Az állami szerveknek minden évben kötelessége nyilvánosságra hozni az előző év kórházi fertőzésekkel kapcsolatos statisztikáit. Idén ezt ugyan rendeletmódosítás és trükközés kísérte, de végül megismerhettünk néhány adatot. A jelentés idén sem lett érthetőbb, ezért mi végeztük el az állam helyett a munkát, és közérthetően kiemeljük nektek az idei jelentés legfontosabb statisztikai adatait!
Ezen a héten több alkalommal kerestek meg minket Szabad Egyetem tüntetést szervező diákok amiatt, hogy pontosan hogyan tiltakozhatnak a CEU elüldözése, bizonyos egyetemi szakok megszüntetése, a felsőoktatás privatizálása és általában az egyre kevesebbek számára elérhető és egyre inkább a világtól lemaradva teljesítő magyar felsőoktatással kapcsolatban. A tiltakozás november 24-e óta tart a Kossuth téren és a tervek szerint holnap este ér véget. Személyesen én is sok jogsegélyt nyújtottam a diákoknak, így meghívtak, hogy vegyek részt a tegnapi programokon. Rég érezetem ennyire jól magam bármilyen tiltakozó akción.
Mit szólnál, ha egy szerverről a teljes havi autózásod, buszozásod és készpénzfelvételed videofelvételről megtekinthető lenne a kijelölt állami szerveknek? Vagy ha épp a belföldi utazásaid során megadott adataid azonnal állami tárhelyre kerülnének? Sőt, ha az országhatárt átlépve egy olyan robot döntene az igazmondásodról, ami az esetek negyedében téved? Nem a Szép Új Világról, hanem a magyar kormány legfrissebb terveiről beszélünk, amik hírből sem ismerik az alkotmányos jogaid, ezért mindent megteszünk a visszavonásukért.
Hogy hogy jutottunk el idáig? Az egész gyerekkoromban indult. Apu meg anyu soha nem voltak jól, mindkettőjüknek volt alkohol problémájuk. Mindennapos volt a vita és a verekedés. Döcögős volt eddig az életem, de most érkeztem el oda, hogy már a jövőt sem látom borúsan. Ezért örülnék, ha több emberhez is eljutna, hogy van másik út.
A kormányzat olyan módosító javaslatot terjesztett elő, ami a nemzeti ünnepek idején kizárná a tüntetéseket Budapest legfontosabb, szimbolikus jelentőségű köztereiről, és felhatalmazná az önkormányzatokat, hogy további területeket vonjanak el a tüntetések elől.
Kesznyéten községben Kiss Gyulának, a helyi képviselő-testület tagjának felfüggesztették a tiszteletdíja kifizetését egy első ránézésre személyre szabottnak tűnő új önkormányzati rendelettel, de ügyfelünk meg volt róla győződve, hogy ez jogszerűtlenül történt. Azt sem lehet kizárni, hogy az önkormányzat így próbálta “jobb belátásra” bírni a képviselőt, akinek véleménye sokszor eltért a többségétől. Végül ügyfelünknek lett igaza, és közösen elértük, hogy visszakapja az elmaradt tiszteletdíjat.
A nemzeti konzultáció műfajáról már többen megírták, hogy álságos konzultációnak nevezni. Valójában irányított kérdésekre, mostanra „igen vagy nem”-re egyszerűsített válaszlehetőségeket kínál, így teljesen alkalmatlan a polgárok véleményének felmérésére. A módszertani problémák mellett azért is álságos a konzultáció, mert ebben az esetben is van olyan a kérdések között, amiről már döntött a kormány. A nemzeti konzultációk valójában kampányeszközök: mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a kormány kedvenc témáit, a bevándorlást és „Brüsszel”-t vették elsőként sorra. A legújabb nemzeti konzultáció nevében a családok védelméről szól, de valójában ugyanarra a sémára épül, mint a korábbiak. Sorra vettük, hogy mi a három legnagyobb probléma vele.
Elképesztő történeteket hallottunk már arról, hogy milyen indokokkal próbálják meg a betegeket és hozzátartozóikat eltántorítani attól, hogy hozzáférhessenek a kórházi dokumentumokhoz. Az egyik betegjogi kitelepülésen azonban olyan esettel kerestek meg minket, ami még nekünk is meglepő volt. Az ÁNTSZ az új EU-s adatvédelmi rendeletre, a GDPR-ra hivatkozva küldött el egy fiatal férfit, aki kórházi fertőzésre gyanakodva akart halott édesanyja laboreredményeihez hozzáférni.
Sokunk életében eljön az a pont, amikor annyira felháborodunk egy közéleti eseményen, hogy kimenjünk egy tüntetésre, vagy akár szervezzünk egyet. Egy egészséges demokráciában nem kell rendszeresen tiltakoznunk a hatalom lépései miatt, de megvan rá a lehetőségünk, hogy ezt bármikor megtehessük. Ezért nagyon ijesztő, ha csak a gondolata is felmerül annak, hogy politikai véleményünk kinyilvánításában korlátozhatnak minket. Az új gyülekezési jogi törvényről sokan úgy vélik, hogy ezt a célt szeretnék vele elérni. Legutóbbi Megafon estünkön arról beszélgettünk, hogy mennyire jogosak ezek a félelmek.
Éppen egy műtétre vársz a kórházban. Ez már önmagában egy olyan helyzet, amikor teljesen kiszolgáltatottnak érzed magad, egészséged az orvosok és a kórházi személyzet kezében van. Bármi, ami ilyenkor még kiszolgáltatottabbá tehet, akár a legkisebb kényelmetlenség is, elviselhetetlenül gyötrelmes lehet. Ha egy dolog van, amit végképp szeretnél elkerülni, az az, hogy idegenek lássanak meztelenül.
Az október 1. óta hatályos gyülekezési törvény legalizálta a rendőrségnek azt a korábbi jogsértő gyakorlatát, hogy védett személyek jelenlétére hivatkozva korlátozta a tüntetéseket. És ha már a rendőrség kapott egy ilyen lehetőséget, akkor rögtön Erdogan budapesti látogatása alkalmával élt is vele.
Bármit is állít a kormány vagy harsog a propaganda, lassan tényleg mindenkinek van saját tapasztalata arról, hogy egyre katasztrofálisabb a magyar egészségügy helyzete. Akik megtehetik, menekülnek az állami egészségügyből. Ők súlyos tízezreket áldoznak a gyógyulásukra, miközben persze ugyanúgy fizetik a TB-jüket is. Akiknek pedig erre nem futja, imádkoznak, hogy még azelőtt sorra kerüljenek a várólistáról, mielőtt meghalnak.
Egész Európa adatgyűjtését alapvetően érintő döntés született az Emberi Jogok Európai Bíróságán. A tizenkét civil szervezettel közösen indított (aztán mások ügyeivel egyesített) perünk ítéletében a testület velünk egyetértve kimondta, hogy az Egyesült Királyság tömeges megfigyelése sérti a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot, így véget érhet százmilliók indokolatlan lehallgatása és megfigyelése.
Emlékeztek még a nyári hírekre? Hogy most aztán nekiáll a kormány és rendet tesz a kórházi fertőzések terén? Sokat elmond a szándék komolyságáról, hogy ugyan nagy hanggal harangozták be az új rendeleteket, de hatályba még mindig nem léptették őket. Mondjuk a régi szabályokat sem tartják be: 2018 szeptember végén még mindig nem ismerhetjük a 2017-es kórházi fertőzéses adatokat.
Ahogy az orvostudomány egyre meggyőzőbb és szerteágazóbb bizonyítékokkal szolgál a kannabisz gyógyászatilag kedvező hatásaira, úgy szaporodik azon államok száma, ahol a kannabisz különböző formákban elérhetővé vált a betegek számára. Mi is részt veszünk a közelgő budapesti gyógyászati kannabisz konferencia, a Cannabicum szervezésében, ahol arról is szó lesz, hogy Magyarországon hozzáférhető-e a gyógyászati kannabisz. Most nézzük át, hogy az európai országok hogy állnak a gyógyászati kannabisz ügyéhez!
Kórházban lenni sehol sem jó. De az ottlétet az orvosok, ápolók, egészségügyi dolgozók által teremtett körülmények jobbá vagy rosszabbá is tehetik. Szakmai igazgatónknak – életében először – alkalma nyílt megtapasztalni egy külföldi, az olasz sürgősségi betegellátást egy baleset miatt, és ez segített megérteni, hogy mit hiányolt mindig, amikor Magyarországon volt kórházban: hogy felnőttként kezeljék. Személyes beszámolója következik.
Magdi és más, súlyosan-halmozottan fogyatékos gyermekek édesanyjai segítségünkkel beperelték az EMMI-t, mert az állam annak ellenére nem biztosítja, hogy a gondozásra szoruló felnőtt gyermekeiket támogatott lakhatásban helyezzék el, hogy ez kötelessége lenne. Az anyák rendszeresen összejárnak, hogy röviden kiszabaduljanak a 24 órás szolgálatból, és hogy tartsák egymásban a lelket. Legutóbbi találkozójukra Magdi egy közel 30 éves archív felvétellel érkezett, amit közösen néztünk meg. Az anyukák meghatott és csodálkozó felkiáltásokkal ismerték fel rajta szülőtársaikat és gyerekeiket.
Meghalt egy családsegítő. Megölték munka közben. Szociális munkás volt, lehetett volna bármelyikünk. Tehetetlen düh, értetlenség, elkeseredettség, amit érzünk. A Minisztérium saját halottjának tekinti és hallgat. Semmi sem változik, senki nem vonja le a konzekvenciákat. A Szakszervezet rekreációs táncórákat javasol, a Szociális Szakmai Szövetség pedig azt, hogy ne keltsünk hisztériát. Pár nap és a tragédia feledésbe merül. Mi pedig folytatjuk, mintha semmi sem történt volna.
Ferencnek hívnak és 2001-ben skizofrénia mentális betegséget állapítottak meg nálam az orvosok. Ezzel a betegséggel nem mindig egyszerű együtt élni. Jómagam az önkutatáshoz fordultam, azzal próbálkozom, hogy az elmém és az értelmem erejével feltárjam a saját lelkem érzésvilágát és ezáltal megszüntessem a tudathasadásos betegséget és visszahozzam a test-lélek-szellem harmonikus működését. Úgy vélem, hogy jó úton járok, de ez egy lassú folyamat. 2016-ban hivatalból elindítottak ellenem egy gondnokság alá helyezési eljárást, hogy ne dönthessek az életemről. A TASZ képvisel a perben és most szeretném elmesélni, min mentem keresztül.
Több olyan ügyünk is volt a közelmúltban, ahol valakit közéleti kérdésekkel kapcsolatos témákban amiatt próbáltak számonkérni, mert éltek a szólásszabadságukkal. Egy bicskei bloggert kritikus posztjai miatt kötelezett volna sérelemdíj fizetésére az önkormányzat, a korrupciós kérdéseket feszegető kommentelőt egy vámparancsnok jelentette fel rágalmazásért, a csípős Facebook bejegyzést közzétevő polgárra a faluja polgármestere szeretett volna büntetést kérni. Ezekben az ügyekben sikeresen álltunk ki a szabad véleménynyilvánítás mellett. Most egy újabb ügyben hozott fontos és jó döntést az Alkotmánybíróság (AB) a szólásszabadság védelmében.
Mennyire akadálymentesek a magyar állami szervek honlapjai? És ha már itt tartunk, mit is jelent az akadálymentesség az interneten?
Bár már jogerősen is pert nyertünk az EMMI ellen, és kötelező lenne kiadniuk a kórházi fertőzések adatait, inkább az időhúzást választották: a Kúria felülvizsgálatát kezdeményezték. Emiatt most még pár hónap eltelik, mire megkapjuk az adatokat. Minden amellett szól, hogy a minisztérium ne várjon a bíróságra, hanem maga hozza nyilvánosságra az adatokat, úgyhogy most (újra) erre szólítjuk fel őket. Vagy folytatjuk a bíróságon.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma amiatt vonhatja meg a támogatását a DUE Médiahálózattól, amiért a diákújságíró lapban a fiatalok olyan témáról szólaltattak meg szakértőket, ami minden fiatalt érinthet, ez pedig a marihuána legalizálása. A demokratikus közbeszéd súlyos válságtünete, hogy egy releváns, több országban is felmerülő drogpolitikai kérdésről még egy kiegyensúlyozott, objektív és pártatlan cikk sem jelenhet meg állami támogatással.
Most zajlik az Országgyűlésben a választási eljárásról szóló törvény módosítása és az új gyülekezési törvény megalkotása. Mindkét javaslatban súlyos problémákat találtunk: Az új gyülekezési törvény ellehetetlenítheti a polgárok véleménynyilvánításának szabadságát, a választási eljárásról szóló törvény módosítása pedig a választást teszi átláthatatlanabbá, egyenlőtlenebbé, és kevésbé szabaddá. Elmentünk az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának ülésére, hogy megfigyelhessük, mennyire van lehetőség a törvényjavaslatok súlyához méltó vitára. Kíváncsiak voltunk, hogy a bizottsági tagok a nekik elküldött érveinket megfontolják-e. Sajnos nem csalódtunk kellemesen, a törvénygyár kritika és gondolatok nélkül zakatol át a polgárok szabadságjogain néhány ellenzéki képviselő próbálkozása ellenére. Mi azonban felkészültünk arra, hogy a hamarosan megváltozó jogszabályi környezetben is kiálljunk a polgárok politikai szabadságjogai mellett.
A régóta emberi jogi neveléssel, karitatív tevékenységekkel, tanoda üzemeltetésével foglalkozó Emberség Erejével Alapítvány még decemberben került a kormánypárti támadások középpontjába, azután, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványtól tovább-pályáztatásra kapott forrásokat. Előbb a pécsi közgyűlés fogadott el egy nyilatkozatot, melyben azt kérte a pécsiektől, hogy ne adjanak bérbe ingatlant a “Soros-féle kampányközpontnak” A nyilatkozat azt állította, hogy ezek a kampányközpontok azért jönnek létre, hogy beavatkozzanak a magyar választásokba és migránsok betelepítését segítsék elő. Erről természetesen az Emberség Ereje esetében szó sem volt, az ő tevékenységük éppen a helyi (Baranya megyei) közösségek erősítését szolgálja. A közgyűlés lépése (a nyilatkozat meghozatala, és annak következményei) miatt egyébként per van folyamatban, melyről itt olvashatsz.
A hajléktalanság után már csak a szegénységet, a munkanélküliséget, a dohányzást, az alkoholizmust, a betegségeket, a fogyatékosságokat és a bűnözést kellene a kormánynak betiltania, és eljönne a földi paradicsom.
A 2014-es országgyűlési választások óta azoknak a magyar állampolgároknak, akiknek nincs magyarországi lakcímük, lehetőségük van levélben leadni a szavazatukat. Kibővült a politikai közösség a határon túli (és a külhoni) magyarokkal, akik beleszólási jogot kaptak a magyar politikai életbe is. De valóban mindannyian élhettek ezen jogukkal, vagy vannak kivételek? Mint idén kiderült, vannak.
Zavarba ejtő jelenség ütötte fel a fejét a kormány fogyatékosságügyi kommunikációjában. Bármilyen rendszerhiba említésére a következő menetrendszerű válasz érkezik: “igenám, de zajlik már a kitagolás!”. Mintha a kitagolás egy olyan varázsige lenne, ami minden problémát orvosol. Csak eleget kell mantrázni, behunyt szemmel, erős hittel...
Az adatvédelem egy mindenkit érintő és mindenkinek az életét befolyásoló nagyon fontos kérdés. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a GDPR életbe lépését követően milyen sok helyről kaptunk adategyeztető értesítést, olyan helyekről is, amikre már nem is emlékeztünk, hogy az adatainkat kezelik.
Gabi válni készül. Egyik heves veszekedésük alkalmával a házastársa kihívja rá a mentőket. Azt mondja a megérkező egységnek, hogy Gabi öngyilkossággal fenyegetőzött és aggódik érte. A mentősök érzékelik, hogy Gabi nagyon feszült, ideges, egész testében remeg. Minél jobban tagad, annál inkább gyanússá válik.
Három közérdekű adatigénylési ügyben is nyertünk a közelmúltban. A Budapesti Közlekedési Központot (BKK) és a Magyar Orvosi Kamarát (MOK) is arra kötelezték a bíróságok, hogy ingyen adják ki a kért adatokat ügyfeleinknek, a katonai eszközök értékesítével is foglalkozó HM Arzenál Zrt.-nek pedig előírták, hogy árulja el, milyen feltételek mellett adtak el állományból kivont (hatástalanított) harci helikoptereket. A bíróságok mindhárom esetben a közérdekű adatok megszerzését mások számára is megkönnyítő döntést hoztak.
Imre Csongrádban nőtt fel a szüleivel, szeretetben. Szülei halála után akarata ellenére a pszichiátriára került, aztán pedig egy tömegintézetbe. Azóta leveleket ír minden héten, mert ez az egyetlen még megmaradt kapcsolata a külvilággal. Azzal a külvilággal, ahol másodunokatestvére, Gyöngyi és férje már két éve hazavárják őt, hogy családként élhessenek együtt. Egy személyes vallomással tartozunk az elején. Már régóta segítünk fogyatékossággal élő embereket, hogy önállóan élhessenek és dönthessenek az életükről, de ami Imivel történik, az még számunkra is felfoghatatlan.
Több aggasztó jelet is megfigyelhettünk a Kúria körül az elmúlt hetekben. A választási eljárásban hozott egyik döntése miatt a legmagasabb bíróság a politika célkeresztjébe került. Elhangzott olyan állítás is, hogy a Kúria elvett egy mandátumot a Fidesztől. Mindeközben azonban a Kúria egy másik döntésében kifejezetten kedvezményt biztosított a kormány számára. A mérleget megvonva azt látjuk, hogy a Kúria hiába kedvezett a kormánynak a választási időszakban, nem úszta meg a támadásokat.
Nemrég betiltották Oroszországban a Telegram nevű, titkosított kommunikációt biztosító csevegőszolgáltatást. A döntés oka az, hogy a vállalat nem volt hajlandó hozzáférést biztosítani a hatóságoknak a felhasználók személyes üzeneteihez és személyes adataihoz. A tiltásról az orosz bíróság kevesebb, mint 20 perc alatt hozott határozatot, miután a Telegram nem volt hajlandó átadni a titkosítási kulcsokat az orosz médiahatóságnak.
Emlékeztek még az Emberség Erejével Alapítvány elleni támadásokra? Ez volt az az eset, amikor több politikus mellett a pécsi közgyűlés is nekiesett a helyi civil szervezetnek, a tanodát üzemeltető, állampolgári neveléssel foglalkozó alapítványnak. Az Emberség Erejével nem hagyta magát és segítségünkkel pert indított Hoppál Péter, Páva Zsolt és a pécsi önkormányzat ellen. Most pedig az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordultunk azért, hogy a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-t tiltsák el a jogsértéstől és kötelezzék őket bírság megfizetésére is, mert nem adták ki termüket az Alapítványnak.
Miért és hogyan hoznak létre mesterségesen homogén közösségeket az oktatásban, és milyen előnyei származnának az egyénnek és a közösségnek abból, ha a kisebbségi vagy sajátos nevelési igényű gyerekek többségi társaikkal együtt tanulnának? Léteznek-e olyan esetek, melyekben indokolt a sajátos nevelési igényű gyerekek többségtől elkülönítve történő oktatása? A fenti kérdések körbejárásában voltak segítségünkre meghívott szakértőink a harmadik Megafon-est alkalmával.
Tudtad, hogy a túladagolt drogfogyasztóhoz hívott mentősök csak akkor értesíthetik a rendőrséget, ha az ellátásra szoruló személy közvetlenül fenyegeti valakinek a testi épségét? Ehhez képest Szolnokon rutin, hogy rendőr is érkezik a mentővel. Felhívtuk az érintettek figyelmét a jogellenes gyakorlatra, és most az ORFK is kimondta, hogy ez a gyakorlat jogellenes!
Lajos egy Pest megyei településen él, szülei halála óta testvérei között ingázva (a nevet megváltoztattuk). Húga napi 8-10 órát dolgozik, kisgyermekére hetente három-négyszer Lajos vigyáz. Ha kell főz, bevásárol, vagy ételt hoz a krisnások ételosztásáról. Ügyeit önállóan intézi, ha szükséges, nagynénje segíti a hivatalos levelek megírásában. Lajos autizmussal és skizofréniával él, kismértékben halláskárosodott is, de eddig elboldogult az életben. Rokonai segítik, megtalálta a fogyatékossággal élő embereket segítő civil szervezeteket, állami támogatásban részesül. Aztán egy kórházi kezelést követően, a kórház jelzésére belépett az életébe a gyámhatóság és megkezdődött a gondnokság alá helyezési per.
Napok óta hangos a sajtó és a közösségi média választópolgárok és politikusok követelésétől, hogy számolják újra a szavazatokat, vagy ismételjék meg a választást egyes szavazókörökben. A választási eljárásról szóló törvény valóban tartalmaz ilyen rendelkezéseket, de azok nem feltétlenül ugyanazt jelentik, amire az azt követelők gondolnak, és nem is feltétlenül azzal az eredménnyel járnak, amit várnak tőle.
Amikor meglátod a neved a Figyelő listáján többféle érzés vetekszik benned egymással. Először nevetsz, aztán dühös leszel, aztán kicsit meg is ijedsz. Nálunk a taszban nagyon különböző élethelyzetben lévő munkatársak dolgoznak. Mást jelent egy ilyen listára felkerülni a három gyerekes családanyának vagy családapának, mást jelent éppen az első gyerekét váró nőnek, és mást harmincas évei elején járó független fiatalnak. Ennek megfelelően mást jelent dühösnek lennünk és megijednünk is. De túl az első riadalmon, egymásra mosolyogva az irodában mindannyian ugyanúgy és ugyanannyira vagyunk büszkék a munkánkra, amit a magyar állampolgárokért végzünk.
Magyarországon 2010 és 2014 között kiépült az illiberális állam, 2014-től pedig - ahogyan azt a magyar miniszterelnök meghirdette - a megszilárdult illiberális demokrácia üzemszerű működésének tanúi lehetünk. Több szervezettel közös elemzésünket itt olvashatják el.
A választások tisztasága mindannyiunknak jár, de nem mindenkinek adatik meg. Polgártársaink az ország számos településén kiszolgáltatottak az uzsorásnak, a közmunkát adó önkormányzatnak, vagy éppen azon múlik, tudnak-e gyermeküknek enni adni, hogy elfogadnak-e minden pénzszerzési lehetőséget. Nincs mindenki abban a helyzetben, hogy visszautasítsa a választást elcsalókkal való együttműködést akkor sem, ha ez morális meggyőződésével ellentétes – és akkor sem, ha maga szeretne élni szavazatával. Most olyan polgártársainknak aduk tanácsokat, akik hasonlóan szorult helyzetükben sem szeretnének valaki más akaratának puszta eszközévé válni a választáson. Végigveszünk néhány jellemző csalási formát, és megnézzük, ha belekeveredtél, hogy tudsz minél biztonságosabban kikeveredni belőle.
A választáson való részvétel arról is üzen, hogy ki szólhat bele egy ország jövőjének alakításába, ki tartozik egy politikai közösséghez. Az afroamerikai emberek által kivívott jog és a nőjogi mozgalom eredményei után sokan az utolsó választójogi mozgalomként tekintenek a fogyatékossággal élő emberek szavazati jogának elérésére. Magyarországon 2014-ben 46 583, 2016-ban pedig 49 2016 gondnokság alatt álló személy volt kizárva a választójogból. Ferenc egy volt közülük.
Kati gyerekeit októberben vitték el, azóta harcol értük minden nap. Végül 4 hónapos küzdelme eredményre vezetett, a három gyerek újra otthon van. Sem ők, sem szüleik nem értik, mi szükség volt erre a „kis kirándulásra”, - ahogyan a gyámhivatal nevezte, amikor nevelőszülőkhöz szállította a gyerekeket.
Ügyfelünket, egy helyi bloggert két kritikus posztja miatt perelte be a bicskei önkormányzat összesen egy millió forint kártérítésre. Az önkormányzat szerint a posztok sértették a város jó hírnevét. A bíróság most megállápította, hogy erről nem volt szó, a blogger csak elmondta a véleményét a város két intézkedéséről. Ez sem bántó, sem sértő nem volt, így pedig a kritikus megjegyzéseket egy önkormányzatnak tűrnie kell.
A faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napját – antirasszista világnap – március 21-én tartják. Az ENSZ 1960-ban jelölte ki ezt a napot világnappá, annak emlékéül, hogy egy békés tüntetés résztvevői közül 69 ember vesztette életét, miután a dél-afrikai rendőrség tüzet nyitott rájuk.