megjelent. A kormányt két feszengő főosztályvezető-helyettes, a Nefmi részéről Müller Éva, a KIM-től pedig Kara Ákos, képviselte. Sárosi Péter, a TASZ Drogpolitikai programvezetője azt is megjegyezte, hogy a problémák nem ezzel a kormánnyal kezdődtek, a területre fordított figyelem és pénz folyamatosan csökkent. A helyzet azonban az utóbbi években vált igazán súlyossá, a szakma nem tudja elérni a politikai döntéshozók ingerküszöbét, ezért nem jött el egyik meghívott miniszter sem.

2012. április 20.

Reményt Adni

Moszkva utcáit járja egy hátizsákos kis csapat és tűket oszt a droghasználóknak. A hatóságok betiltották a honlapjukat. Kérjük segítse őket Ön is életeket menteni! Évtizedek óta tudjuk, hogy az intravénás droghasználók között terjedő HIV-járvány megelőzésének leghatékonyabb eszközei a tűcsere program és az opiát helyettesítő kezelés. Oroszországban, ahol a járvány terjedése a világon a leggyorsabbak között van, ahol több mint egy millióan élnek HIV-vírussal és tízből nyolc ember a fecskendő megosztás miatt fertőződik meg, az előbbi módszer nem támogatott, a második pedig egyenesen tiltott. 

2012. április 18.

A fiatalok nem tüntetnek antidrog táblákkal

„Mindenki függ” – hangzott a szlogenje a drogpolitikai vitaestnek, ahol egy ritkán látott kormányzati vendég is megjelent. Elsőre kecsegtetőnek hangzik, de a hazai drogpolitika, a kábítószerfüggők és –fogyasztók, és tulajdonképpen senki számára nem szolgált jó hírekkel. Téglásy Kristófról, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) Ifjúságügyi Főosztályának vezetőjéről van szó. Vitapartnerei Sárosi Péter, a TASZ drogpolitikai programvezetője és Zacher Gábor toxikológus voltak.

2012. április 17.

Nem tilos guberálni

A guberálást és a néma koldulást szabálysértéssé nyilvánító rendeletek hatályukat vesztik, de nem azért, mert a döntéshozók jobb belátásra tértek.A szegénység leginkább szembetűnő jeleinek, mint a guberálás, a koldulás vagy éppen az utcán alvás, szankcionálása sérti az emberi méltóságot, ráadásul képmutató is. A Társaság a Szabadságjogékért, a TASZ által korábban alkotmánybírósági beadványban támadott önkormányzati rendeletek, amelyek a guberálás és az ún. néma koldulást büntetik, május 31-ig hatályukat vesztik. Sajnos, nem azért, mert a döntéshozók belátták volna tévedésüket.

2012. április 13.

Itt ketyeg az időzített bomba

Amikor az AIDS-ről beszélünk, mindenki azonnal Afrikára gondol, miközben az európai országok statisztikái lényegesen rosszabb képet mutatnak: ma azok közül, akiknek szükségük lenne rá, kevesebben jutnak a megfelelő gyógyszerekhez, mint Afrikában. A helyzet Oroszországban a legrosszabb, csak minden ötödik HIV-vel elő jut kezeléshez, ráadásul a kezelés folyamatossága sem biztosított, ami a hatékonyság alapfeltétele.

2012. április 12.

Lobbitörvényt, most!

Az érdekérvényesítést a korrupciótól, a demokratikus jogalkotást az önkényes törvénygyártól egy erős lobbitörvény választja el. A lobbitörvény hiánya legitimálja az informális keretek között, a szürkezónában zajló érdekérvényesítést. Az átláthatóság mindannyiunk érdeke – tegyünk érte! Lázár János dohányipari országgyűlési képviselő és frakcióvezető közpolitikai szótára frissítésre szorul. Azt már eddig is tudtuk, hogy ha az ember felüti a Lázár-féle szótárt a T betűnél, akkor a “társadalmi szolidaritás” meglepően rendhagyó definíciójával találkozhat. A közelmúltban azonban azt is megtudtuk, hogy “társadalmi egyeztetés” szócikknél a következőt találja: ipari vállalatszövetség képviselőjével törvényszöveget irattat. Nemrég kiderült ugyanis, hogy a dohány árusításának monopolizálásáról szóló törvényjavaslat szövegét Sánta János, a Continental Dohányipari Zrt., a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének elnöke írta.

2012. április 5.

Fizetőssé tennék az információszabadságot

Uniós kötelezettségre hivatkozással a kormány törvényjavaslata (pdf) kiszámíthatatlanná teszi a közérdekű adatok megismeréshez fűződő jogunkat. Úgy fest, hogy Németh Lászlóné szerint jobb, ha penget a nép a közérdekű adatokért.

2012. március 21.

Mit szólhat a sajtó?

Egy demokratikus köztársaság polgára számára a sajtó szabadsága az egyik legfontosabb szabadságjog. Ez teszi lehetővé a közügyek vitatását a modern politikai közösségekben, a hatalmi igények és a hatalomgyakorlás megítélését minden egyes állampolgár részvételének lehetőségével. Nem véletlen, hogy a sajtó szabadságára oly sok veszély leselkedik. Pedig az elv végtelenül egyszerű: tartalma alapján nem lehet különbséget tenni szólás és szólás, vélemény és vélemény között. A véleménynyilvánításnak csak külső korlátai lehetnek. A sarkos megfogalmazás, az éles vagy akár megbotránkoztató nézetek kifejtése, a tényfeltárás pedig különösen része a szólás szabadságának.

2012. március 14.

Látszatintézkedés

A kormány próbálja korrigálni a korrigálhatatlant. Az adatvédelmi biztos személyének elmozdítása az uniós kötelezettségszegési eljárás elsődleges oka, ezt nem orvosolja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által most benyújtott törvényjavaslat sem.Az adatvédelmi hivatal átalakítása azért problémás a bizottság szerint, mert Jóri András korábbi adatvédelmi biztost hivatali idejének 2014-ben esedékes lejárta előtt elmozdították, és Péterfalvi Attilával töltötték ki az űrt. Nagy trükközés nem volt: az Országgyűlés által választott és annak felelős adatvédelmi biztos intézményét felváltotta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a kormány pedig az „átszervezek, tehát saját új embert kinevezek” kártyát kijátszva megszabadult a kellemetlenkedő biztostól, aki a kormánypárti frakcióvezető irányította város virtuális kalodáját vagy a szociális konzultáció során a személyes adatok kezelését jogellenesnek merészelte titulálni.

2012. március 6.

Egyik jobb, mint a másik

Elindult a SozialMarie közönségszavazása! Szavazzon Ön is! A díjat olyan szociálisan innovatív kezdeményezések nyerhetik meg, amelyek innovációs erejét és kreativitását a gyakorlat is visszaigazolta. A bécsi Unruhe Magánalapítvány így szeretné szorosabbra szőni az innovatív szociális kezdeményezések közötti kapcsolatot, és hangsúlyosabban megjeleníteni a szociális innováció témáját a közbeszédben. 

2012. február 14.

Magyarországot ma nem vennék fel az EU-ba

A horvát csatlakozási tárgyalások résztvevőjeként bizton állíthatom, hogy Magyarországot a jelenlegi állapotában nem vennék fel az Európai Unióba, mondta Hannes Swoboda, az Európai Parlament Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége frakciójának vezetője, aki február 10-én Budapesten találkozott a magyar civil társadalom néhány képviselőjével, a TASZ Politikai Szabadságjogok programvezetőjével, Hegyi Szabolccsal, illetve szakszervezeti vezetőkkel. A találkozón részt vett még Konrád György, Kádár András, Fehér Zsuzsa, Árok Kornél, Székely Tamás, Varga László és Borsik János.

2012. február 9.

Az adatkérő lány

Az információszabadság az állam ellenőrzésének egyik legfontosabb eszköze – aktuálisan különösen nagy szükség van rá, hiszen a kormány kétharmados parlamenti többséggel gyakorolja hatalmát, illetve a gazdasági válság hatásaként sorra születnek olyan állami döntések, amelyek egyre többször beavatkoznak a hétköznapjainkba.Filmünkből megtudhatja, hogyan kell közérdekű adatigénylést benyújtani, mik az adatigénylő jogai, és mik az adatkezelő kötelességei. Léteznek ugyanakkor korlátok is, de alapszabályként elmondható, hogy az állam által kötött szerződések, és a közpénzek felhasználása mindig szabadon megismerhető. Arra is kitérünk, hogy mik a lehetőségek, ha egy adatigénylésre nem érkezik válasz.

2012. január 26.

Még mindig van jövője az oknyomozó újságírásnak

„Családi vállalkozássá változtatta a HM kommunikációs cégét Gubcsi Lajos. A Zrinyi Média Kft. előző vezetését bűnszervezetnek nevező igazgató nyár óta két saját könyvet adott ki új munkahelyén, és régebbi publikációit is a cég segítségével terjeszti” – írta Spirk József tavaly márciusban az Indexen megjelent cikkében, néhány hónappal később pedig a vádlottak padján találta magát. A Honvédelmi takarítónők Gubcsi Lajos házában című cikk alanya számos állítással nem értett egyet, igazának a bíróságon próbált érvényt szerezni. A lézerblokkolóról, a saját kertjében lévő szoborparkról és a számos botrányáról elhíresült Gubcsi Lajos aljas indokból elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségével vádolta az újságírót.

2012. január 23.

Zarándoklatra kényszerülnek a HIV-vel élők

A HIV-vel élők csaknem fele nem Budapesten él, azonban az ellátásuk csak Budapesten megoldott: kontrollra, illetve a gyógyszerek felírására és kiváltására kizárólag a fővárosban van lehetőség. A TASZ 2008 óta folyamatosan próbálja elérni, hogy a budapesti HIV-ambulancia mellett hozzanak létre vidéki központokat, ahol ugyanolyan színvonalon, de a lakóhelyükhöz közelebb juthatnak ellátáshoz. Hol tart most a decentralizáció folyamata?

2012. január 22.

Demokrácia, szólásszabadság, Klubrádió

„Nem szeretnék ünneprontó lenni, de számomra ez a történet, vagyis inkább tragikomédia elsősorban nem a Klubrádióról szól. Nem a Klubrádióról, hanem a szólásszabadságról vagy, ha úgy tetszik, minden kommunikációs jog anyajogáról, a véleménynyilvánítás szabadságáról van most szó” – kezdte beszédét a Batthyány-örökmécsesnél tartott tüntetésen Dénes Balázs, a TASZ elnöke.

2011. december 24.
2011. december 23.

Nincs apelláta!

A törvényalkotás gyorsítását célzó Házszabály-módosításra az ellenzéki jogok csorbítása mellett az Alkotmánybíróság elleni lépésként is tekinthetünk. Végső soron azonban a javaslat támadás a parlamentarizmus ellen azzal, hogy minden országgyűlési képviselőt – köztük a kormánypárti frakciók tagjait is – bólogató Jánossá degradál.Lázár János és képviselőtársai elgondolása két komoly változtatást foglalna a Házszabályba. Bevezetnének egy új tárgyalási módot, a kivételes sürgős eljárást, amely segítségével akár két ülésnap alatt lehetne elfogadni egy törvényjavaslatot. A kormánypárti képviselők emellett változtatnának a zárószavazás előtti módosító javaslatok benyújtási rendjén is. Jelenleg kizárólag koherencia zavar esetében lehet a parlamenti vita lezárását követően ilyen módosító indítványt benyújtani, a jövőben viszont akár tartalmi korlátok nélkül is felül lehet majd írni a már megvitatott szabályokat.

2011. december 16.

Üldözzük-e a nemzeti jelképek megsértőit?

Kurjongatnak a kurucok, feljelentettek egy énekest. A Dopeman művésznévre hallgató gengszter-rapper bazmegol az egyik számában, plusz idéz a Kölcsey Himnuszából, bár ezt nem Erkel zenéjére teszi. A kurucok feljelentése, nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt, nem meglepő. Az már inkább, hogy az ügyészség nyomoz is. A büntetőtörvénykönyv alapján még akár gondolhatja is azt a kuruc, hogy itt bizony a vétség el lett követve.

2011. december 15.

Nem kell félni, nem fog fájni

Voltál már HIV-teszten? Tudod mi az az ablakperiódus? És azt tudtad, hogy a HIV-pozitívak esetében gyógyszeres kezeléssel 96 százalékkal csökkenthető a fertőzés szexuális úton történő átvitelének esélye?A HIV-fertőzés ma még nem gyógyítható, de a rendelkezésünkre álló gyógyszerekkel az AIDS kialakulása megelőzhető, így a HIV-vel élők életkilátásai jelentősen javultak a 80-as évekhez képest, amikor a HIV-pozitív eredmény gyakorlatilag egyenlő volt a halálos ítélettel. Az orvostudomány mai állása szerint az időben megkezdett antiretrovirális (HIV-ellenes) terápiával 30-40 évvel megnőttek a HIV-vel élők életkilátásai, teljes életet élhetnek, tanulhatnak, dolgozhatnak és akár egészséges (HIV-negatív) gyermekük is születhet. A sikeresen kezelt betegek esetében a fertőzés szexuális úton történő átvitelének az esélye 96 százalékkal kevesebb, mint a nem kezelt fertőzötteknél, megfelelő orvosi felügyelettel és gyógyszeres kezeléssel pedig biztosítani tudják, hogy egy HIV-pozitív anyának teljesen egészséges kisbabája szülessen.

2011. december 10.

A kirekesztésért az elmúlt 20 év minden kormánya felel

„A roma kisebbség tagjai ma nem egyenlőek a törvény előtt, a megkülönböztetésük mindennapos, nem egyenlőek a munkaerőpiacon, az oktatásban, az egészségügyben, az igazságszolgáltatásban, a rendőrök szemében” – sorolta Dénes Balázs, hogy mit jelent a gyakorlatban, hogy ma Magyarországon az egyes számú emberi jogi probléma a cigányság helyzete. „Ha valaki ma Magyarországon szegény roma családba születik, rá nem vonatkoznak azok a cikkelyek, melyeket 63 évvel ezelőtt lefektettek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában.”

2011. december 9.

63 éve csak beszélünk róla

Az ENSZ Közgyűlése 1948. december 10-én fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, két évvel később pedig úgy döntöttek, ez a nap lesz az emberi jogok világnapja. A bevezetést és a 30 cikket átfutva semmi meglepővel nem találkozunk, 63 évvel a megalkotás után szeretnénk mindezt természetesnek kezelni. Pedig még Ruandáig vagy Azerbajdzsánig se kell elmennünk azért, hogy szembesüljünk, hány területen is sérülnek emberi jogaink: elég szétnéznünk Magyarországon, a középkor felé tartunk.

2011. december 1.

Magukra hagyják a HIV-vel élőket

Magyarországon nem léteznek pontos adatok arról, hogy a HIV-vel élők milyen mentális állapotban vannak. Hazánkban HIV-vel élőket egyetlen kórházban gondoznak, kezelnek, az AIDS-osztály fekvőbeteg- és ambuláns részlegén foglalkoztatottak közt pedig egyetlen pszichiáter sincsen. Az 1000-1200 beteg mentális problémáiban való segítség nyújtására egy részmunkaidőben alkalmazott pszichológus áll rendelkezésre, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kórház egyik pszichológusa száll be, amikor ráér, azaz szükség esetén nem feltétlenül biztosított az azonnali segítség. A TASZ a Mental Health and AIDS projekt (MAIDS) keretében végzett kutatást a HIV-vel élők ellátásának jogi, intézményi és finanszírozási hátteréről. Csoportos interjúkon megkérdeztünk továbbá HIV-vel élőket, illetve szakembereket, hogy ők milyennek látják a magyar helyzetet, min lehetne és kellene javítani. Kutatásunk eredményét az AIDS Elleni Küzdelem Világnapján tesszük közzé.

Újra koncertezett a jobbikos kórus a Parlamentben

„A jobbikos képviselőtársak mindjárt nem fognak mosolyogni” – kezdte egyik hozzászólását a fideszes Berényi László a Gyöngyöspata-bizottság szerdai ülésén. „Vajon mindenki örül annak, amit önök csinálnak? – célozta a kérdést Juhász Oszkárnak – Ön polgármesteri esküt tett, és azokért nem vállal felelősséget, akik csak simán élni szeretnék az életüket. Úgy gondolják, hogy büntetlenül meg lehet úszni, hogy ilyen eszközökkel akarnak rendet teremteni?” Szavai hallatán a hallgatóság soraiban helyet foglaló jobbikos országgyűlési képviselők, ahogy azt már korábban is tették, hőbörögni kezdtek. Amikor Berényi László párhuzamot vont a hitleri Németország és a Jobbik több településen alkalmazott rendteremtési eszközei között, a masírozástól kezdve a megfélemlítés számos módjáig, a jobbikos kórus egyszerre kezdett hangosan köhögni.

Tovább a múltba